Fogi Színház: Tanulás és játék egybekötése a gyermekek színházkultúrájáért
Több mint 500 gyermek színházkultúráját feflesztik uniós forrásból
A Fogi Színház Egyesület egy uniós projekt keretein belül tűzte ki célul, hogy fejlesztik és szélesítik országszerte a gyermekek színházkultúráját és annak ismereteit. Missziójuk programja nagyon összetett és színes gyakorlatokkal kívánja több mint 500 gyerek tudását gyarapítani.
A Fogi Színháza Egyesület egy budapesti székhelyű, 2002-ben, kulturális és környezetvédelmi értékek terjesztése céljával alapított közhasznú szervezet, amely évente kb. 200 gyermekelőadást tart országszerte. A Fogi Színház Egyesület a gyermek és ifjúsági színjátszás fóruma kíván lenni. Feladatának tekinti magas színvonalú gyermek előadások létrehozását, elsősorban a határon innen és túl élő magyar szerzők műveiből. Hasonlóan kiemelt célja az általános iskola felső tagozatos (10-14 éves) tanulói számára a tananyaghoz köthető ifjúsági színházi előadások létrehozása, amely rendkívüli fontossággal bír az anyanyelvi és színházi kultúrára való nevelés szempontjából. Az egyesület feladatának tartja a kultúra közvetítését a populáris játékalkalmakon is.
Az Egyesület tehát kiemelt, fő céljának tekinti a ,,kulturális tevékenységet”, azzal, hogy országosan terjeszti - legfőképpen - a magyar színházkultúrát és színielőadásokat, de továbbra is fontos céljának tekinti a környezettudatosság és a környezetvédelmi kultúra terjesztését, valamint a kulturális és környezetvédelem működési kör hatékony érvényesítését. A színház az elmúlt évtizedben a gyermekelőadásokban is sajátosan egyedi, formanyelvében a klasszikus színházat ötvöző, kissé kritikusan szemlélő előadásmódot alakított ki. A színház, a darabválasztásban mindig az új és új formanyelvek keresését tűzte ki célul, ezzel valósítva meg azt, hogy egymásra építkezve váljon a társulat sokoldalúvá és nagy formátumúvá.
A legfontosabb társadalmi kérdések mellett a színház igazi szerepét az emberábrázolást, a lehető legkorszerűbb formába öltötte a társulat. A színház a mai formanyelv keresése mellett a musical mese színházi megoldásait is kereste, hogy célközönségét a gyermekeket, mindig és minél többször elérje. A legfontosabb társadalmi kérdések mellett a színház igazi szerepét az emberábrázolást, a lehető legkorszerűbb formába öltötte a társulat. A színház a mai formanyelv keresése mellett a musical mese színházi megoldásait is kereste, hogy célközönségét a gyermekeket, mindig és minél többször elérje.
A Pesti Művész Színház Színházi Egyesület pályázott az EFOP-3.3.2-16 - Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért című páylázati kiírásra, amelyet sikeresen el is nyertek 2018. januárjában. A támogatás aránya 100%-os, megítélt összege pedig közel 30 millió forint. A Fogi Színháza Egyesület a gyermekek színházkultúrájáért című projekt Somogy megyében, Kaposváron valósul meg.
A Fogi Színház projektjének általános céljai: a készségek fejlesztése és az egész életen át tartó tanulás fejlesztése. A projektjük tartalmazza a tanórán kívüli nem formális és informális tanulási formákat, ami jelentősen hozzájárul a köznevelésben részt vevők tudásának gyarapításához, a szociokulturális és területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A bevont tanulók és gyermekek száma tervezetten 557 fő. Informális és nem formális képzésben résztvevő gyerekek és fiatalok (7-24 éves) száma 454 fő. Bevont hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók és gyerekek (száma 119 fő) aránya az összesen bevontakhoz viszonyítva 21,36 %, ami magasabb, mint a kötelezően előírt minimum 20%. A formális oktatást támogató és kiegészítő kulturális nevelés jelentős szerepet játszik a gyermekek személyiségfejlődésében és képességeik kibontakoztatásában, innovatív gondolkodásmódjuk kialakításában: felszínre hozzák a gyermekekben rejlő kreativitást, növelik önbizalmukat, kapcsolatteremtő, önkifejező, problémamegoldó és konfliktuskezelő képességüket, aktivitásukat és erősítik motiváltságukat.
