Ezt olvasta már?


Felébred Az alvajáró

Az évad operabemutatója várja a közönséget a PFZ előadásában a bel canto nemzetközi és hazai csillagaival a Kodály Központban.

Pécs zenekarának idei operabemutatóján Vincenzo Bellini remekműve, Az alvajáró lesz hallható a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok, a Müpa és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. koprodukciójában február 13-án, 19.00 órától. A bel canto gyöngyszeme igazi kihívás az énekesek számára, így most is fantasztikus szereposztással kerül bemutatásra Némedi Csaba rendezésében. Aminát a műfaj egyik legkiválóbb nemzetközi sztárja, Zuzana Marková cseh koloratúrszoprán, míg Rodolfo grófot Mirco Palazzi olasz basszus alakítja, aki a Royal Concertgebouw-ból érkezik hozzánk. Elvinó szerepében Konu Kim, a Plácido Domingo világverseny díjazottja hallható. A magyarok között a Fischer Annie zenei ösztöndíjjal többször kitüntetett Zemlényi Eszter és az Artisjus-díjas Simon Krisztina is játszik. A produkciót a vérbeli operakarmester, Riccardo Frizza dirigálja.

Bellini alkotása már az ősbemutatón közönségsikert aratott és azóta is töretlenül népszerű. Zenei kifejezésmódjában a művet a bel canto gyöngyszemének, a komponista egyik fő művének tekintik. Különlegessége a páratlan feszültséggel és „akrobata” elemekkel kivitelezett alvajáró-jelenet, mely jól ábrázolja a tudatalatti jelenségeket.

Pécsett 2017-ben találkozhatott a közönség Bellini operával, A puritánok bemutatója átütő sikert aratott, szintén Némedi Csaba rendezésében. Az előadást ismét Riccardo Frizza, az itáliai repertoár specialistája; a milánói Scala, a velencei Fenice, a Párizsi Opera és a New York-i Metropolitan visszatérő vendége dirigálja.

A valódi operaélményt kivételes nemzetközi és hazai művészgárda garantálja. Rodolfo gróf szerepében az a Mirco Palazzi olasz basszus lép fel, aki február elején még az egyik legelőkelőbb koncerthelyszínen, a Royal Concertgebouw-ban Rossini Szemiramisz című operáját énekli. Az alvajárásban szenvedő Amina szerepében Zuzana Marková cseh koloratúrszoprán lesz hallható, a műfaj egyik legkiválóbb nemzetközi sztárja nem ismeretlen már a magyar közönség számára. Vőlegényét Elvinót Konu Kim, a dél-koreai származású tenor, a Plácido Domingo által alapított világverseny díjazottja, a Brit Királyi Opera ösztöndíjasa alakítja. Zemlényi Eszter formálja Lisa alakját, a művésznő a rangos Fischer Annie zenei ösztöndíj többszörös kitüntetettje. Teresát, Amina nevelőanyját az Artisjus-díjas Simon Krisztina játssza, Alessiót pedig Dobák Attila. Kozmér Alexandra prímabalerina Myrtha, a villik királynője szerepében a mű balett elődjét idézi. A díszletet Szendrényi Éva álmodta meg, a darab jelmeztervezőjének Zöldy Z Gergelyt kérték fel.

A mű hátterében általánosságban az alvajáró-témájú színpadi művek akkoriban aktuális, nagy divatja, konkrétan pedig Ferdinand Hérold balettje áll: a művet Párizsban mutatták be, a librettót az operai világban jolly jokernek számító Eugène Scribe írta. Bellini darabjánakszövegkönyvét a zeneszerző állandó alkotótársa, Felice Romani írta, aki Scribe munkájából merített inspirációt. A milanói nagy sikert aratott ősbemutatón maga a szerző vezényelt. Magyarországon 1832-ben mutatták be a darabot, mely ugyancsak elnyerte a közönség tetszését.

Egy pályázati támogatásnak köszönhetően Szekszárdról és Bajáról díjmentes lehetőséget kínál a zenekar buszos utazásra, melyekkel az előadásra szállítják az érdeklődőket. Az utaztatásról bővebb tájékoztatás kérhető Teszlák Nikolett értékesítési munkatárstól a teszlak.nikolett@pfz.hu email címen.







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0