Fontos az itatás
Beköszöntött a tél, a madáretetés mellett most az itatás is különösen fontos
A szokatlanul későn és hirtelen érkezett tél komoly kihívást jelent hazánk élővilágának, köztük a madaraknak. Pécsett és az egész országban lényeges, hogy ne csak egymásra, hanem az állatokra is figyeljünk.
Ezekben a napokban nem csak rendkívül hideg, de szélsőségesen száraz szibériai légtömegek alakítják Magyarország időjárását ezért a folyamatos etetés mellett a madáritatás is különösen fontos még akkor is, ha a víz – érthető módon – csak korlátozott ideig áll rendelkezésre. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) azt javasolja, hogy reggelente töltsük fel az éjjel befagyott itatókat „kézmeleg” vízzel. Mivel a madarak a képződő jéghártyát még át tudják törni a csőrükkel, ezzel egész délelőttre elláttuk őket folyadékkal.
A víz mellett természetesen a már hagyományosnak mondható etetőanyagokról, mint az alma, a mag és az állati zsiradék (cinkegolyó, vaj, faggyú) is gondoskodnunk kell. A civil szervezet hangsúlyozza, hogy csak akkor kezdjük el etetni a madarakat, ha a táplálék-utánpótlásról egész szezonban gondoskodni tudunk. Ha az állatokat az etetőkhöz szoktatjuk, de az üresen hagyjuk, a madaraknak nem lesz idejük új forrásokat találni és legyengült szervezetük a mínuszokban egy éjjelt sem bír ki. A vizek befagyása a vízimadarak életét is befolyásolja, de ezek a fajok nem szorulnak rá a segítségünkre, mert a récék, ludak, sirályok a jégpáncéllal fedett tavakról a folyóvizekre költöznek vagy Európa délebbi és tengerparti régióiba vándorolnak.
A meteorológiai jelentések alapján az ország több területén alakulhat ki kritikus hóhelyzet. Ilyenkor a legfontosabb teendő, hogy a feltöltött etetőkről és itatóról – különösen ha ezek nem fedettek – alkalmanként távolítsuk el a havat, hogy a madarak hozzáférjenek az életmentő eleséghez és vízhez.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
hírek innen, onnan
Felejtsd el az ecetet és a mosogatószert. - A gyümölcsös pohár trükk minden muslicát elkap
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális,...
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Budapest leszakad a régiós versenytársaktól, és ezt az egész ország megfizeti
A magyar gazdaság motorja ma a túlélésért küzd, miközben a régiós versenytársak elhúznak mellettünk. Amíg Budapest nem kerül vissza a...
Napimádók, figyelem – itt az azonnali figyelmeztetés vasárnapra
Kiemelkedően erős UV-B sugárzásra figyelmeztetett vasárnapra a Dél-Dunántúlon a HungaroMet Nonprofit Zrt., amely szerint a térség...
A borókabogyót ünneplik Budapest közepén
Ma már szinte mindennek van világnapja, így a gin sem marad ki a sorból – minden évben június második szombatján ünneplik ezt a...
Óriási hír jött a házomlásban megsérült Tóth Nikolettről. Erre kapja fel a fejét mindenki, hiszen...
Kiderült mi történt meg most a házomlásban súlyosan megsérült ifjú balerinával, Tóth Nikivel.
Toronymagasan ez az ital tisztítja meg a beleket a méreganyagoktól és azonnal felpörgeti az anyagcserét: elég napi egy pohár a kínzó székrekedésre
Rendszeresen tönkreteszi a napodat a kínzó székrekedés, a nehéz gyomor vagy az állandó, kellemetlen puffadás? Ha te is ezekkel a...
Gyászol a sportvilág! Nagyszerű legenda hagyott itt minket
Szomorú hír rázta meg a futballvilágot: 86 éves korában elhunyt Hércules de Brito Ruas, vagyis Brito, aki a legendás 1970-es brazil...
Eladta luxus Mercijét a híres Hatlépcsős étterem vezetője, Valika - "Inkább megcsináltatom az árából a cicimet!"
Talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné, vagy legalábbis ne hallott volna a hírneves balatonfüredi Hatlépcsős étteremről: ez az a hely,...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