Mennyiben járul/t hozzá az egyesületüknek jelenlegi állapotához a sikeres uniós pályázat forrása? // A projekt megvalósításának melyik részéhez volt leginkább szükség az uniós támogatásra?
Új gyermek előadások jöttek létre, amelyet jellemzően a célközönség motivált, a felmerülő igények mentén. Az elmaradt, hátrányos helyzetű települések elérésében segített, hiszen a színház utaztatása magas költséggel bíró tevékenység. Így a színházunk vállalta az utazási költséget, nem a gyerekek családjaira rót terhet. Helyben dolgoztunk a gyerekekkel, formális és informális keretek között.
Folyamatosan foglalkoztatni tudtunk olyan színészeket, akik jellemzően gyerekdarabokban játszanak, így a foglalkoztatási rátánk is javult.
Mi a legnagyobb probléma a pályázat megvalósítása során? (Adminisztráció, bürokrácia, nem kaptak átmeneti hitelt, utófinanszírozás kérdése stb.)
Jellemzően a papír munka mennyisége, ami nagyon sok, hátrányára válhat a kreatív munkának. Olyan adminisztráció is jelen van, amely a bizonyíthatóság szempontjából felesleges. A pályázati kiírás és a háttér infrastruktúra változékonysága a másik gond, amivel küzdünk. Kiírás szerint dolgozunk, tervezünk, megvalósítunk. Sokszor a változások újabb munkaterheket rónak ránk és tőlünk is változtatásokat igényelnek.
Az uniós fejlesztésnek köszönhetően mi az, amiben jobb lett az egyesület?
Színészek tapasztaltabbá váltak az interaktív színházi játékokban, improvizációban. Mobilabbá vált a társulat. Jó kapcsolatokat alakított ki oktatás szereplőivel, és új kapcsolatokra tett szert a közművelődés területén.
A projektben milyen célokat fogalmaztak meg? Milyen konkrét “fejlesztések”, programok fognak megvalósulni a köznevelés, a színházkultúra, valamint gyermekoktatás jegyében? (tanító jellegű előadások, foglalkozások?)
Az elmúlt pályázati ciklusban 24 intézménnyel, az új pályázati ciklusban 12 intézménnyel állt napi kapcsolatban együttműködő partnerként. A Fogi Színháza Egyesület a pályázati munkája, projektek végrehajtása során, mint kulturális intézmény a formális oktatást támogató és a tanórán kívüli kiegészítő kulturális nevelést biztosít. Előadó-művészeti tevékenységével jelentős szerepet kíván elérni a gyermekek személyiség fejlődésében és képességeik kibontakoztatásában, innovatív gondolkodásmódjuk kialakításában az által, hogy élő tantermi színházi előadássorozat, majd ezt megelőző és követő drámapedagógiai foglalkozások során felszínre hozza a gyermekekben rejlő kreativitást.
A gyermekek bevonásával saját színházat épít fel az előadássorozatot követő témahéten, melyben kreativitásukat és innovatív ötleteiket is megvalósíthatják. A beavató színházi tevékenység során szerzett ismereteikről vetélkedőkön, játékos formában adnak számot, melynek témaköreit szintén a gyerekek ötleteiből merítjük. A foglalkozások során megismert tehetséges gyerekek gondozása, esetleges megalapozása előadó művészeti tevékenységüknek, szintén célja projektjeinknek.
Célunk között szerepel, olyan gyermekek színházi élményhez juttatása, akik soha nem voltak még színházban.
