Hősiesen küzdött a Budafok, de a ZTE írt történelmet az első diadalával
A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében a Puskás Arénában.
hirdetés
A sorozat 113 éves történetében a 83. finálén a 19. győztest avatták, ugyanis a kék-fehérek először hódították el a trófeát, miután egyetlen korábbi fináléjukat 2010-ben elvesztették.
A vezető találatot Németh Dániel szerezte a 117. percben, a végeredményt pedig Szalay Szabolcs állította be az utolsó pillanatokban egy hatalmas szabadrúgásgóllal, így a ZTE a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.
A Budafoki MTE szintén először nyerhetett volna, eddigi legjobb szereplése a 2017-es elődöntő volt még harmadosztályú együttesként.
MOL Magyar Kupa, döntő:
ZTE FC-Budafoki MTE 2-0 (0-0, 0-0, 0-0), hosszabbítás után
Puskás Aréna, 24 152 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Németh D. (117.), Szalay Sz. (122.)
ZTE FC: Demjén – Gergényi (Bedi, 98.), Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Sankovic (Kovács B., 112.), Tajti (Lesjak, 120.) – Szendrei, Mim (Huszti, a szünetben), Ubochioma (Szalay Sz., 76.) – Ikoba (Németh D., a szünetben)
Budafoki MTE: Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics, Fótyik – Bíró (Fekete, 89.), Csonka, Kovács D. (Németh M., 65.), Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Horváth O. (Vasvári, 78.), Beke (Bakti, 100.)
A lelátón a zalaegerszegi drukkerek voltak többségben, akik olyan élőképpel kedveskedtek kedvenceiknek, melyen kék alapon fehér betűkkel a ZTE felirat rajzolódott ki azzal az üzenettel, hogy „a városért, a címerért, a kék-fehér színekért”. A fővárosi szurkolók azt feszítették ki csapatuknak, hogy „írjuk tovább a történelmet”.
Az élvonalbeli Zalaegerszeg az első perctől ráerőltette akaratát a másodosztályú riválisára, így egyértelmű fölényben futballozott, Gundel-Takácsnak már a mérkőzés elején akadt dolga bőven a budafoki kapuban. Tíz perc után azonban kiszabadult a szorításból a piros-fekete gárda, amely elvétve lövésig is eljutott. A huszadik percben már csak a keresztléc mentette meg a zalaiakat a bekapott góltól, majd a kipattanó után kialakult veszélyes szituációban kétszer is a védők tisztáztak a gólvonal előtt. A labdaszerzések után kifejezetten bátran meginduló Budafok a szünetig hátralévő időben is lendületesebben, elszántabban és veszélyesebben játszott, de ígéretes akcióit nem sikerült gólra váltani, mert az utolsó kulcspasszokba rendre hiba csúszott, pedig nem egyszer a ZTE védelmi vonala mögé kerültek a szélsők.
A térfélcserét követően sem változott a játék képe, a másodosztályú fővárosiak támadóbb szellemben futballoztak, ennek nyomán leginkább a zalaegerszegi védelemnek volt dolga. Az idő előrehaladtával viszont kiegyenlítetté vált a találkozó, a csapatok egyre kevesebb kockázatot vállaltak, inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt. A hajrához közeledve a ZTE próbálta átvenni az irányítást, de a Budafok szervezett védekezésével megakadályozta a helyzetek kialakulását, így következhetett a hosszabbítás.
A ráadásban többször is percekre beszorult az elfáradó Budafok, de hősies és önfeláldozó védekezéssel tartotta a gól nélküli döntetlent. A nehéz időszakot átvészelve az utolsó 15 percre rendezte sorait a fővárosi csapat, ám amikor már úgy tűnt, kihúzza a 11-esekig, akkor Németh Dániel egy eladott labdából megindulva éles szögből leadott lövésével eldöntötte a kupa sorsát. A kegyelemdöfést Szalay Szabolcs keresztlécről hálóba vágódó szabadrúgása adta meg a remekül küzdő riválisnak.
Boér Gábor vezetőedző szerint a Zalaegerszeg fizikálisan felőrölte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa 1-0-ra megnyert szerdai döntőjében.
„Azt kaptuk, amire számítottunk, azaz nagyon nehéz mérkőzés volt, hiába van osztálykülönbség a csapatok között. Rástresszeltünk a meccsre, kicsit olyan volt, mintha játékosaink önbizalomhiánnyal futballoztak volna, ugyanakkor bebizonyították, hogy óriási sportemberek” – értékelt a győztes szakember, aki bízott abban, hogy fel tudják őrölni az ellenfelet, mert szerinte látszott a ZTE fizikális fölénye a hosszabbításban.
Az alig tíz napja kinevezett tréner elárulta, azért kezdett három belső védővel, hogy stabilitást adjon a csapatának, illetve a BMTE ne tudjon átmenetekből gólt szerezni, ami az erőssége. A félidőben pedig a vezető találatot szerző Németh Dánielt azért cserélte be, mert úgy érezte, mozgékonyabb csatárra van szüksége elöl a Budafok fáradó védőivel szemben.
