Ezt olvasta már?


Európa Kupa - Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezd Pozsonyban a Pécs

Mindegyik csoportmérkőzésén a győzelem kiharcolása a célja a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapatának, amely jövő szerdán az Inter Bratislava otthonában kezdi meg szereplését az Európa Kupában.

A nemzetközi sorozatban először induló pécsi együttes a hazai bajnokság előző idényében bronzérmet szerzett. Ezzel az utóbbi tíz esztendő legnagyobb sikerét érte el az idén alapításának századik évfordulóját ünneplő Pécs Vasutas Sportkör (PVSK) 75 éve alakult kosárlabda-szakosztálya.

A PVSK-Veolia a bajnokságban elért helyezésnek köszönhetően az Európa Kupa 32 csapatos főtáblájára egyenes ágon, azaz selejtező nélkül került fel, mégpedig az A csoportba, ahol a szlovák bajnok mellett a holland bajnokságban harmadik ZZ Leiden és a portugál bronzérmes SL Benfica lesz az ellenfele. A pécsiek a pozsonyi rajtot követően október 29-én a hazai meccseknek otthont adó Lauber Dezső Sportcsarnokban a portugálokat fogadják. Mint azt Czerpán István, a PVSK elnöke a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, nemcsak a kettős jubileum kapcsán különösen szerencsés a nemzetközi szereplés, hanem azért is, mert javában zajlik a PVSK közel ötmilliárd forintos létesítményfejlesztési programja. Ennek során nemcsak a kosárlabda-, de más szakosztályok is az utánpótlásképzést és a felnőtt sportolókat segítő új infrastruktúrákkal gazdagodnak. Beszámolt arról, hogy a PVSK férfi kosárlabdacsapata jelenleg a város profi sportjának zászlóshajója. Ezt az a tény is mutatja, tette hozzá, hogy a városi sportcsarnok időről időre megtelik az együttes mérkőzéseire. Csirke Ferenc, a PVSK-Veolia vezetőedzője úgy fogalmazott, nemcsak a játékosoknak, de a háttérszemélyzetnek is köszönhető, hogy a kis költségvetéssel rendelkező klub sikeresen szerepelt a hazai bajnokságban és nemzetközi porondra léphet. Az ellenfeleket illetően elmondta, azok a legerősebb magyar csapatokéval megegyező játékerőt képviselnek. Fő célkitűzésük, hogy minden mérkőzésen nyerni tudjanak, ugyanakkor erre nagyobb esély a hazai sportcsarnokban kínálkozik majd. Kiemelte: a nemzetközi kupában nemcsak a pécsiekért és a pécsi szurkolókért küzdenek csak, de egész Magyarországot szeretnék képviselni. Fontosnak tartotta, hogy minél több szurkoló kilátogasson a mérkőzésekre, hiszen, mint fogalmazott, a csapat sikere rajtuk is múlik. Az első ellenfélről megjegyezte: a pozsonyiaknál négy-öt légiós kosarazik, az erős gárda ellen nyerni idegenben kifejezetten nehéznek ígérkezik. Az első hazai ellenfél pedig a csoport legerősebb csapata, a hat amerikai kosarassal felálló Benfica lesz. Pongó Máté, a csapat irányítója a nemzetközi sorozatra utalva jelezte, nagyobb lesz a terhelés az együttesen ősszel. Komoly kihívások előtt állnak - mondta -, de igyekeznek megfelelni mind a kupasorozatban, mind a hazai bajnokságban. A sajtó rendelkezésére bocsátott összefoglalóból kiderül, hogy a nyár folyamán az egyesület vezetősége a csapat megerősítésén dolgozott, ami azt eredményezte, hogy a bajnokságban és a nemzetközi kupában ősztől a megszokott néggyel szemben öt légióssal indulnak és sikerült Ruják András személyében még egy válogatott játékost is igazolniuk a stabil magyar mag mellé.

Az Európa Kupa főtábláján hat fordulót követően alakul ki a csoportok végeredménye, és az első két-két helyezett jut tovább a második körbe.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás

Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0