Három napon belül a második lakója is meghalt egy garabonci háznak
Meghalt egy 42 éves férfi, aki lakótársa volt annak a 61 éves embernek, aki szombaton kihűlés miatt vesztette életét - tájékoztatta a Zala megyei kormánymegbízott kedden az MTI-t.
Rigó Csaba közölte: a megyei védelmi bizottság elnökeként hozzá eljutott információ szerint a két férfi ugyanabban a családi házban lakott Garaboncon. Az idősebb szombaton, kihűlés miatt vesztette életét, fiatalabb lakótársa pedig alig három nappal később hunyt el, de a körülmények még nem tisztázottak.
Koma László, Garabonc független polgármestere az MTI megkeresésére elmondta, hogy szombaton a kihűlt lakásban lévő halott férfi mellett, "kommunikációra képtelen" állapotban találtak rá fiatalabb társára. A halál beálltát is megállapító ügyeletes orvos nem vizsgálta meg különösebben a 42 éves férfit, csupán azt javasolta, hogy vigyék fűtött helyre.
A férfit a rendőrök ezután a vöröskereszt nagykanizsai hajléktalanszállójára szállították, a polgármester tudomása szerint innen került végül a Kanizsai Dorottya Kórházba. A beteg férfi itt hunyt el, halálának oka tüdőgyulladás volt, illetve annak szövődményei.
A rendőrség vizsgálatot indított a haláleset körülményeinek tisztázására.
mti

- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Csalóbandát fogott el a rendőrség
- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- A fogyasztóvédők kínaiul is tájékoztatnak
- "Szemétkosárlabda": magaslati utcai szemetes
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Balesetveszélyes extrém biciklisek a Mecseken
- Összefogás a dunakeszi családért