Mennyire megy gördülékenyen a pályázatba foglalt követelmények teljesítése?
Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen maga a pályázat több intézménnyel való együttműködést szorgalmaz, ezek jellemzően óvodák és iskolák. Így nagy létszámú közönséggel rendelkezünk, így számunkra az indikátor sem gond.
Mi lesz a projektben a hozzáadott érték, ami az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés során "Önöknél marad"? (pl. eszköz, humánerőforrás stb.)
Az eszköz mindenképpen, olyan műszaki eszközöket választottunk, amelyet most a pályázatban később a gyermekszínház tehetséggondozó programjában hasznosítani tudunk.
Sikerült-e a megvalósítani a kitűzött célokat illetve, ha még nem, azon az úton halad-e a projekt, hogy a tervek teljes egészében megvalósulni látszanak.
Korábbi ciklusban is és most is a program egészét kívánjuk megvalósítani, hiszen egymásra épített tematikus programról van szó. A teljes megvalósítással érhető el, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermekhez eljusson ez a kulturális nevelési forma.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Hiába a markáns lehűlés, az eső elmarad: óriási csalódást hozott a front, de este a napfogyatkozás mindenért kárpótol - Előrejelzés
Bár a hidegfront megérkezett és letörte a hőséget, a pusztító aszály továbbra is marad. Kiderült, látható lesz-e a szerdai...
Egyetlen kortyból baj lehet: ha itt nyaralsz, eszedbe ne jusson csapvizet inni!
Magyarországon szinte minden településen biztonságosan fogyasztható a csapvíz, külföldi nyaraláskor azonban már nem árt jóval...
Kazincbarcika: alig pár száz méterre a házaktól csaphattak le a farkasok egy juhnyájra
Nem egy távoli erdőben, hanem Kazincbarcika közvetlen közelében történhetett az a farkastámadás, amelyben csaknem egy tucat juh...
Baltával ugrott a rendőröknek a vasboldogasszonyi terminátor
Baltával támadt két rendőrre a vasboldogasszonyi terminátor, csodálkozik, hogy rács mögött találta magát.
Havasi Bertalan nekiment Ruff Bálintéknak Kaminski Fanny miatt: szerinte nagyon más történt a 4,2 milliárd mögött
Havasi Bertalan szerint politikai támadás zajlik Kaminski Fanny és a Triton Communications ellen, a kormány pedig súlyosan félrevezető...
Kajaktúra, túrázás és vidéki élet: így tölti napjait Gyurcsány Ferenc új párjával
Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban gyökeresen átalakította az életét: a politika helyett az írásnak, a vidéki nyugalomnak és új...
Napfogyatkozás és a Perseidák: augusztus 12-én különleges égi látványosság vár ránk
Augusztus 12-én két különleges égi jelenség miatt is érdemes lesz az eget figyelni. Az esti órákban kezdődik a napfogyatkozás, amely...
Még a kórházban is volt beépített emberük! Így működött a napokban lefejezett ingatlanmaffia
Bár az ingatlanmaffiát sikerült lefejezni, miután a vezetőjét a napokban egy társával elfogták, egy harmadik társuknak már hét hónapja...
Napos szerda után szombaton újra berobban a meleg
Hidegfront vonult át Magyarországon, de se sok csapadékot, se nagy lehűlést nem hozott. Eközben a katasztrofális aszályhelyzet a...
Egyre több országban szűnik meg a hagyományos telefonálás, a hazai vonalak kétharmada néma
Az analóg szolgáltatást főleg Észak-Európában számolják fel, itthon erre nincsenek tervek, de visszaszorulóban vannak azok a...
Rövidebb lesz a VAR-ellenőrzés, és más változás is jön a fociban
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Vagyonszerzési illeték autóra: ezen múlik, mennyit fizetsz – az extrákkal nem is számoltunk
Segítünk hogyan kell pontosan kiszámolni.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


