Ezt olvasta már?


Hatvanöt éve uralkodik II. Erzsébet

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok és területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - az idén lesz hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő koronás főként viseli ezeket a címeket.

Most első ízben osztotta meg személyesen is az alattvalókkal, hogy milyen emlékeket őriz a hat és fél évtizeddel ezelőtti világraszóló koronázási ceremóniáról.

A BBC televízió által készített, The Coronation - A koronázás - címmel vasárnap este műsorra tűzött egyórás dokumentumműsor példátlan az angol-brit monarchia történetében, a brit uralkodók ugyanis az íratlan, de törvényerejű protokoll szerint soha nem nyilatkoznak közvetlenül a médiának.

Az életének 92. évében járó II. Erzsébet királynő az 1953. június 2-án lezajlott koronázás óta most találkozott először ismét Szent Eduárd koronájával. Ezt az aranykoronát - amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi - ugyanis csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána gondosan elrejtik a londoni Tower ősi erődjének kincstárában.

A 440 drágakővel és féldrágakővel ékesített 2,3 kilogramm súlyú koronát az uralkodó a BBC-műsorban 65 év után veszi ismét a kezébe, mintegy megmérve, hogy - szavai szerint - "még mindig olyan nehéz-e", és nevetve állapítja meg, hogy "bizony, még mindig ... megvan egy tonna is".

A műsor készítőitől a királynő is megtudott számára történelmi újdonságként szolgáló információkat arról, hogy a koronaékszereket a II. világháború sötét napjaiban hol rejtegették. Az archívumokból előásott korabeli titkos feljegyzésekből kiderül: a koronázási kincseket a London nyugati határában fekvő ősi királyi kastély, Windsor egyik 18 méter mély középkori pincéjében rejtették el, nehogy egy esetleges náci invázió esetén Hitler kezére jussanak. A rejtett lejárat hollétét csak néhány ember ismerte, és a királynő, aki a háborús éveket kamaszkorú hercegnőként szintén Windsorban töltötte, nem volt köztük.

Az uralkodó a BBC-műsor készítőitől hallotta először a sztorit, és azt is, hogy édesapja, VI. György király a rejtekhely ismerői között volt.

VI. György 1952 februárjában hunyt el, 26 esztendős elsőszülött leányára hagyva a trónt és az omladozó birodalmat, de a királynővé előlépett II. Erzsébetet csak 16 hónapi rendkívül alapos előkészület után, 1953. június 2-án koronázta meg Geoffrey Fisher, Canterbury érseke a londoni Westminster-apátságban, 8250 fős meghívott, előkelő vendégsereg jelenlétében.

Ez volt az első koronázás, amelyet televízión nézhettek az alattvalók. A statisztikák szerint húszmilliónyian figyelték egyenes adásban a ceremóniát. Ennyi televíziós készülék messze nem volt a háborús jegyrendszertől még épphogy csak szabadulni igyekvő Nagy-Britanniában, ám az esemény összeterelte a lakosságot: milliók tértek be akár ismeretlenül is olyan családokhoz, amelyekről tudott volt, hogy van televíziójuk.

A templomi ceremónia után nyolc kilométeres körút következett Londonban, hogy az utcákon összegyűlt, a zuhogó esőben is kitartó hárommilliós tömeg üdvözölhesse újonnan koronázott uralkodóját.

A BBC-műsorban az uralkodó felfedi: ez a túra "borzalmasan kényelmetlen" volt, mivel az alkalomra használt csaknem négytonnás állami hintót, amelynek felfüggesztése négy bőrszíjból állt, "egyáltalán nem arra szánták, hogy az ember utazgasson benne". A hintó olyan ormótlan volt, hogy a lovak is csak lépésben tudtak haladni vele - teszi hozzá.

Előkerült a műsorban a másik korona is, a gyémántokkal ékesített Imperial State Crown, amelyet az uralkodó a legjelesebb eseményeken, mindenekelőtt a parlament évenkénti megnyitóján visel.

Ilyenkor olvassa fel a Lordok Házában lévő trónján ülve mindenkori kormányának törvényalkotási programját.

A BBC-műsorban a királynő felfedi: a művelet meglehetős óvatosságot igényel, a beszédet úgy kell felolvasnia, hogy a papírt emeli a szeméhez, ahelyett, hogy a fejét hajtaná le, mivel ellenkező esetben "kitörne az ember nyaka, és (a korona) leesne".

Az uralkodó nevetve hozzáteszi, hogy a korona "igencsak esetlen" darab, és "egyáltalán nem kényelmes".

II. Erzsébet királynő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de egyik elődjének sem adatott meg, hogy több mint hat évtizedig viselhesse a koronát.







0
0

hírek innen, onnan

A cégeknek is időt spórolhat a NAV

Egyre több ügy intézhető telepítés nélkül online.

Megdöbbentő összegre vadásztak a csalók, már a vállalkozásokra is rászálltak

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől.

Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza

A kutatás szerint Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.

Nyelvi képességek nélkül is képes a komplex logikai gondolkodásra az emberi agy

Az MIT kutatói bizonyították, hogy az emberi agy a nyelvi központok használata nélkül is képes összetett logikai feladatok megoldására.

Lép az Alkotmánybíróság: vizsgálják, jogszerű volt-e Sulyok Tamás leváltása

Egy jócskán megkötött kezű, és többségében a Fidesz által megválasztott Alkotmánybíróság dönt azokban az ügyekben, amelyek...

Jogsi nélküli ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál

A közlés szerint a rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer...

Készülj fel, 70-100 hullócsillag ragyogja be az eget: ezen a két napon rengeteget kívánhatsz

Augusztus egyik legszebb égi látványossága 2026-ban sem marad el.

Rendőrkézen egy durva ingatlanmaffia fejei: ezzel a módszerrel csapták be magyarok tömegeit

A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok...

Kigurult a szerelőcsarnokból a 7000 tonnás hadihajó: hatalmas fegyverkezésbe kezdett a szövetséges állam

Lengyelország ma avatja a Miecznik-osztály első egységét, az ORP Wicher fregattot, amely a lengyel haditengerészet felszíni hadviselési...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0