Ezt olvasta már?


Határon túli magyar fiataloknak kezdődött vitorlástábor Orfűn

Megnyílt a Rákóczi Szövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében a határon túli magyar fiataloknak rendezett vitorlástábor kedden a Baranya megyei Orfűn.

Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott a rendezvényen azt mondta: a tábor is mutatja, hogy a nemzeti összetartozás évében tervezett rendezvényeknek legalább egy részét sikerült, illetve sikerül megtartani a koronavírus-világjárvány ellenére. Az augusztus 14-éig tartó kárpát-medencei vitorlástáborról szólva kiemelte: a Felvidékről érkező tizenöt általános iskolás diák és kísérőik megismerhetik a térséget, sportolási lehetőséget kapnak, és várhatóan családjaikban is népszerűsítik majd Magyarországnak ezt a turisztikailag kiemelt területét, később pedig visszatérnek a most megismert vidékre. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a két szövetség együttműködéseként a jövőben rendszeressé válnak a hasonló táborok, és évről évre egyre több diáknak biztosítják az orfűihez hasonló lehetőségeket Baranyán kívül a Balatonnál és a Tisza-tónál is. Kollár Lajos, a vitorlászövetség elnöke azt mondta: szívesen segítette szervezetük a tábor létrejöttét, hiszen a vitorlázás természetközelsége, személyiségformáló és csapatépítő ereje miatt is az egyik legcsodálatosabb sport.

A szövetség a jövőben is igyekszik támogatni a hasonló alkalmakat - tette hozzá. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy szervezetük az idei nyárra 5000 határon túli magyar fiatalnak szervezett programot, azonban a járvány miatt elrendelt korlátozások következtében nem tudnak annyi diákot fogadni, mint tervezték. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a szövetség sátoraljaújhelyi tábora mellett létrejöhettek olyan színes programok is, mint az e heti orfűi, illetve a nyár eleji nyékládházi hasonló vitorlástábor. A Rákóczi Szövetség július elején azt közölte az MTI-vel, hogy várhatóan több ezer diák és tanár táborozik idén a szervezésükben Magyarország több helyszínén; a tizenöt tematikus nyári rendezvény Magyarországról és a határon túlról egyaránt várja a résztvevőket, így általános és középiskolásokat, egyetemistákat, valamint tanárokat. Az akkori tájékoztatás szerint a táborok nemcsak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, hanem jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is. Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság, a sport és a művészvilág több képviselője is ellátogat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Gránátot dobtak egy szépségszalonra Grenoble-ben

Egy ötéves gyerek is megsérült.

Rákkeltő fémeket találtak a Magyarországon jogszerűtlenül forgalmazott ízesített vape-ekben

Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak,...

Egy 2 és egy 13 éves lány halt meg a kórházban – nem tudták megmenteni őket

Szívszorító tragédia rázta meg az ausztráliai Queensland államot: két fiatal testvér életét vesztette, miután kimenekítették őket...

A Szabad Európa Rádió román és bolgár nyelvű szerkesztőségét is bezárják

Tavaly novemberben a Szabad Európa magyar szerkesztősége esett áldozatul a költségvetés-csökkentésnek.

Surján Orsolya: a légúti tünetek miatt kórházba kerülteknél az influenza vírusa a leggyakoribb

Még mindig a felszálló szakaszában van az influenzajárvány – mondta az országos tisztifőorvos az InfoRádió Aréna című műsorában....

Így énekelt együtt Cruz Beckham és a Spice Girls egy nyugis este a vacsoraasztalnál - videóval

A meghitt videót, amin a 'Viva Forever'-t éneklik, a kisebbik fiú, Cruz tette közzé az Instagramon.

Brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában

Váratlanul hóomlás áldozatául esett két fiatal férfi. A lavinát végül egyikük sem élte túl.

Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek

Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos...

A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?

A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok,...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

0