Ezt olvasta már?


Harry Potter fantáziák a pécsi Modern Magyar Képtárban

A múzeumban lévő műalkotások esztétikai létezését a múzeum intézménye teremti meg. A műalkotás ebben a zárt térben, a látogatók tekintete nélkül is, zárás után is műalkotás marad, annak ellenére, hogy csak akkor potenciálisan szobor és festmény valami, ha valaki ránéz.

Mert nincsenek sosem látott műalkotások. Amíg a tenger mélyén vagy a föld alatt van, a mű nem különbözik egy bármilyen közönséges tárgytól. Látogatók nélkül voltaképpen ez a tengermélyi csönd most a múzeum. De az egyébként magukba zárkózó alkotásoknak talán így esély teremtődött, hogy egymásra is nézzenek, közönség nélkül nem tudható, nem látható életet éljenek. Ahogy a Harry Potter-könyvekben az iskola folyosóin a festmények alakjai kilépnek a képek kereteiből, hogy látogatást tegyenek egy másik kép terébe, úgy a pécsi Modern Magyar Képtárban ezekre a látogatásokra, véletlen találkozásokra most szintén nagy lehetőségek nyílhatnak.

Elsőre talán a legpikánsabb: Perlrott Csaba Vilmos Fürdőző fiúaktjai végre felhevültségükben átugrálhatnak Rippl-Rónai Park aktokkal című festményére, hogy az ott békésen libegő meztelen nőket meglátogassák.

Kicsit szolidabban: Glatz Oszkár román határnál szemlélődő népviseletes figurái, ha megunták a látványt átballaghatnak Iványi Grünwald Béla nagybányai tájképén szemlélni a Gutin-hegységet, s közben Koszta József Piros kendős leánya letörölgetheti a port a dr. Tompa Kálmán gyűjteményéből származó Fényes Adolf csendélet nippjeiről.

Berény Róbert Cilinderes önarcképe Czigány Dezső Szalmakalapos önarcképével válthat néhány szót a régi szép idők kalapdivatjáról, míg Bálint Endre Derengés című festménye Ország Lili Múltba nyíló kapuival cserélgethet absztrakt motívumokat.

Újabb véletlen találkozásokat jelenthetnek a nemrég kiállításra került műalkotások: Berény Róbert Feketeruhás nő című, 1927-es remekművét ugyanabban az évben festette, mint a közelmúltban a Virág Judit Galéria aukcióján rekordáron, 70 millió forintért eladott Alvó nő fekete vázával című képet, mely a Stuart Little, kisegér nagysikerű hollywoodi film díszleteként szerepelt. Mindkét kép modelljeként Berény felesége Breuer Eta csellóművész látható.

Szintén nemrég kapott helyet az „Aktivisták” termében Nemes Lampérth József zseniális Tabáni részlete (egykor Dr. Ubrizsi Gábor gyűjteményében). Vastagon felvitt festékrétegek, harmonikus színek, feszes kompozíció jellemzi a fiatalon elhunyt művész alkotásmódját.

A weimari Bauhaus pécsi alkotóit bemutató terembe Breuer Marcell emblematikus, csővázas széke került, várva, hogy szobornak mutatkozva ne üljön rá senki.

Vajon hányan tudják róla, hogy a hajlított acélcsőből készült bútor ötletét, amely új korszakot nyitott a bútortörténetben, Breuer Adler típusú kerékpárjának kormányszerkezete ihlette? Ahogy annyi zseniális felfedezés esetében, az idea itt is „az utcán hevert”; az elv a Thonet bútortól kezdve a Junkers repülőgépig vagy éppen az Adler biciklivázig egy sor hétköznapi tárgy révén mindenki számára adott volt, mégis Breuer volt az, aki meglátta benne az új lehetőséget, amely a híres Wassily-szék nyomán a könnyű, variálható, tömeggyártásra alkalmas, a modern életforma dinamikáját kifejező bútortípus megszületéséhez vezetett.

Csiky Tibor szobrászművész (1932-1989) utolsó alkotói korszakának egyik főműve, a színes gerendákból konstruált Feszület (1986) hosszas, gondos restaurálás után most először kapott helyet az állandó kiállításban Hopp-Halász Károly acélplasztikájának társaságában.

Látogatókra, megnyitóra várva két kamara-kiállítás képei beszélgethetnek egyelőre csak egymással a múzeumi csendben. Ziffer Sándor alkotásai a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből című kiállításon szerepel majd az a korai, 1908-ban Párizsban készült Önarckép, mely már számos, a Magyar Vadakat bemutató belföldi és külföldi kiállításon bemutatkozott.

A kép rövid története: Párizsban Ziffer Körmendi Frim Ervinnel közösen bérelt műtermet, és nekikezdtek egy kettős félalakos portrénak. Munka közben azonban összezördültek, és Ziffer kettévágta a festményt, megsemmisítve festőtársát ábrázoló felét. Az ún. barátságportrék e ritka típusának megcsonkított emléke az Önarckép, amelyet a hagyomány szerint Henri Matisse maga akasztott megkülönböztetett helyre a Salon des Indépendants decemberi kiállításán.

A Képtári Tárlatok Pécsi Műbarátoknak kiállítás-sorozat keretében, a Modern Magyar Képtár kamara-termében és a folyosón Gyenis Tibor (1970) képzőművész régebbi és legújabb műveivel mutatkozik be. A művészről készülő kiállításának beharangozójaként a Jelenkor folyóirat online oldalán olvashatunk: http://www.jelenkor.net/pecs/1725/gyenis-tibor-mutermeben

A képek már a falon vannak, az érdeklődő tekintetekre várva. Addig is az említett Harry Potteri képzeletbeli színjáték keretében különböző idők és másféle vizuális terek nézik egymást, egymással beszélgetve Gyenis gyönyörű tóparti, tengeri stégjeivel és Ziffer nagybányai tájképeivel.

Ezt a bezártságban létrejött fantázia-zűrzavart csak a látogatók figyelmes tekintete törheti meg, hogy a műalkotások céltalan „mozgása” visszatérhessen a műalkotásokhoz, mert – Rilkével szólva – a „magány körének, melyen belül napi életét éli egy műtárgy, be kell zárulnia.”







0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0