Ezt olvasta már?


Helyiek és környékbeliek alkotják a Mohács csapatát

Nagy változáson ment keresztül a nyári szünetben a Mohácsi TE 1888 felnőtt labdarúgócsapata: a keretet most már zömmel helyiek vagy környékbeliek alkotják, nem mellesleg nagyon sok a fiatal.

Az előző szezonban még két autóval jártak Pécsről játékosok Mohácsra. Mostanra egy nagymotor is elég lenne – mindössze két ilyen ingázó maradt a keretben.

– A huszonkettes keretünkben immár tizenkilencen mohácsiak vagy a környező településekről valók

– mondta lapunknak Takács Lajos, a megye I.-es felnőtt csapat vezetőedzője. – Az egyik fő célunk az volt, hogy ezt elérjük, a másik pedig az, hogy elsősorban fiatalok legyenek a csapatunkban. Persze figyelnünk kellett arra is, hogy megmaradjon egy egészséges egyensúly, hiszen szükség van rutinos futballistákra is: körülbelül 23,5 év az átlagéletkor, ami azért elég jónak mondható.

A tréner hozzátette, számukra mindenképpen ez a jövő útja, ugyanis Mohácson nincs annyi pénz a futballban, hogy magukhoz tudják csábítani a megye sztárjátékosait. A helyiekre és a fiatalokra kell elsősorban támaszkodniuk.

A nyári igazolások során viszont próbáltak tapasztaltabb játékosokat keresni. Sikerült, hiszen érkezett Fellai József, Vég Bence és Károly Viktor, valamint a PVSK-tól a fiatal Zsifkovics Deján.

– Július elején kezdtünk, öt hete edzünk, meghajtottuk a fiúkat rendesen. Most már jöhet a frissítés és a tétmeccsek, a hétvégén a Magyar Kupában a Harkány vendégei leszünk – mondta Takács Lajos, akivel az előző idényben ötödik helyen végzett a csapat. – Most is ott szeretnénk lenni az első öt–hatban.

 

Előrébb léptek

A mohácsi utánpótlást négytagú szakmai team irányítja, amelyben helyet kapott a szakosztályvezető, Bittner Péter, valamint Szugfill Róbert (felső divízió: U13, U14, U15, U16, U19), Nagy Ervin (középső szekció: U10, U11, U12), és Zsifkovics Gyula (alsó korcsoport: U7, U8, U9). A technikai feladatok Szabó Gáborhoz tartoznak.

– Az MTE múltjához méltóan nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy kineveljünk játékosokat a felnőtt csapatunknak, továbbá a régióban igyekszünk összeszedni a tehetséges gyerekeket – mondta lapunknak Szugfill Róbert. – Az U17-es és az U19-es csapatunkat idén az NB III.-ban szerettük volna indítani, ami végül nem jött össze, mert több játékosunkat is elvitték, de jövőre ezt mindenképpen meg szeretnénk lépni. Így biztosan könnyebben magunkhoz tudjuk vonzani a fiatalokat a környező településekről, hiszen nívósabb bajnokságban szerepelhetnének.

Előrelépés, hogy az U12-es és az U13-as csapatok már nem régiós, hanem országos bajnokságban indulnak, továbbá felújították az újvárosi pálya öltözőit, a zuhanyzót, a konditermet, vagyis javult az infrastruktúra. Szeptemberben pedig kezdődik a Kórház utcai pálya felújítása.

 

Forrás: bama.hu







0
0

hírek innen, onnan

Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe

Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0