Ezt olvasta már?

Miért érdemes vérplazmát adni?

Valószínűleg hallottál már a véradásról – de mi a helyzet a vérplazmával? Sokan talán még sosem gondoltak bele, hogy plazmát adni is lehet, pedig ez mennyire font...


Hőséggel, zivatarokkal kezdődik a hétvége

Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Veszélyjelzésében a meteorológiai szolgálat azt írta: az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar. Egy-egy heves zivatar is előfordulhat, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati, délnyugati felében.

Pénteken eleinte napos időre lehet számítani, majd a déli óráktól több helyen fordul elő zápor, zivatar, helyenként jégeső, felhőszakadás is lehet. Napközben megélénkül, zivatarok környezetében viharossá is fokozódik a szél.

A veszélyjelzés szerint a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok. Heves zivatar is valószínű károkozó szélrohamok, illetve nagyméretű jég kíséretében. Az Északi-középhegység térségében a zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű eső is társulhat.

A heves zivatarok veszélye miatt három dél-dunánúli megye - Zala, Somogy és Baranya - kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki péntekre. Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre.

Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12-19, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 28-34 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb, délnyugaton melegebb is lehet.

Szombaton időnként megerősödik a szél. Emellett viszont napos idő valószínű, csak északon lehet helyenként záporeső. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 29-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap napos idő várható. Nyugaton és északon lehet több felhő, és főleg ott alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximum 31-35 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.







0
0

hírek innen, onnan

Fontos figyelmeztetést adott ki a Sziget a bejutásról, jövő nyárra megoldódhat a fesztivál Achilles-sarka

Idén is ugyanaz a fesztivál leggyengébb pontja, de már látszik a fény az alagút  – vagyis a K-híd – végén.

Rárúgja az ajtót a világra Kína

Látványosan megugrott az elektromos autók exportja.

Újabb monstre per lesz a Tisza-kormány és egy fideszes háttércég között

Az MFB döntése a tiszántúli fogyasztókat és a térség fejlődését érinti hátrányosan OPUS Titász Zrt. szerint.

Megkezdte a 3-as metró terveinek átvizsgálását a BKK

1900 méternyi új pálya épülne, a megvalósítás csak rendkívül szoros ütemezésben lehetséges.

Nagyon fontos hírt kaptak az augusztus 20-ra készülő magyarok: váratlan változás jön a tűzijátéknál

Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál

Nem hitték el a rendőrök, amíg meg nem látták a videót: farkasok csaptak le a magyar kertváros határában

Farkasok pusztítottak el csaknem egy tucatnyi juhot néhány hete Kazincbarcika határában, mindössze pár száz méterre a város...

Fontos újítás jön a magyar egészségügyben: hamarosan bárki láthatja a magyar kórházi fertőzések adatait

Néhány napon belül intézményi szinten is nyilvánossá válnak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések adatai...

Szétszedte az ukrán hírszerzés az orosz rakétát: olyat találtak benne, amire maguk sem számítottak

Az ukrán katonai hírszerzés egy Nvidia Jetson Orin számítógépes modult talált egy Sz-21 Monokrom új orosz robotrepülőgépben, ami a...

Már jött a vonat, amikor a rendőr megragadta a férfit

Augusztus 8-án este érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy Csánig térségében egy férfi ül a vasúti...

Megújulást vár a Fidesz a két parlamenti újoncától, akik egyből olyat állítottak, ami nem igaz

Egyelőre két hely szabadult fel a Fidesz frakcióban, így került be a frakcióba a választási lista utolsó harmadából Hortay Olivér és...

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy...

Brutálisan nőtt a NER-korszakban a kormány által engedélyezett titkosszolgálati megfigyelések száma

Orbán Viktor kormányzása idején évi átlag 1181 darab, míg azt megelőző szocialista kormányok idején évi átlag 755 darab megfigyelést...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt

Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0