Ezt olvasta már?


Feladta a 16 éves Nomádságot a komlói zenész, Murka Gyula

Az az igazi örömzenélés, amit a komlói Murka Gyula és csapata művel. Tizenhét éve alakultak, akkor még Nomád néven, egy éve már Murka Gyula Gipsy Rock Band néven lépnek fel, és valódi, szívből jövő bluest játszanak.

- Miért pont a blues? Hiszen egy bevallottan roma származású zenésztől ez azért egy kicsit messze áll.

- Tőlem biztosan nem. Zenészcsaládból származom, és mindig is azt tanultam otthon, hogy az igényességre kell koncentrálni. Ezt a bluesban találtam meg, és szerencsére olyan társakra akadtam, akik maximálisan azonosulnak ezzel.

- Komlói csapatról van szó. Könnyű „kitörni” a bányászvárosból?

- Ez nagyon összetett dolog. Ha csak azt nézzük, hogy például a Rózsaszín Pitbullnak a saját műfajában sikerült, akkor az látszik, nincs lehetetlen. Ha viszont azt az oldalát, hogy nekünk például nincs anyagi lehetőségünk egy önálló albumot kiadni, akkor iszonyatosan nehéz országos ismertségre szert tenni, megélni a zenéből. Mondjuk nekem, nekünk nem is ez a célunk, hanem az örömzenélés, amihez Komló ideális terep, rengeteg amatőr banda működik itt, akik segítik, támogatják egymást, sokszor tanáccsal, de előfordul, hogy egy kölcsöngitárral vagy egy keverővel.

- Pedig ma már a közösségi oldalak, az internet sokat segíthet az ismertté válásban…

- Persze, a youtube-on mi is fenn vagyunk 10-12 számmal, és a zenésztársadalom ismer és elismer bennünket. Mondjuk éppen a munkahelyi elfoglaltságok miatt időnk sincs nagyon gondozni a közösségi oldalakat, megfizetni pedig ezért nem tudunk senkit, menedzserünk sincs, Saját számokat játszunk, évente 6-8 bulit adunk, rendszeresen lépünk fel például a Komlói Amatőr Színházi találkozón, a bányásznapon, a kaposvári Hangárban, de ha Deák Bill Gyula a környéken koncertezik, minket szokott felkérni előzenekarnak. De valamennyien munka mellett zenélünk, és őszintén mondom, nekem például egy jól sikerült próbatermi este többet jelent, mint egy utazással egész éjszakát elvivő koncert. Hozzáteszem, hogy a rendszeres koncertezés óriási anyagi forrásokat igényel, ha valóban színvonalas előadást szeretnénk produkálni.

- Nomád néven indultak, mára Murka Gyula GRB lett a nevük. Miért?

- Rájöttünk, hogy az országban többen is futnak Nomád néven, szerettük volna megkülönböztetni magunkat tőlük, ez a név jutott eszünkbe. Mondjuk lehet, hogy a Gipsy Rock Band nem volt a legszerencsésebb választás, de akik addig kerestek minket, ezután is megtették.

Nomádtól a Murka Gyula GRB-ig

2002-től 2017-ig Nomád Blues Rock néven játszottak. A zenekar korábbi és jelenlegi tagjai: Murka Zsolt, Nagy Imre, Horváth Gábor, Gálffy Gyula dobosok voltak a zenekarban, jelenleg Albert Ákos dobos van velük öt éve. Peti István, Surányi István basszusgitár, jelenleg Peti István játszik a zenekarban. Peti Attila szólógitár 2002-2012-ig, jelenleg Fülöp Bence játszik szólógitáron 2018-tól. Ridegh György fuvola (két éve elhunyt - 14 évet játszott a zenekarban), jelenleg Berky Ágota a fuvolás. Tóth Gábor 2013-2015-ig és Schmidt Bálint 2015-2017-ig játszottak billentyűkön. Kiss Anikó ének hegedű 2013-tól a mai napig. Murka Gyula - alapító - zeneszerző és szövegíró gitáros énekes. A zenekar 2017 év végén váltott nevet, mert Magyarországon több "Nomád" nevű zenekar is működik, akikkel összekeverték őket. A zenekar új neve: Murka Gyula GRB (Gipsy Rock Band).

- Volt már kellemetlen esetük ebből?

- Még a szintén komlói CS. Í. T. zenekarral történt, kisegítőként játszottam, hogy október 23-án a pécsi IH-ban játszottunk, a koncert előtt hordtuk be a cuccokat, és láttuk, hogy sok a kopasz a közönség soraiban, akik meglehetősen ferde szemmel néztek ránk. Aztán a harmadik szám után már ott voltak az első sorban, a végén pedig sorra készültek az ölelgetős fényképek, úgyhogy a már említett igényes zenével őket is meg lehetett hódítani.

- Tervek, elképzelések, hátha mégis összejön az az önálló album?

- Fiatalon még felvetődött bennem, lehetőség is lett volna rá, hogy a zenéből éljek meg, de ma már jól elvagyok, elvagyunk így is. Nem jár annyi stresszel, mint ha évi 80-100 bulit kellene adni, évente új lemezzel jelentkezni, az örömforrásomat megtaláltam a zenében, és ez nekem éppen elegendő.

M. Z.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0