Ezt olvasta már?


Feltárták Kína legrégebbi sírját

Csaknem 13 500 éves sírt tártak fel a dél-kínai Kuangtung tartományban, a sírban egy guggoló pózban elhelyezett női holttestre bukkantak a régészek.

A holttest egy 13 és 18 év közötti lányé, akinek azonban hiányzik a feje.

Ez a Kínában valaha talált legrégebbi sírhely, amelyben a halottat szándékosan egy bizonyos pozícióban helyezték örök nyugalomra - közölte Liu Szo-csiang, a Csingtang romok feltárását végző csoport vezető régésze. Hozzátette: a sírban talált temetkezési eszközök, egyebek között egy csontból készült tű jelenléte arra utal, hogy a temetkezéshez már abban a korszakban is bizonyos rituálék kapcsolódtak.

A szakértő hangsúlyozta: a holttest különleges testhelyzetéből primitív vallásos hiedelmek megjelenésére lehet következtetni.

A guggoló pózos temetkezésnek számos példáját találták már a Kína déli részén, illetve Délkelet-Ázsiában feltárt őskori sírhelyeken. Nem így Észak-Kínában, ahol a halottakat hátukon fekve, kinyújtott végtagokkal temették el.

A régészek még nem fejtették meg a guggoló póz jelentését, de többek szerint a magzatpózt imitálja.

Liu elmondta: vizsgálják azt, hogy a holttest feje természetes okok miatt hiányzik vagy már a temetési szertartáshoz eltávolították. Ennek megállapítására további hasonló sírok feltárására lesz szükség - tette hozzá.

A Csingtang romokat 2018-ban a Kínában talált tíz legfontosabb régészeti felfedezés közé választották. A romok közelmúltban befejezett feltárásakor a régészek 17 ezer éves cserépdarabokat is találtak, ami további bizonyíték arra, hogy a világon először Dél-Kínában készíthettek agyagtárgyakat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

"Mi van? Nem főz rád senki?" - Durván beszólt Stohl Andrásnak az egyik kieső

Stohl András soványsága csalódást okozott az egyik kiesőnek a Nagy Ő-ben.

A milanó-cortinai téli olimpia high tech fáklyája: Carlo Ratti egybegyúrta a múltat és a jövőt

A 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékok egyik leginkább szem előtt lévő szimbóluma, az „Essential” névre...

Tavaly is zsugorodott a magyar ipar

2025 decemberében enyhén növekedett az ipar teljesítménye, de éves szinten így is visszaesett a magyar gazdaság legfontosabb szektora.

Nagy Márton kiállt a magyar gazdaság nemnövekedése mellett

A nemzetgazdasági miniszter szerint a Fidesz politikájában „nem minden áron történik a gazdasági növekedés”.

Inkontinencia: sokakat érint, mégsem fordulnak orvoshoz

A hólyagtartási nehézségekkel élők 60–80 %-a továbbra sem fordul orvoshoz, noha rendszeresen tapasztal tüneteket.

Megbecsült dolgozók nélkül nincs jól működő ország: szakszervezeti követeléscsomag 10 pontban

Petícióval várja az új kormányt a legnagyobb szakszervezeti szövetség, minden dolgozó érdekében.

Pizsi, Pulcsi és a többiek... – nevük is van a hatvanpusztai zebráknak

De kinek juthatott eszébe a zebrákról Lolka és Bolka?

Továbbra is gyatrán teljesít a magyar ipar

De Nagy Márton biztos ebben is képes felfedezni a kedvező jeleket.

„Ez egy gyönyörű nap volt, egy gyönyörű döntővel, amelyben száz százalékot adtunk”

A magyar szövetségi kapitány szerint kis szerencse hiányzott az Európa-bajnoki címhez.

Török iskolai könyv durvát állít a magyarokról, ez mindennel szembemegy

Mindennel szembemegy, amit itthon tanulunk saját magunkról.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0