Ezt olvasta már?


Harmadik lett a pogányi lány a Nemzeti Vágtán

Idén szeptember 15. és 16. között került sor a már hagyománnyá vált Nemzeti vágta megrendezésére.

Az idei alkalom immár a tizenegyedik volt, mely során Magyarországról és a határon túlról érkezett versenyzők a magyar lovas hagyomány és lovas kultúra előtt tisztelgő legrangosabb hazai eseményen mérték össze tudásukat a Hősök terén.

Az idei évben kiemelt szerepet kaptak a legkisebbek, emellett nagy hangsúlyt fektettek a lovas hagyományok átörökítésének fontosságára a következő generációknak. A már szokássá vált kishuszár vágta megrendezése mellett a jövő kishuszárai száznál is többen vonultak a Hősök terén, számos gyerekprogrammal és Vágta játékokkal várták a kicsiket.

A szombaton rendezett előfutamokról öt versenyző jutott a vasárnapi döntőbe. A 10–16 év közötti gyerekek maximum 138 centi magas pónilovakon mérték össze tudásukat vasárnap délután a Hősök terén a másfél körös versenytávon. Az ék alakban haladó hat versenyzőt a Fonyódi kishuszárok vezették fel.

A Családok éve Kishuszár Vágta győztese Sepsiszentgyörgy versenyzője, Kolumbán Örs-István lett, Fatima nevű pónijával. Második helyen Rigó Loretta végzett Zirc színeiben, Virág nyergében. Harmadikként Hernádnémeti település képviseletben Éles Virág ért célba Robika hátán.

A kétnapos esemény csúcspontjának számító Vágta döntőt Székely Tibor hagyományőrző huszár alezredes, a Vágta főkapitánya nyitotta meg, a verseny kezdetét pedig egy 1848-as csatakürt felhívójele és a hagyományos ünnepi ágyúlövés jelezte.

A versenyzők három és fél körös versenytávon mérettettek meg a Nemzeti Vágta legfontosabb futamán, győztesként ez évben Temerin település képviseletében Nagy Arnold futott be, Fantázia nevű lovával. A második Colonia Victoria hátán Kun Ferenc lett Rózsaszentmártonról, aki emellett a Szentkirályi Fair Play Díjat is elnyerte. A harmadik helyezést a Pogányról érkezett versenyző, Ács Linda érte el, My Boy Mennydörgés nevű lovának nyergében.

A győztesnek járó díjat Dr. Simon Attlia,a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Vezérigazgatója és Dr. Szalay-Bobrovinczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes adták át.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Az önértékelés nem teljesítmény függvénye – három szokás, ami visszaadja a belső stabilitásod

Az önbecsülés nem a teljesítményből fakad, hanem abból, hogyan viszonyulsz önmagadhoz. Néhány egyszerű, következetes szokás...

Volodimir Zelenszkij elégedettnek tűnik, de „Moszkva nem mutat hajlandóságot”

Videót tett közzé az ukrán elnök, három témában folytatódik egy dokumentum kidolgozása. Odesszát közben kitartóan támadja az orosz...

Újraindulhat a világ legnagyobb atomerőműve

Japán hétfőn megtette az utolsó hivatalos lépést a világ legnagyobb atomerőművének újraindítása felé, miután Niigata prefektúrában...

Volodimir Zelenszkij: Konstruktív együttműködés folyik az amerikaiakkal

A háború befejezéséről, a biztonsági garanciákról és az újjáépítésről szóló dokumentumok kidolgozása folytatódik – mondta az...

Így lesznek nyitva a boltok az ünnepek alatt

Többségük december 24-én délig várja a vásárlókat, de van kivétel.

Megrázó tragédia érte a motorosokat – egyszerre két motoros hunyt el egy frontális balesetben

Tragikus közlekedési baleset történt Kent megyében, miután egy motoros és utasa életét vesztette egy frontális ütközésben az A228...

Emlékszel még rá? Visszajöhet az ARO terepjáró

Egy friss, hivatalos bejelentés szerint két éven belül megjelenhet az új generáció az utakon. A projektet egy román állami–kutatási...

Törőcsik Mari unokája megjárta a pszichiátriát: ezért nem akart már tovább élni

Törőcsik Mari halálának is köze volt ahhoz, hogy unokája, Járai Máté már nem akart tovább élni.

Ez a hét csodálatos villa rabul ejtette a szívünket az idén

Olimpiai sípálya melletti, tengerre néző, és erődben lebegő épületek.

Ezért lesz végre puha a mézeskalácsod

Ezzel a recepttel azonban garantáltan nem lehet hibázni.

Évek óta szabálytalan lehet egy Kresz-tábla az M5 bevezetőn

Miközben elsuhanunk mellette, talán fel sem tűnik, de ezzel a táblával tényleg nincs minden rendben – ráadásul már évek óta így néz ki.

0

Sport

Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket

A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban

Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.

A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

2025 legzseniálisabb góljai – A szabadrúgás, amelynél a világ legjobb kapusa is esélytelen volt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Erősen indítunk, jöjjön az év egyik legemlékezetesebb gólja!

0
0

Bulvár

Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva

Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat

Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

„Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”

A csepeli Kompánia Alter segítséget nyújt a szerhasználattal érintett vagy veszélyeztetett kamaszoknak. Ott dolgozókkal és odajáró fiatalokkal beszélgettünk arról, miért fontos a létezése.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

blogmorzsák

Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család

Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.

A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?

Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.

Bibó Lajos: A könyv lelke

"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

0