Ezt olvasta már?


Gömbhal ihlette, felfújódó tabletta segíthet a gyomordaganatok gyógyításában

Tudósok olyan kocsonyás állagú tablettát fejlesztettek ki, amely a gyomorba jutva pingponglabda méretűre fújódik fel, akár egy gömbhal, és segítségével meg lehet figyelni a fekélyeket és daganatokat - írja a BBC News.

A tabletta a szervezetbe jutva úgy viselkedik, mint egy gömbhal, amely pillanatok alatt felfújja magát, ha fenyegetést érez. Egyelőre csak sertéseken tesztelték, de azok gyomra és bélrendszere nagyon hasonlít az emberéhez. A tapasztalatok szerint a pirula egy hónapig marad a gyomorban - közölték a Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói.

A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint a felfújódó tablettába többféle érzékelőt lehet telepíteni, amelyek kimutatják a gyomorban megjelenő baktériumokat és vírusokat.

A kutatók szerint később az is elképzelhető, hogy olyan apró kamerát juttassanak a gyomorba a pirulával, amely hetekig figyelemmel kísérheti a daganat vagy fekély fejlődését.

A tabletta kétféle hidrogélből áll: egy belső, részecskéket áteresztő rétegből, és egy külső, védő membránrétegből. Ez adja a kocsonyás állagot, ami miatt gyorsan tud terjeszkedni a gyomorban, és teljes méretét elérve nem is tud kijutni belőle.

A felfújódó tablettát bármikor el lehet távolítani, ha a páciens kalciumoldatot iszik, mivel attól a tabletta azonnal visszanyeri eredeti méretét. Ezt követően biztonságosan áthalad az emésztőrendszeren és távozik a szervezetből - írta a kutatócsoport.

A tudósok hangsúlyozták, hogy a tabletta lágyabb és tovább marad meg a gyomorban, mint jelenlegi alternatívái, amelyek általában műanyagból vagy fémből készülnek.

"Azt szeretnénk, ha sikerülne olyan okospirulát alkotni, amely a szájon át bevéve a gyomorban marad, és hosszú ideig, legalább egy hónapig monitorozza a páciens egészségét" - foglalta össze a kutatás célját Xuanhe Zhao, az MIT gépészmérnöki docense.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Tíz évre bérbe adná a Papp László Sportarénát az Orbán-kormány

A létesítményt 2026. és 2028. között felújítanák, ehhez most kell összeállítani a terveket.

Megszólalt a drog miatt körözött VV Frenki

Újabb fejlemény a drog miatt körözött VV Frenki ügyében.

Szabó Zsófi már nem szerepel a TV2 népszerű műsorának folytatásában – megvan, ki jön a helyére

A műsorvezetőt nem láthatjuk az Újratervezés következő adásaiban Stohl András és Szabó András Csuti mellett. A TV2 már be is...

Katonai célok a háttérben: váratlanul belenyúltak a hazai szélerőművek szabályozásába

Tegnap éjjel egy módosítás jelent meg a Magyar Közlönyben, amely alapjaiban írja felül a szélerőművek magyarországi telepítésének...

Elképesztő égi jelenség zajlik, alaposan megbolygatja a februári időjárást

Február közepére a modellek egy jelentős sztratoszférikus felmelegedést jeleznek előre, amely megingatja a sarki örvényt (polar vortex),...

Durva merénylet sokkolja Moszkvát: több lövés érte „Oroszország Hősét”, aki már régóta a Nyugat célkeresztjében van

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére...

Nem csitul az almaügy – de vajon kinek van igaza?

A biotermékekben valóban kevesebb a növényvédőszer-maradék – erősíti meg az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet az almaügy...

A makacs köhögés volt az első jele a ritka, láthatatlan ráknak

Az édesanya köhögést és refluxot tapasztalt.

Merénylet Moszkvában: orosz tábornokra támadtak a főváros közepén

Moszkvában péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev altábornagy, az orosz katonai hírszerzés második embere ellen

Irán már a háborúra készül: kiszivárgott az ország haditerve, ebből még baj lehet

A Forradalmi Gárdához közel álló hírügynökség által közölt dokumentum szerint Irán a Hormuzi-szoros blokádjára és összehangolt...

Orbán: Brüsszel epét hány a 14. havi nyugdíjtól  

Orbán Viktor szerint csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

0