Harmincöt borászat és félszáz program a Villányi Vörösbor Fesztiválon
Harmincöt borászat és csaknem félszáz gasztronómiai, kulturális és könnyűzenei program várja a résztvevőket a Villányi Vörösbor Fesztiválon, amelyet október 4. és 6. között 32. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban - közölték a szervezők az MTI-vel.
A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó esemény elsősorban a bor- és gasztrokultúra, a hagyományőrzés és a művészetek iránt érdeklődő vendégeket várja idén is a villányi rendezvénytérre, a pincesorra, a Diófás térre és a város több más pontjára.
A fesztivál első nagyobb eseménye október 4-én este a P. Mobil tagjaiból alakult rockzenei formáció, a Mobilmánia fellépése lesz a rendezvénytéren, míg a kisszínpadon a Huckleberry Guys bluesbanda, a Borudvarban pedig a Bohemian Brass Band zenél.
Másnap délelőtt traktoros Ördögárok-túrára, borászati ismeretterjesztő előadásokra, gyerek- és kóruskoncertekre is várják a közönséget. Délután a Borkirálynő és a Borkirály vezetésével a villányi pincesortól indul el a szüreti felvonulás, amelyhez a szervezők tájékoztatása szerint bárki csatlakozhat is.
Szombat estére Villányba érkezik Gyergyószentmiklósról a Bagossy Brothers Company, és fellép a Budapest Bár is Behumi Dóri, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián és Tóth Vera közreműködésével.
A fesztivál utolsó napján, vasárnap Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertje és a Villányi borvidék ihlette musicalműsor zárja majd az idei fesztivált.
A rendezvényre több tízezer látogatót várnak a szervezők, akik beszámoltak arról is, hogy a fesztivál teljes időtartama alatt kétóránként indulnak Pécsről megerősített vasúti járatok Villányba. A résztvevők hazajutását Pécsre és Mohácsra fesztiválbuszok, a megyeszékhelyre pedig fesztiválvonat is segíti az éjjeli órákban.
A rendezvény programjáról és a belépődíjakról további részletek olvashatóak a villanyiborfesztival.hu internetes oldalon.
hírek innen, onnan
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás
Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
A dolgozók 97 százaléka távozott 2024-ben a Szőlő utcai intézetből, a többi intézményben is nagy volt az elvándorlás
A dolgozók egyharmada távozott a gyermekvédelmi intézményekből 2024-ben.
Ezért ne fizess soha a bankkártyáddal.
Végzetes csapda is lehet!
Fergeteges showműsor és világsztárok a téli olimpia történelmi megnyitóján
Hivatalosan is kezdetét vette a milánói-cortinai téli olimpia.
"A szülők rettegnek" - Ütötte, rúgta a gyerekeket az óvodában a kegyetlen dajka
"A szülők rettegnek."
Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében
Lassan egy éve tart az eljárás.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