„Le a kalappal a Budafok előtt, mert bizony volt szerencsénk is, de tettünk érte, hogy legyen. Örülök, hogy nekünk sikerült feltenni a pontot az i-re. Rendkívül éles volt az ellenfél, Mátyus Jánosról köztudott, hogy jól tudja feltüzelni a csapatát, nekünk pedig nagyon nem volt könnyű azt figyelembe véve, hogy a legtöbben kötelező győzelemként könyvelték el ezt a meccset” – dicsérte az ellenfelet Boér Gábor.
Mátyus János azzal kezdte az értékelését, hogy a kupadöntő örökre szép emlék marad a klub számára még akkor is, ha „most nagyon sajog is ez a seb”.
„Küzdelmes találkozó volt. Az első félidőben talán több veszélyes lehetőségünk volt az ellenfelünknél, a másodikban ez kiegyenlítődött, a hosszabbításban pedig a ZTE fölénk nőtt. De csak néhány perc választott el minket attól, hogy eljussunk a 11-esekig és meglepetést okozzunk” – mondta a korábbi válogatott játékos, aki elárulta, mindenképpen el akarták kerülni a hosszabbítást, mert a Zalaegerszeg erőállapotban még az élvonalban is kiemelkedőnek számít.
Mátyus arról is beszélt, hogy egy kupadöntőn nincs tét és nyomás nélküli mérkőzés még akkor sem, ha az egyik fél alacsonyabban kvalifikált, éppen ezért a csapata futballozni és nyerni jött a Puskás Arénába. Megjegyezte, azt nem tartja igazságosnak, hogy NB II-es csapatként nem foglalkoztathatnak légiósokat, míg az élvonalbeli riválisoknál szerepelhetnek ezek a labdarúgók.
A ZTE hosszabbításban 2-0-ra múlta felül a Budafokot, így a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.
hírek innen, onnan
Ha ilyen a szeme, érdemes allergológushoz fordulnia
Több betegség is okozhat allergiás szemtüneteket.
Legendás pláza nyílik augusztusban Budapesten: mutatjuk, mitől olyan extra
Az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes keretek között került le az épületről.
A NVB lesöpörte az asztalról az akkumulátorgyár-ellenes népszavazási kezdeményezést
Az LMP a Kúriához fordul jogorvoslatért, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette a párt akkumulátorgyár-ellenes...
Szilágyi Áron kihagyja a vívó Európa-bajnokságot
Kijelölték az Eb-re és az Európa Játékokra utazó magyar csapatot.
Igazi arcművészet: bármelyik világsztárrá képes átalakulni egy kis sminkkel ez a lány - Nézd meg, milyen elképesztően tehetséges
Hihetetlen, hogy mikre képes ez az ausztrál sminkes.
Hány a magyar? Itt vannak a friss népszámlálási adatok
A 2022. évi népszámlálás adatai alapján Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban...
Véget ért a magánlátogatás - III. Károly első útja Romániába vezetett
A brit királyi családnak erdélyi gyökerei is vannak.
Hogy mi? Tornádó kavargott Óbuda felett
Nem csak az eső esett kedd este.
Földrengés volt Arad megyében, Magyarországon is érezni lehetett
A földmozgást a szakemberek magyarországi idő szerint 19:26-kor észlelték. (Mozaik)
Szijjártó Péter nem tud arról, hogy ledarálták volna a lélegeztetőgép-bizniszhez köthető papírokat
Rendszerszintű korrupció pedig egész biztosan nincs - állítja. (Belföld)
U21-es válogatott: sérülés miatt csere a keretben
Az őszi Eb-selejtezőket megelőző utolsó felkészülési mérkőzéseire készülő U21-es keret hétfőn megkezdte a közös edzéseket...
Megvan az elhunyt fideszes honatya utóda
Ferencz Orsolyáé a mandátum.
Sport
„Biztos voltam benne, hogy nem fog visszatérni” – mondta a hegymászó, aki utoljára látta Suhajda Szilárdot
Szerinte rendkívül rosszak voltak a körülmények a mászáshoz.
Óriási botrány a szezon végén, teljesen szétesik a világ egyik legsikeresebb focicsapata
A klublegendát kirúgták, tucatnyi játékos eligazol a klubtól, amelynek nincs jövőképe.
Világbajnok sztárjátékos érkezhet a Fradiba, közel a megszerzése
Bajnokok Ligáját is nyert már a pályafutása során.
III. Kerület: távozott Aczél Zoltán
A III. Kerületi TVE közös megegyezéssel szerződést bontott Aczél Zoltán vezetőedzővel – jelezte a klub Facebook-oldala. „Klubunk közös megegyezéssel […] A III. Kerület: távozott Aczél Zoltán bejegyzés el
Átigazolások, BL, Lisztes Krisztián, Nurmagomedov: Sztanyiszlav Csercseszov a Fradi kulisszatitkairól is beszé...
