Földrengés rázta meg Horvátországot, Pécsett is érezni lehetett, anyagi károk is keletkeztek
Horvátországban újabb földrengés volt tapasztalható, az MTI azt írja: ezúttal 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, sérültek is lehetnek.
hirdetés
Itt volt
A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.
Magyarországon is érezni lehetett
A katasztrófavédelem információi szerint a földrengést Magyarország nagy területén is érezte a lakosság. A rengés Baranya megyében ezidáig három településen okozott kisebb anyagi károkat, sérülésről nem érkezett bejelentés.
Több pécsi is jelezte, hogy érezhető volt földrengés, volt aki azt írta leborultak a könyvek a polcról, a lábos a tűzhelyről. Egy másik olvasónk pedig azt jelezte, hogy az egész karácsonyfa megmozdult, a konyhában az asztalon lévők vizespalackok beremegtek és leestek az asztalról.
Az Időkép információi szerint Pécsett berengett az egyik áruház is, mindenkit kiküldtek. Úgy tudjuk Pécsett a Koksz utcai családi házakból többen kirohantak. Kertvárosban az Etelka utcában a többszintes épületekéből rohantak az utcára a lakók az ijedségtől. Az Aidinger János utcai Szépségsziget fodrászszalonban a széken ülök is megdöbbenve érezték a rengést. Az Aidinger János utcában egy negyedik szintes lakásban fénykép esett a szekrénytetejéről a földre, ami el is tört.
Borzalom volt
Az egyik horvát lap, a Jutarnji információ szerint 13.35-kor újabb rengés volt tapasztalható. A lap információi szerint Petrinja városa teljesen megsemmisült. Mint írják a rengést Horvátország egész területén érezték, de Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában, Szerbiában és még Olaszországban is tapasztalható volt. A lap információi szerint egy gyermek életét vesztette, úgy tudni az áldozat egy 12 éves kislány. Azt írják Andrej Plenkovic horvát kormányfő is elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek, legalább 300 katona igyekszik a helyszínre.
A város polgármestere, Darinko Dumbovic elmondta, hogy általános pánikhangulat van, az emberek a hozzátartozóikat keresik. Azt írják Andrej Plenkovic horvát kormányfő is elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek, legalább 300 katona igyekszik a helyszínre.
Úgy tudni az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat. A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá köztük. A lap arról ad tájékoztatást, hogy a város központja teljesen megsemmisült, a mentési folyamatok jelenleg is zajlanak. Időközben Zoran Milanović elnök és Andrej Plenković miniszterelnök is megérkeztek Petrinjába. Azt írják a horvát hadsereg segítséget nyújt a pusztító földrengés által okozott károk elhárításában, ezt a Honvédelmi Minisztérium tudatta, akik azt is kiemelték, hogy a honvédelmi miniszter, Mario Banožić is Petrinjában tartózkodik.
A lap beszámolója alapján úgy tudju, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden kijelentette, hogy az EU Horvátországgal van és felkérte Janez Lenarčič válsághelyzetekért felelős biztost, hogy haladéktalanul utazzon Horvátországba.
A lap azt írja 20 sérültet vittek eddig be a sisaki kórházba, közülük ketten súlyosan megsérültek: mindenki Petrinjából származik.
pécsi stop
bővebben itt
hírek innen, onnan
Eldőlt, hol rendezik a 2028-as futball EB-t
A törökök meggondolták magukat, egyetlen jelentkező maradt.
A Barca és a City győzött, PSG-t kiütötték a BL szerdai játéknapján
Belgrádban a végén jött a dráma, egyedül Dortmundban nem született gól.
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyag koncentrációja
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Egy nappal a baleset után sem sikerült azonosítani a velencei buszbaleset összes áldozatát
Jelenleg DNS-minták segítségével próbálják megerősíteni az áldozatok személyazonosságát.
Közlekedés: Egy újabb autópálya-szakaszt zárnak le a forgalom elől a hétvégén
Burkolatfelújítási munkálatokat végeznek.
Enyhítse derékfájdalmát nyújtással. Ez a 3 egyszerű gyakorlat biztosan menni fog
A nyújtás elősegíti az izmok harmóniáját, így azok megfelelően támogatják a hátat, és megvédik a fájdalomtól.
A Newcastle 4-1-re ütötte ki a PSG-t a Bajnokok Ligájában
A Lipcsét idegenben 3-1-re verő Manchester City már 16 meccs óta veretlen a BL-ben.
Embercsempész bűnszervezet ellen emeltek vádat Kecskeméten
Egy hónap alatt legalább hetvenhét illegális migránst juttattak Nyugat-Európába.
Világháborús bomba miatt kiürítik pénteken a XII. kerület egy részét
Második világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét péntek reggel,...
A Newcastle négyet vágott a PSG-nek; nehezen nyert a Barcelona – videókkal
A Bajnokok Ligája-csoportkör 2. fordulójának szerdai játéknapján a Newcastle United 4–1-re kiütötte a PSG-t.
