Ezt olvasta már?


Ezúttal sem hiányozhat az Ördögkatlanról a Pécsi Bölcsész Udvar

Idén is Nagyharsányban, az Ősi Pincészet udvarán várja a PTE BTK a kultúra, a társadalomtudományok, a bölcsészet és a művészetek kedvelőit az Ördögkatlan Fesztiválon.

A pécsi bölcsészkar világába pillanthat be, aki betér a Pécsi Bölcsész Udvarba augusztus 1-4. között. Beszélgetésekben, játékos együttlétben, koncerteken és színházi előadások során tapasztalhatják meg a kar leendő hallgatói, hozzátartozóik és az érdeklődők, milyen is a hamisítatlan pécsi bölcsész hangulat. A kar változatos programokkal várja az érdeklődőket.

Két kiállítás formájában tekinthetik meg a vendégek, hogy milyen is a Pécsi Bölcsész élet – hallgatói szemmel, illetve hogy milyen Úton lenni Oroszországban – antropológusként. A Bölcsész Színházi Udvarban a Klasszika-filológia Tanszék Euripidész Ión c. drámájának beavató színházi előadása lesz látható. Interaktív színházzal várja a látogatókat az Improvokál Társulat, fellép a PTE Integrált Táncegyüttes, illetve nyitott, interaktív színházi próbát tart a Janus Egyetemi Színház (JESZ).

A Kuba libre zenekarral pólókat lehet szitázni, Herzceg Adrienn színművésznővel és tanítványaival pedig interaktív, igazi Katlanra szabott divatbemutatón vehetünk részt, de a Játszó-tér közreműködésével a legjobb társasok is kipróbálhatók.

A délutáni beszélgetéseken a gyógypedagógiai fejlesztés lehetőségeiről, a könyvkiadás és fogyasztás kortárs szerepéről, az irodalom és a divat találkozásáról, valamint a civil esélyekről esik szó. Esténként könnyűzenei koncertek (Pszieszta Band, MSU613, Kubalibre, stb.) és kertmozi ígér kikapcsolódást. Aki pedig megpihenne a nap folyamán, a Csorba Győző Könyvtár retro olvasóligetében relaxálhat egy könyv mellett, amihez az Ősi Pincészet borait kortyolgathajta.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Tizenkét évre tiltottak el egy teniszezőt

Korlátozása 2036. november 6-án jár le.

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Autójával üldözte és el akarta gázolni volt feleségét egy dühös exférj Szigetszentmiklóson. Most emeltek vádat ellene.

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Most érkezett: betiltják a tűzijátékot és petárdát, fájó bírságra számíthat, aki ezt megszegi

A pirotechnikai eszközök helyett a szervezők világszínvonalú látványelemekkel várják a szilveszterezőket.

Nem a chili, a fahéj vagy kurkuma az: ez a fűszer képes leolvasztani a hasi zsírt már egy hét alatt

Létezik egy fűszer, amit évezredek óta használnak az egészség és a vitalitás támogatására, és amelyről egyre több kutatás...

Stankovicot ma bejelentik új csapatánál, a Fradinál bevált stábja is követi őt

Hamarosan hivatalossá válhat a korábbi Fradi-edző belgrádi visszatérése. A szerb tréner megszokott kollégáival dolgozhat majd a...

Szarvasmarha takarmányozása télen – rost–energia egyensúly

A téli szarvasmarha takarmányozás kihívásai közé tartozik a megfelelő rost–energia arány megtartása. A bendőegészség, a tejtermelés...

„Hitelt nem veszünk fel az ünnepekre, de ha tudnak egy kevésbé őrzött bankot, szóljanak”

Az Index a karácsonyi hitelfelvételről kérdezte az embereket, és arról is, hogy mit találnak a legdrágábbnak.

Hol van most egyáltalán hó?

Jelenleg nemcsak hazánkban, hanem Európa nagy részén is szürke a térkép és a táj.

Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Orvosból lett sajtexportőr, majd a hazai tejipar egyik legfontosabb szereplője: Riad Naboulsi története egyszerre szól vállalkozói...

Curtis és Judie egymásnak lettek teremtve: 30 éves bizonyíték került elő

A páros tagadhatatlanul egymásnak lett teremtve.

0

Sport

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

0