Ezt olvasta már?


Férfi kézilabda-vb - Három földrészről kapott ellenfelet a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott Németországgal, Uruguayjal és a Zöld-foki Köztársasággal került azonos csoportba a januári, egyiptomi világbajnokság sorsolásán, amelyet szombat este rendeztek Gízában.

A január 13. és 31. között sorra kerülő torna lesz a 27. férfi világbajnokság, a magyar válogatottnak pedig a 21. részvétele. A csapat legjobb eredménye az 1986-os ezüstérem, a legrosszabb pedig az 1993-as 17. helyezés.

Ez lesz az első torna, amelyen már 32 csapat szerepel. Ezek közül harmincnak a kiléte már ismert, a maradék két együttes az észak-amerikai és karibi, illetve a közép- és dél-amerikai térségből kerül majd ki. Minden csoportból az első három jut tovább a középdöntőbe, az utolsó helyezettek az alsóházban folytatják szereplésüket. A felsőházban négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, mindegyikből az első kettő jut a negyeddöntőbe.

A magyar együttes - amelyet a második kalapból sorsoltak - továbbjutás esetén a B csoport első három helyezettjével játszik a középdöntőben.

A mérkőzéseknek Kairó két csarnoka, valamint Gíza és Alexandria ad majd otthont.

"Érdekes volt a helyzet, mert kerülhettünk volna egy nagyon-nagyon nehéz csoportba is. Egyetlen csapatot sem szabad lebecsülni, mert mindegyiknek megvan a maga erőssége. Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy továbbjussunk a középdöntőbe" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Gulyás István szövetségi kapitány.

Hozzátette: a németeket jól ismerik, Uruguay viszont sok embernek mosolyt csal az arcára, pedig jó játékerőt képvisel, "ügyesen összekapta őket az edzői stáb". Az edző szerint az lenne a legideálisabb, ha csapata a németekkel játszhatná a harmadik csoportmeccsét.

"Egyelőre minden a vírus függvénye, de nagyon bízom benne, hogy megrendezik a tornát. Optimista vagyok, hiszen elindult a magyar bajnokság, és a SEHA is vállalta a négyes döntő megrendezését. Az életnek mennie kell tovább, még akkor is, ha nézők nélkül, vagy a lehetőségekhez képest sokkal kevesebb nézővel rendezik a tornát" - magyarázta.

Gulyás emlékeztetett, hogy néhány jelentős nyugat-európai klub próbálta rossz irányba terelni a vb megrendezésének témáját, de reményei szerint hamarosan ők is "beállnak a sorba".

A szervezők a koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú óvintézkedésekkel készülnek a tornára. Amennyiben a világjárvány intenzitása a közeljövőben nem enyhül jelentősen, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásához, valamint az amerikai nyílt teniszbajnoksághoz (US Open) hasonlóan izolált körülményeket, úgynevezett buborékot biztosítanak a küldöttségek számára, nézőket pedig csak a férőhelyek negyedére-felére fognak beengedni, az Egészségügyi Világszervezet iránymutatásai alapján.

Minden csapatnak, illetve a tornának is lesz egy-egy koronavírus-tisztviselője, akiknek a legfőbb feladatuk a kapcsolattartás és az információtovábbítás lesz. A nézők csak testhőmérséklet-mérést követően léphetnek be a csarnokokba, ahol orvosi ellenőrzőpontok lesznek felállítva. A szervezők arra kérték a nemzetközi szövetséget (IHF), hogy négy fővel növelje a keretek számát, így az esetleges koronavírus-gyanús játékosok pótlása könnyebben megoldható lenne.

 

A világbajnokság csoportbeosztása:

---------------------------------

A csoport: Németország, Magyarország, Uruguay, Zöld-foki Köztársaság

B csoport: Spanyolország, Tunézia, Brazília, Lengyelország

C csoport: Horvátország, Katar, Japán, Angola

D csoport: Dánia, Argentína, Bahrein, Kongói DK

E csoport: Norvégia, Ausztria, Franciaország, Észak-Amerika 1. számú csapata

F csoport: Portugália, Algéria, Izland, Marokkó

G csoport: Egyiptom, Svédország, Csehország, Dél-Amerika 4. számú csapata

H csoport: Szlovénia, Fehéroroszország, Koreai Köztársaság, Oroszország







0
0

hírek innen, onnan

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy...

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0