Ezt olvasta már?


Emléktáblát avattak Máté Péternek születése 70. évfordulóján

Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lenne 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, lányai és unokái. - Pécsi Napilap -

Varga Mátyás képzőművész Máté Péterre emlékező alkotása a Krisztina körút 75. kapualjában egy elszakadt magnószalagot ábrázol.

"Zseniális művész volt, dalai ma is közöttünk élnek" - mondta Soltész Rezső, aki a Corvinával számos alkalommal kísérte fellépésein Máté Pétert.

A zenész, énekes felidézte, hogy mindketten az S. Nagy István szövegíró által vezetett alkotóműhelyhez tartoztak, akárcsak Szécsi Pál vagy Payer András. Hozzátette: nemcsak a munkában, a koncerteken, a stúdióban volt szoros az együttműködésük Máté Péterrel, összekötötte őket a barátság is. "Ő hangszerelte az Egy viharos éjszakán című Corvina-slágert, majd amikor szólópályára léptem, a Szóljon hangosan az éneket is, ezért a munkájáért díjat is kapott 1981-ben a táncdalfesztiválon".

Benkő László, az Omega együttes billentyűse arról beszélt, hogy Márton András színművésszel és Máté Péterrel hárman elválaszthatatlan barátok voltak gyerekkoruktól kezdve. Mint kifejtette, az ő generációjukat összekötötte a szeretet, amit akkor kaptak, amikor megjelentek a színpadon.

"Elmegyek című száma Sylvie Vartan francia énekesnő előadásában világsiker lett. Sikerült bebizonyítania, hogy abban a zárt világban, amit akkor Magyarország jelentett, is lehet nemzetközi slágert írni" - jegyezte meg Benkő László.

Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester úgy fogalmazott, hogy Máté Péter dalai ma is megérintik a hallgatókat, és szerzeményeivel örök időkre beírta magát a magyar kultúra halhatatlanjai közé.

"Óriási űrt, mégis páratlanul gazdag életművet hagyott maga után. Kivételes zenei tehetség volt páratlan hanggal, dalai azért hatnak annyira, mert örökérvényűek, hitelesek és őszinték, egyetemes emberi érzéseket fogalmaznak meg egyszerű, érthető, átélhető módon. A Régi út című dalban érzelmi kötődését énekelte meg a számára olyan fontos környezethez, a Hazám csodálatos vallomása a hazaszeretetről" - sorolta Nagy Gábor Tamás.

Szólt arról is, hogy az Elmegyek című dal szinte védjegyévé vált, és ma minden idők legnagyszerűbb magyar popdalának számít; Máté Péter ezen szerzeményét az eseményen a Bolyki Brothers vokálegyüttes adta elő. Az emléktábla avatásán mintegy százan voltak jelen, ott volt mások mellett Malek Andrea, Tabáni István és Gallusz Niki is. Ők valamennyien fellépnek szombaton a Budapest Kongresszusi Központban a Máté Péter-emlékkoncerten, akárcsak Solymos Antal, Kökény Attila és a Back II Black.

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Első rádiófelvétele 1967-ben készült, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Díjat nyert egy írországi tehetségkutató versenyen, Elmegyek című dala - Nicolas címmel - Sylvie Vartan francia sanzonénekesnő előadásában lett világhírű.

Írt két musicalt, mintegy 150 számot komponált, életében hat hanglemeze jelent meg. Mindössze 37 éves volt, amikor 1984-ben szívrohamban elhunyt. Dalai ma is népszerűek - az említetteken kívül például az Azért vannak a jó barátok, az Ott állsz az út végén, a Kell, hogy várj, a Hazám, az Egyszer véget ér, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből vagy a Zene nélkül mit érek én.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0