Hétfőn indul újra a balatoni kompközlekedés
Hétfőn reggel újraindul a balatoni komp Szántód és Tihany között a kedvező időjárásnak köszönhetően több mint másfél hónapos kényszerszünet után - derült ki a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményéből. - Pécsi Napilap -
A kompok hétfőtől ismét a meghirdetett menetrend szerint, óránként közlekednek, Szántód felől 7.00-18.00 óra között, Tihany felől 7.30-18.30 között.
A hajózási társaság közleménye szerint január 6. óta szünetelt a kompszolgáltatás a kedvezőtlen időjárási körülmények és az évek óta nem tapasztalt jégvastagság miatt .
Tavaly a balatoni kompon több mint 1,1 millióan utaztak, amivel egy 14 éves utasforgalmi rekord dőlt meg. Utoljára 2002-ben szállított a társaság 1073000 utast egy év alatt.
Az idei év újdonságaként a társaság bevezeti a BAHART Kártyákat, melyekkel kiváltja az eddig kizárólag a kompátkelésre felhasználható törzsutas kártyarendszerét. Az új kártyák nyolc verzióban lesznek kaphatóak. A megvásárolandó plasztikkártyán szereplő egyenleget nem csupán a komputazásra, hanem a társaság számos egyéb hajós szolgáltatására (menetrendi hajózás, sétahajózás, programhajó stb.) is fel lehet használni a vásárlástól számított következő év végéig.
Az új kártyarendszerről és az aktuális kompmenetrendről további részleteket a cég honlapján, a balatonihajozas.hu-n lehet olvasni.
hírek innen, onnan
Különleges célra ajánlja az Újévi Koncert bevételének egy részét Mága Zoltán
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész a Xviii. Budapesti Újévi Koncert bevételének egy részét jótékony célra ajánlja fel. A...
Hajdú Péter a saját műsorában vesztett fogadást. Köllő Babett egy szerelmes üzenettel lett gazdagabb
Hajdú Péter a saját műsorában vesztett fogadást, így nem volt más választása! Köllő Babett szerelmeslevelet kapott!
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Mióta Trump bedobta az ukrán elnökválasztást, azóta lebegtetik a kérdést, most azonban erősödnek azok a hangok, hogy Zelenszkijnek lenne...
Lassan, módszeresen öli meg a lelkedet a nárcisztikus párod, és teljesen bedarálja az önbecsülésedet
„A kezdeti tündérmese rémálommá változott. A legmélyebb félelmeimet és bizonytalanságaimat fegyverként fordította ellenem” –...
Az oroszok több mint 600 drónnal és rakétával támadták Ukrajnát, halálos áldozatok is vannak
Zsitomir megyében egy négyéves gyermek is életét vesztette.
Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlen egyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket
Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.
Manchesteri és liverpooli sztárja mentette meg Egyiptomot az óriási égéstől
A végső csapást Mohamed Szalah vitte be, a ráadásban.
Olyan időjárás érkezik a horvátoknál, amilyet több mint 10 éve nem láttak
Horvátországban több mint egy évtized után idén fehér karácsony várható, a meteorológiai előrejelzések szerint szenteste és...
Kínának egyelőre nem jön össze, ami Elon Muskéknak
Nem sikerült visszanyerni a Hosszú Menetelés-12A kínai újrahasznosítható rakéta első fokozatát annak hétfői első indítórepülése...
Januártól vastagabb fizetés: így jön a családok nagy adókedvezménye
Ezt jó ha tudod!
Te kit választanál? Idén is a nézők dönthetnek Az Év Emberéről az RTL-en
Az RTL Híradó ismét a nézőkhöz fordul: 2025-ben is szavazhatunk arra, ki legyen Az Év Embere. Olyan emberek közül választhat a...
Szívszorító dráma a Kőröshegyi völgyhídnál: öngyilkosságra készülő nőt mentettek meg az autópálya-rendőrök
Végzetes lépésre szánta el magát, majd a Kőröshegyi völgyhíd felé vette az irányt egy 48 éves nő.
Sport
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Jamie Carragher elfelejtette Szoboszlait, a szurkolók durván nekimentek a szakértőnek
A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.
Klubjáért lemondta a válogatottságot, de hét perc után eltiltatta magát
A különös döntésből gyorsan kellemetlen végkifejlet lett.
Lesújtó hírek Liverpoolban: hónapokra kidőlhet a nyári sztárszerzemény
Bajban van Arne Slot vezetőedző.
Kétszer is megmenekült, végül búcsúzott a négyszeres elődöntős a darts-világbajnokságon
Kikapott a kenyai közönségkedvenc, és kiesett James Wade is.
Újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat a világklasszis futballista
Kérdése a jövője a klubjánál.
2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.
Bulvár
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet
A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.
Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak
Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
Megvan Magyar Péter csodafegyvere, ezzel nyerheti meg a választást a Tisza?
Ez a tényező sorsfordító lehet.
Szétroncsolják a májat és a vesét – hamarosan teljesen eltűnnek az üzletekből és az éttermekből ezek az anyagok
Észrevétlenül vannak jelen a mindennapjainkban. Ott lapulnak az elviteles dobozban, a vízálló kabátban, a sminkünkben, a tapadásmentes serpenyőben. Évtizedekig a modern kényelem szimbólumai voltak – most viszont egy
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Több mint 40 gyermekre bukkantak a hatóságok.
Brutálisan ellenálló a szervezeted, ha ez a vércsoportod: kutatások szerint ők a legkeményebbek
Te beletartozol?
Orbán Viktor velük akar választást nyerni, Budapest már nem számítana
Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét – mondta a miniszterelnök a
Még ma érkezik a bejelentés, Szoboszlai Dominiket máris elpakolják Liverpoolban, súlyos a helyzet
Arne Slotnak súlyos döntést kell meghoznia, várhatóan Szoboszlai is szóba fog kerülni.
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
blogmorzsák
Világokat modellez a mesterséges intelligencia
Hozzászoktunk, hogy a mesterséges intelligencia szöveget, képet, videót és kódot generál. Elkezdődött a következő fázis is: teljes világok létrehozása, szimulálása.
Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!
Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


