Ezt olvasta már?


Fegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök Nógrádban

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást - közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

 

Király-Kollár Ramóna elmondta: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 és egy 48 éves Szurdokpüspökiben élő, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves Jobbágyiban élő férfivel szemben.

Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak április 5-e előtt többfajta éles és hatástalanítottként árusított fegyvert, fegyveralkatrészt és lőszereket, valamint számszeríjat szereztek be és tartottak maguknál.

A Jobbágyiban élő férfi gyűjtési szándékkal vásárolt, újított fel és tárolt lakásán fegyvereket, illetve lőszereket, amelyeket hatástalanítottként árusított is.

A két idősebb férfi szintén fegyvereket alakított át, valamint azokat orvvadászatra használták fel egyikük külterületi hétvégi házához tartozó telkén kialakított etetőn, szórón. A fegyverekkel és számszeríjjal elejtett vadakat feldolgozták és elfogyasztották, trófeáikat kipreparálták.

A férfiakat a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói, a Cserhát mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály egyenruhásaival együtt elfogták.

A sajtóreferens hozzátette: a rendőröket is meglepte az a fegyverarzenál, amivel az ingatlanokban megtartott kutatás során szembesültek. A rendőrök által lefoglalt tárgyak között van gépkarabély, géppuska, pisztoly, különböző fegyveralkatrészek, lőszerek, hangtompítók, éjjellátó és vadkamerák, szerszámíj.

A három férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették őket, ellenük szakértők bevonásával folytatja az eljárást a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Erre senki sem számított: Már februárban itt a tavasz?

Hihetetlen: akár 10 fokot is mérhetünk.

Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? | 24.hu

Lázár János ilyen esetekben fütyül rá. A váci Lázárinfón jártunk.

Bedőlt Vogel Evelin új üzleti vállalkozása?

Kényszertörlési eljárás indult Magyar Péter ex-barátnője, Vogel Evelin tavaly alapított cége ellen. De még fellebbezhet.

Világverő fegyverekkel szerelnék fel az ukrán légierőt

A Saab szerint a rakéta része lenne az Ukrajnának szánt Gripenek fegyverzetének.

Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában

Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a...

Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?

Pénteken kezdődik a 2026-os téli olimpia Olaszországban, s az esemény komoly gazdasági fellendülést ígér a térségnek az új...

Elhárult minden akadály, a Minyonok is ott lehetnek a téli olimpián

A műkorcsolyázó megkaphatja a szerzői jogi engedélyeket

Orbán Viktor, a rendeletbe öltözött meztelen király

A települési önkormányzatok által a központi büdzsé nagy sötét zsákjába befizetett szolidaritási hozzájárulásnak már a puszta...

Puzsér Róbert: A teljes rendszernek buknia kell

Lázár János épp a szemünk láttára hullik szét mentálisan, mert Orbán Viktor megtörte őt – mondja a publicista. Interjú!

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt...

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika

Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

Holtan találták a részegen eltűnt 18 éves diáklányt, barátja magára hagyta

Hiába keresték nagy erőkkel a 18 éves Yadira Hernandez Castrót Észak‑Karolinában, Concord városában, csak két nappal eltűnése után találtak rá a holttestére. A lány január 31‑én, szombaton este indult el ott

0