Hoppál Péter ellen egyik indulónak sincs esélye
Ez a legfontosabb, ami kiolvasható a Közös Ország Mozgalom által megrendelt, Baranya 2-es számú választókerületében a szavazási hajlandóságot és preferenciákat felmérő közvélemény-kutatásból.
A megkérdezés szerint a legesélyesebb ellenzéki jelölt egy az egyben esetén az LMP által indított mánfai polgármester, Hohn Krisztina lehet, utána Nagy Ferenc következik, a DK jelöltje.
Ugyanakkor, ha létre is jönne a teljes ellenzéki együttműködés, és az Új Kezdet alelnöke indulna végül csak a kulturális államtitkár Hoppál Péterrel szemben, akkor is Hoppál nyerne. Igaz, Hohn abban már akkor nagyon bízhatna, hogy még a Közös Ország Mozgalom megbízásában elvégzett közvéleménykutatás alapján, a számára legkedvezőbb becslés is torzít a fideszes jelöltnek kedvezően. Aszerint ugyanis a különbség már csak néhány százalék, de Hoppál Péter még úgy is nyerne 54% – 46 % arányban Hohn Krisztina ellenében. A felmérésről elsőként a 444.hu számolt be. És érdekességként említhető, hogy azt a Bíró Károly kozármislenyi polgármestert nem is mérték, nem is kérdeztek rá, aki független jelöltként gyűjtött össze a szükséges minimális ajánlásnál többet, de a legkésőbb jelentette be indulását, azóta pedig, március 14-én már azt jelentette be, hogy visszalép, mégsem indul el azáprilis 8-i voksoláson. Vagyis nincs efféle torzítás sem az eredményekben, habár nem kevesen nyilatkoztak úgy, hogy Bíró az egyik, ha nem a legesélyesebb jelölt volt.
Az is leírható, hogy a Pécs északkeleti és délnyugati végét, Komlót és néhány környező települést magába foglaló Baranya 2. számú választókerületben nemigen van félnivalója Hoppál Péternek, a Fidesz-KDNP jelöltjének jelenleg, hiszen továbbra sem utal semmi arra, hogy megvalósul az összellenzéki együttműködés, így nem nagyon lesz olyan, aki akár csak megszorongatni képes lesz majd a kulturális államtitkárt.
Akkor, ha mindenki indul a jelöltek közül, a jobbikos Gyimesi Gábor éri el a felmérés adatai szerint a legjobb eredményt , de így igazi veszélyt ő sem jelentene Hoppál Péter győzelmére.
Négy éve 32 százalékot ért el a szocialista Szakács László parlmenti frakcióvezető-helyettes, csak pár százalékkal lemaradva a győztes Hoppáltól, de az MSZP-DK megállapodás értelmében itt utóbbi indíthatott itt jelöltet, a DK-s Nagy Ferenc pedig mindössze 16 százalékon áll.
A Szabad Pécsak tudomása van arról, hogy a DK által megnevezett Nagy Ferencet a többi ellenzéki párt is rendkívül rossz jelöltnek tartja, mivel igazából nem ismert, nem beágyazott, nincs szinte semmilyen érdemi politikai tapasztalata, annak ellenére, hogy a DK-ban már a kezdetektől politizál. Habár Hohn után, hibahatáron belül még így is ő lenne a mérés szerint a második legesélyesebb egyedüli induló ellenzéki politikus. De az is igaz, hogy ebben az egy az egyben küzdelemben, indirekt becsléssel még az amúgy minden induló esetén csak 3-9 százalékra mért Berkecz Balzsnak, az Együtt politikusának is lenne 42 százaléka Hoppál 58 százalékával szemben. Mindez azt is jelenti, hogy ebben a körzetben nincs egy igazán kiemelkedő ellenzéki jelölt, de sok erős, közepesen erős politikust indítottak el Hoppállal szemben.
Az adatfelvétel február 20 és március 19 között zajlott le, 1000 véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezett személyes, otthonukban történt megkérdezésével. A terepmunkát a Közös Ország Mozgalom megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte.
forrás: szabadpécs
hírek innen, onnan
Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda
Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...
Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?
Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