Az orosz edző szerint a sok sérülés okozta a roszabb tavaszi szereplést, ezen változtatni kell a jövőben.
Világhírű magyar résztvevője lesz a Bajnokok Ligája döntőjének
Korunk legismertebb magyar művésze.
Meccs közben szúrták le a sztársportolót, a bíró sokkot kapott
A botrányos eset után a rendőrség letartóztatta a pályára rohanó szurkolót.
Világbajnoki bronzérmes a magyar válogatott
A harmadik helyért Mexikót vertük 2–1-re.
Az argentin sztár 14 éves kisfia egy mondattal porig alázta a PSG-t
Sergio Agüero fia nem kímélte a Paris Saint-Germaint a közösségi médiában.
Haaland a világ legértékesebb futballistája, Mbappé alig fér be a top 10-be
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legutóbbi jelentése szerint a Manchester City csatára, Erling Haaland a világ legértékesebb futballistája.
Pintér László Suhajda Szilárd személyes tárgyairól: Nem lehet megtalálásról beszélni
A hegymászónak három sátra volt.
Luxusotthona és az iskola buktatta le C. Ronaldót, a sztárfocista elhagyja Szaúd-Arábiát
A kastélyban színarany csapok, olasz márványborítás, egy Louis Vuitton falfestmény is található, amit kizárólag számukra terveztek.
Bulvár
Nagy megszorítás jön a családi pótléknál és a családi adókedvezménynél
Több tízezer forinttal is csökkenheti a családi kasszát az új rendelkezés.
Orbán születésnapi miséjéről kijövet rántott kést egy idős nő – videó
Eljárást indított a rendőrség annak az idős nőnek az ügyében, aki a múlt héten, az Orbán Viktor miniszterelnök 60. születésnapján tartott budapesti hálaadó misét követően, a templomból kilépve az ott demonst
Igaz történet: kirabolták a házunkat. Hatalmas tanulságot vontam le magamnak
Borzasztó érzés, amikor hazatérve a lakás bejárati ajtaját nyitva találod, az értékeid pedig eltűntek. Minden ember abban bízik, hogy ezt a helyzetet sosem kell átélnie, de sajnos ezt nem mindenki mondhatja el magár
Gálvölgyi János üzent Győrfi Pálnak
Gálvölgyi János elmondta, hogy utoljára szeretne erről beszélni, szeretné lezárni ezt a történetet.
Havi 765 ezer forintot fizet a Magyar Posta, ha valaki vállalja, hogy helyettesíti
A kistelepüléseken működő önkormányzatok és vállalkozások vehetik át a Magyar Posta alapvető szolgáltatásait, miután az önálló postahivatalokra egyre kisebb az igény.
Titkos ajtót talált a nő a dédnagymamája házában: teljesen ledöbbent, amikor kinyitotta
A szobában húsz éven keresztül egy lélek sem járt.
Örömlányokkal hancúrozhatott a családos hazai zenész, óriási botrány van kirobbanóban
Felvételek keringenek az interneten arról, hogy örömlányok társaságában töltötte az éjszakát egy hazai zenész, akinek ráadásul felesége van.
Nagy változások a Magyar Postánál
Levél, csomag, sárgacsekk? Mutatjuk a részleteket!
Elárasztott stadion, városháza előtt úszkáló hattyúk – fotók, videók a Nova Kahovka-i katasztrófáról
Elöntött egy stadiont a Nova Harkovka-i gátrobbantás következtében kiömlő víz – derül ki a Kiyv Post beszámolójából.
Lemészárolta a tüntetőket a Kínai Kommunista Párt
A Tienanmen téri demonstrálók demokráciát, sajtószabadságot és politikai reformokat követeltek.
Időjárás: Mutatjuk, hol lehet felhőszakadás
A nappali csúcsértékek általában 20-25 fok körül alakulnak.
Volodimir Zelenszkij drámai képsorokat posztolt a felrobbantott gátról
Több tucat települést is elönthet az árvíz néhány órán belül.
blogmorzsák
Nagy grillsajt teszt
Vakteszten a grill szezon kedvencei: 10 grillsajt 4.400 - 8.700 Ft/kg ársávban.
Minden idők egyik legkiválóbb gyorsjelentése
A mesterséges intelligencia térnyerése gyorsabban fog lezajlani, mint azt sokan jelenleg gondolják.
„Megkerestem nektek a legjobb 5000 forintos kütyüket“
„Meg fogsz lepődni miket találtam!“
Ezt tedd, ha meleged van a kocsiban - zseni hővédő megoldás érkezett
Piszkosul jó trükk, hogy ne legyen 70 fok az autódban nyáron.
9 millió, bizony, dalolva ment...
Ezúttal egy fogászati biztosító vált zsarolóvírus áldozattá


- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál