Ezt olvasta már?


Hivatalosan is megalakult a baranyai kerekesszékes kosárlabda csapat

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség aktív közreműködésével megalakult egy amatőrökből álló kerekesszékes kosárlabda csapat, amely a tegnapi napon a PTE PEAC elnökségének döntése alapján a PTE PEAC Sportegyesület Parasport Szakosztályába PTE PEAC Rolling Basket csapatnéven felvételt nyert.

Előzmények

A kerekesszékes kosárlabda sportág versenyeinek szervezése a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) feladat és hatáskörébe tartozik. Az MKOSZ alapszabálya szerint ezt a feladatát a Fogyatékkal élő kosárlabdázók Bizottságán keresztül koordinálja. A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetségben (BMKSZ) az elmúlt évben elhatározták, hogy megszerveznek Pécsett, Baranyában is egy kerekesszékes kosárlabda csapatot, azzal a céllal, hogy megmutassák a helyi sérült embereknek a sportolás szépségét, lehetőségét, egy támogató csapathoz való tartozás érzését, példát a sorstársaknak és az épek társadalmának egyaránt.

Ezen törekvésükkel összhangban 2017. őszén Pécsett megszervezték a Kerekesszékes Magyar Kupa döntőjét (Final Four), majd ezt követően megkezdték a csapat tagjainak toborzását. Idén május óta már heti rendszeresség tartanak edzéseket.

Jelenlegi helyzet

Magyarországon négy csapat játszotta a 2017/2018-as bajnokságot, amit a Soproni Tigrisek csapata nyert meg. A Soproni Tigrisek edzője Magyar András az MKOSZ Fogyatékkal Élő Kosárlabdázók Bizottságának elnöke és a magyar kerekesszékes kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya is egyben. Nagyon sok segítséget kapott a helyi szövetség tőlük (szakmai és anyagi), nekik is érdekük, hogy minél több csapat részvételével bonyolódjon a magyar bajnokság. Folyamatosan növekszik a csapat létszáma, jelenleg 10-12 játékos van. Szeptembertől a PTE SZESZI tornatermében vannak az edzések heti két alkalommal. Az edző megfelelő végzettséggel rendelkező személy, aki maga is mozgássérült. Két hölgy is a csapat tagja. A szeptemberi soproni edzőtábort követően a csapat két játékosa meghívást kapott a válogatott összetartására is.

A jövő tervei

Az idei évet a felkészülésé, jövő évben szeretnének elindulni (2019/2020 szezonban) a kerekesszékes magyar bajnokságban. A versenysport és a tömegsport egyaránt fontos. Vannak játékosok, akiknek a válogatottság, a paralimpiai részvétel a célja, míg másoknak a mozgás öröme és a csapathoz való tartozás a fontos. Az „Együtt kerekebb” szlogenjük is céljaikat fejezi ki.

További információ: Janovics László elnök

Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség 20 910 4444







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik,...

Péntek esti láz Milánóban, a rezidens DJ Mace rendesen megalapozott az olimpiának

Alig 15 perc telt el a műsorból, máris finálé hangulat kerekedett. Innen hova tovább? És volt még a tarsolyban.

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a...

TEK-esek rontottak rá a bogyiszlói családra - Egy volt alkalmazott bosszúja áll a háttérben?

Filmbe illő jelenetek zajlottak egy évvel ezelőtt Nagy Andreáék bogyiszlói otthonánál, ahova a rendőrség és a TEK nagy erőkkel vonult...

Menopauza és a csontok egészsége: ezt minden nőnek tudnia kell!

A menopauza nemcsak a hormonális hullámvasút miatt jelent kihívást a nők számára, hanem a csontok egészségére gyakorolt hatása miatt...

Szuperhétvége a futball rajongóinak, ezeket a meccseket látnod kell a tévében.

Műsoron az amerikaifutball nagydöntője, a Super Bowl is.

Turisták fizethettek, hogy civileket lőjenek – Gyanúsítottja lett a szarajevói embervadászatnak

Mai értéken a lövészek 80-100 ezer eurót is kifizethettek, hogy a város körüli dombokról civilekre lőhessenek.

Folytatódik a felmelegedés, akár 11 fok is lehet szombaton

Az ország északkeleti és délnyugati részén kisebb esővel is számolhatunk.

Német válság: a vállalkozók évi egy nappal növelnék a dolgozok munkaidejét

Németországban a munkaidőről szóló vita még soha nem hágott olyan magasra mit most.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását

A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

0