Ezt olvasta már?


Hungarian Open - Karmacsi, Nemes és Tobai-Sike is javított

Szombati visszafogottabb teljesítményük után a február közepén esedékes légfegyveres Európa-bajnokságra olimpiai kvótaszerzés reményében utazó puskás Karmacsi Ildikó.

Valamint a pisztolyos Nemes Adrienn és Tobai-Sike Renáta is lényegesen jobban lőtt vasárnap a Hungarian Open elnevezésű nemzetközi légfegyveres viadalon.

A győri viadal honlapja szerint a komáromi Karmacsi szombaton csak ötödik lett úgy, hogy az alapversenyt a kifejezetten gyengének számító 389 körös eredménnyel zárta. Vasárnap aztán sikerült javítania, mindössze három kilencessel, azaz 397 körrel tudta le az alapot, s első helyen jutott döntőbe. Ott szintén jól célzott (103,3 kör), s 500,3 körös összteljesítménnyel lett első. Remekül versenyzett a szombaton is jó eredménnyel második - az Eb-ről lemaradt - Veres Kata, aki 395 körös alapjára 105 kört döntőzött.

Női pisztolyban szombaton Tobai-Sike Renáta hiába vezetett nagy előnnyel a finálé előtt (379 kör), ott nagyon gyengén teljesített, s csak harmadik lett, míg Nemes Adrienn ugyan győzött, ám neki az alaperedménye maradt el a várakozástól (375 kör). Ezúttal mindketten jól céloztak, s 380 körrel vezettek 40 lövés után. A fináléban Nemes megint jobb volt, 479,1 körrel lett első, míg Tobai-Sike 1,3 körrel maradt el tőle.

A verseny második napján sem indult Sidi Péter és Csonka Zsófia, a puska, pisztoly szakág két magyar olimpiai kvótása.

Eredmények:

férfi légpuska:

1. Péni István 697,9 kör (594 kör)

férfi légpisztoly:

1. Petőcz Dávid 670,5 kör (571)

női légpisztoly:

1. Nemes Adrienn 479,1 kör (380)

2. Tobai-Sike Renáta (BHSE) 477,8 (380)

női légpuska:

1. Karmacsi Ildikó 500,3 kör (397)

2. Veres Kata 500 (395)

3. Dalmati Nóra 494 (394)

 

 

mti







0
0

hírek innen, onnan

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk....

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat...

Kullancsok ellen okosan

A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és...

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0