Hét pécsi jutott főtáblára
Hét pécsi jutott főtáblára a nemzetközi Budapest Cup – Épée Cadet Circuit vívó utánpótlásversenyen.
A kadét párbajtőr körverseny fővárosi állomásán a lányok versenye 291, a fiúké 324 résztvevővel zajlott. A hatalmas, összesen tehát 615 fős utánpótlás-körverseny hazai állomása azért jelentős, mert a helyszín miatt sokkal több magyar versenyző kapott esélyt arra, hogy korcsoportjában egy jelentős nemzetközi mezőnyben, s mégis itthon tegye próbára tudását.
A fiúk versenyén összesen 60 magyar versenyző vett részt, a PTE-PEAC-ot Kovács Alex, Farkas Domos, Siker Mihály képviselte.
A verseny nehézségi fokát jelzi, hogy a legjobb magyar eredmény a 15. helyezés.
A csoportfordulóban Farkas Domos 4/2, Kovács Alex 2/4, Siker Mihály 1/5 győzelem/vereség arányban végzett. A táblára Alex és Domos került fel, előbbi a 128 közé jutásért amerikai ellenfelétől kapott ki, és a 239. helyen végzett; Domos brit ellenfelet vert a 128 közé jutásért, ám szerb ellenfelével szemben alulmaradt egy találattal (14/15), így a 84. helyezért érte el.
A lányok versenyére 59 hazai vívó regisztrált, köztük öt pécsi leányzó vívott.
A csoportfordulóban Doma Zsófia és Németh Zoé 4/2, Herke Réka és Miklós Fanni 2/4, Magda Jázmin 3/3 győzelem/vereség arányban vívott, amellyel mindegyikük táblára került.
A táblán Doma német ellenfelet vert, ám a 64 közé jutásért honfitársa, Bencsik (AVA) legyőzte, így a 91. helyen végzett.
Némethet észt ellenfél annulálta a 256-os táblán, így a 134. helyen zárt.
Herkével szemben az amerikai Khamis mutatott fölényt, Réka így a 197. helyen végzett.
Miklós Fanni a gyenge csoportkört egy gyönyörű győzelemmel kompenzálta, hiszen a sokkal előrébb rangsorolt olasz ellenfél 11/15 arányban kikapott tőle. A legjobb 64 közé mégsem kerülhetett, amerikai ellenfele 15/10-re győzte le, így a 128. helyen végzett.
Magda a 156. helyen végzett, miután a tábla első mérközésén bolgár ellenfele megverte.
hírek innen, onnan
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás
Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
A dolgozók 97 százaléka távozott 2024-ben a Szőlő utcai intézetből, a többi intézményben is nagy volt az elvándorlás
A dolgozók egyharmada távozott a gyermekvédelmi intézményekből 2024-ben.
Ezért ne fizess soha a bankkártyáddal.
Végzetes csapda is lehet!
Fergeteges showműsor és világsztárok a téli olimpia történelmi megnyitóján
Hivatalosan is kezdetét vette a milánói-cortinai téli olimpia.
"A szülők rettegnek" - Ütötte, rúgta a gyerekeket az óvodában a kegyetlen dajka
"A szülők rettegnek."
Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében
Lassan egy éve tart az eljárás.
Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei
Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


