Ezt olvasta már?


Értékelték a hátrahagyott évet a komlói polgárőr egyesületnél

Beszámolót tartott a Komlói Polgárőr Egyesület. Az 1997-ben 20 fővel alakult csoport ma 103 taggal tevékenykedik Komló közbiztonságáért. A város egyik legnagyobb civil szervezete a hétvégén adott számot a 2017-es esztendőben elvégzett munkáról.

Deák Imre, az egyesület elnöke a 2017-os évről elmondta, hogy a hátrahagyott időszakban is legfontosabb feladatuk volt Komló és Mánfa közbiztonságához hozzájárulni, elsősorban a bűncselekmények, a vagyonbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzésével.

Az egyesület tagjai összesen 2630 szolgálatot – 8511 munkaórát – tudhatnak a hátuk mögött – tudhattuk meg. A feladatok változatosak voltak, a komlói rendőrségnek nyújtott segítségen kívül a közterület-felügyelők munkáját is igyekeztek könnyíteni pár órás szolgálattal. Ezen felül a tagok teljesítettek irodai szolgálatot is, a nagyobb rendezvényeken őrzés-védést, illetve többször tettenérésén kaptak orvvadászokat, lefüleltek illegális szemétlerakókat. A beszámolóból többek között kiderült, az önkéntes polgárőrök részt vettek egy Óbányán eltűnt személy keresésében, csőtöréseket jelentettek be, komolyabb anyagi kárt megelőzve ezzel, valamint közterületen alkoholfogyasztókat figyelmeztettek a múlt év során.

Munkájukhoz óriási segítséget kaptak partnereiktől: Komló és Mánfa önkormányzatától, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségétől, a Komlói Városi Rendőrkapitányságtól a közterület-felügyelőktől és nem utolsósorban a lakosságtól.

Az egyesület múlt év januárjában 102 fővel kezdte meg a munkát, amely a kilépések, halálozás okán négy fővel csökkent. Az évközi toborzást követően 103 polgárőrre emelkedett a létszámuk, és soraikban köszönthetnek még négy fiatal önkéntes egyesületi tagot is.

A közgyűlésen résztvevő dr.Váczi István rendőrezredes, a Komlói Rendőrkapitányság vezetője a köszönet hangján szólt az egyesület tagjaihoz, arról a példaértékű együttműködésről beszélt, amely a két szervezet között fennáll. Bejelentette, hogy egy csapatépítő közös darts-nappal kívánják erősíteni ezt a kapcsolatot.

Bareithné Benke Nikolett alpolgármester is elismerően szólt az elvégzett munkáról, hiszen mint megjegyezte: nem volt olyan alkalom, olyan kérés, amit az egyesület nem tudott volna megoldani, legyen az őrzés-védés, szolgálat, társadalmi segítségnyújtás.

Az idei esztendőben Baranya Megyei Főkapitányi dicséretben részesült Juhász András és Tóth Miklós komlói polgárőr. A helyi polgárőr egyesület elnökségének döntése értelmében kimagasló munkájáért elismerésben részesítették Morvai Lászlót, Beke Józsefet, Zag Bélát, és Hohn Krisztinát, Mánfa község polgármesterét.

forrás: komloiujsag.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

„Európának fel kell készülnie” – az EU védelmi biztosa figyelmeztetett, Washington bármikor kivonhatja erőit

Andrius Kubilius szerint át kell vállalni a felelősséget saját védelmünkért.

Zuhanórepülés után az arany, az ezüst és a bitcoin, de mi jöhet most?

Durva szakadást produkált az arany, az ezüst és a bitcoin árfolyama az elmúlt napokban. Kipukkadt a lufi, vagy csak kirázták a gyengéket?...

India is előbb kaphat uniós kutatási pénzeket, mint a magyar egyetemek és állami kutatóintézetek

Az Európai Bizottság és India megkezdte az egyeztetéseket arról, hogy az ázsiai ország társult tagként csatlakozhasson a Horizon Europe...

Zenga.hu: a lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk „enyhe”, 0–10 százalék...

Hogyan erősítsük immunrendszerünket?

Az őszi hónapok beköszöntével és a tél folyamán egyre többen fáznak meg, lesznek betegek, vagy rosszabb esetben az influenza miatt esnek...

ByeAlex után máris egy másik rapper karjaiban kötött ki a gyönyörű Benjamina?

ByeAlex egykori kedvese egy másik sztárpasi mellett pózol.

Donald Trump Magyarországra látogathat? Válaszolt a miniszterelnök a sokakat foglalkoztató kérdésre

Orbán Viktor a Kossuth rádióban válaszolt arra a kérdésre, hogy Donald Trump Magyarországra látogathat-e a választások előtt.

Országos razzia jön a magyar utakon: a rendőrség bárkit ellenőrizhet

Razzia indul az ország útjain: a rendőrség bárkit, bárhol megállíthat.

Itthon hazaküldték a kórházból, másnap Ausztriában életmentő műtéten esett át

Nyílt állkapocstöréssel engedtek haza egy beteget a veszprémi kórházból, miközben a kormány szerint senkit sem hagynak ellátás...

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Versenypályának hitte az egyenes szakaszt.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

0