A hajrában csikarta ki a győzelmet a Manchester City Lipcsében – videóval
A címvédő Manchester City elképesztő mezőnyfölényben futballozott az RB Leipzig elleni meccs első félidejében, Foden góljával a...
Volt, ahol 57 órával többet sütött a nap szeptemberben
Az ország egyes részein az átlagosnál 40-50 órával többet sütött a nap szeptemberben
Sport
Súlyos büntetést kaptak a Liverpool focistái
Szoboszlai csapatánál a videóbírós botrányról emlékezetes meccs után döntöttek a büntetésről.
Ez nem tartott sokáig: máris távozik a ferencvárosiak vezetőedzője
A tréner saját kérésére bontották fel a szerződést a felek.
Hatalmas botrány tört ki a Real Madridnál
A Barcelona után a fővárosiak is óriási bajba kerültek.
Klopp nem viccel: Újra kell játszani a Tottenham-meccset!
A szakember szerint ideje elkezdeni a példastatuálást.
Eldőlt, hol rendezik a 2028-as labdarúgó-Európa-bajnokságot
A két lehetséges rendező közül egyik visszavonta pályázatát.
Eldőlt, ki lesz a 2028-as és a 2032-es foci-Eb házigazdája
Egy visszalépés után egy-egy pályázó maradt versenyben, a napokban kihirdetik a győzteseket.
Öt gól és Real Madrid-győzelem a BL-nap rangadóján
Látványos, sokgólos meccset játszott Olaszországban a Napoli és a Real Madrid. Pontokat azonban csak a vendégek szereztek.
Szerződést bontott az edzőjével a Fradi
Nyáron érkezett a csapathoz.
Paksra igazolt a magyar válogatott játékos
Már több NB I-es csapatnál is játszott.
Mutatjuk a nevetséges káoszt, ami Szoboszlaiék meccsén a videószobában zajlott. - videó
A felvételt látva még elképesztőbb, hogy elvették a Liverpool szabályos gólját.
A FIFA megőrült: hat ország rendezi a 2030-as focivébét.
A torna 100. évfordulójának alkalmából meglepő dologra készülnek a szervezők.
Távozik a klubtól a Szeged meghatározó játékosa
Nyolcadik idényét tölti jelenleg a Tisza-partiaknál.
Bulvár
Különleges szállítmány érkezett Ukrajnából Magyarországra az éj leple alatt
Az utazás megszervezése komoly logisztikai kihívás elé állította a magyarokat.
Milyen szám van a képen? Teszteld, hogy jól látod-e a színeket!
A teszttel le tudod ellenőrizni, hogy jól látod-e a színeket, avagy sem.
Elfoglaltak egy államot, ami Magyar-országtól mindössze 20 kilométerre van - óriási a feszültség
Egy másik ország rendőrei és hatóságok törtek be a mikroállam területére.
Vastag Csaba feleségét ezért nem fogadta el a családja: az esküvőn sem volt jelen az énekes apja
Vastag Csaba és felesége a Nyerő Párosban beszéltek arról, hogy az énekes családja miért nem fogadta el Evelint.
Visszaállította a kormány a kereskedelmi rádiók és tévék díjfizetési kötelezettségét
A Covid idején kaptak mentességet az érintettek, egészen mostanáig.
Óriási változás és kötelező csere jöhet a magyar rendszámoknál
Rengeteg autótulajdonos érintett.
Telex: egy minisztériumi előterjesztés szerint nem használhatnak majd zöld rendszámot a plug-in hibrid autók M...
Összesen 33 ezer járművet érinthet a változás,
Megtaláltuk Stadler József fiát és családját: „Egy autót és egy üres földet örököltünk édesapánktól”
Zúzapörkölt, mellé köretnek sok-sok nosztalgia. Különleges „osztálytalálkozót” tartottak az akasztói Bika kocsmában. Stadler Józsefre emlékeztek kedvenc helyén egykori focistái és barátai. Percenként hangzot
Azonnal bezuhan a benzin ára Magyarországon, durva árváltozás jön a benzinkutakon
Jelentősen csökken a benzin ára pénteken.
Európa legveszélyesebb országában hétszer annyi embert ölnek meg, mint Magyarországon
A legtöbb gyilkosságot a balti államokban követik el Európában népességarányosan, igaz, néhány posztszovjet és ex-jugoszláv országból nincs adat.
Aggasztó hírek érkeztek a koronavírusról: mostmár a gyógyszer sem fog segítséget nyújtani?
Hatástalan lehet a koronavírus-gyógyszer, angliai tudósok pulbikálták a legújabb tanulmányt
Elveszett fülbevalót kerestek a kertjükben: döbbenetes dologra bukkantak
Hatalmas jelentősége van a felfedezésnek.
blogmorzsák
„Macskavért ivott, nyávogni kezdett, egereket fogdosott"
A macskák végigkísérik az ember történetét. Vigyázat, erősen cuki tartalom következik! Cikkünk forrása az Arcanum.
Ha jót akarsz magadnak
Mutatjuk, mire figyelj intim együttlét után.


- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál