Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly
Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly; 2016 januárja és novembere között csaknem 49 ezer pár járult az anyakönyvvezető elé - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
A KSH a Házasság hetéhez kapcsolódóan adott ki összesítést a házasságkötések számának alakulásáról. Az adatok szerint 2010-ig egyre kevesebben, majd akkortól évről-évre egyre többen kötöttek házasságot.
Az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente. Ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza - írja a KSH.
Az elmúlt évtizedek mélypontját a 2010-es év jelentette, amikor egy év alatt mindössze 35 520 pár járult anyakönyvvezető elé. A KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint 2016 első 11 hónapjában 48 920 házasságot kötöttek. Ez a szám a decemberi adatok nélkül is több volt, mint ahányan 2015-ben házasságra léptek.
Az összesítés szerint az ezer lakosra jutó házasságkötések száma Magyarországon 2009-ben 4 százalék alá csökkent. Ez az érték 2015-ben emelkedett először jelentősen, 4,7 százalékra. 2016 első tizenegy hónapjára számított mutató pedig ezt az értéket is felülmúlta, így ebben az évben 5,4 százalék volt az ezer lakosra jutó házasságkötések száma.
A KSH ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy - az ezer lakosra számított mutatót tekintve - jelentősek a területi különbségek. Így 2015-ben Zala megyében ezer lakosra 4 házasság jutott, míg Komárom-Esztergom megyében 5,3.
Az unió országainak 2014-es adatai szerint a legalacsonyabb és a legmagasabb értékkel rendelkező országok között 2,5-szeres az eltérés. Luxemburgban és Portugáliában (3-3 százalék) volt a legalacsonyabb az ezer lakosra jutó házasságkötések száma, a legmagasabb arányszám pedig Litvániát jellemezte (7,6 százalék). A 2014-es 3,9 százalékos magyar érték alacsonynak számított az unió országai között.
A nők és férfiak átlagos életkora az első házasságkötés idején öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a nők 24,7, a férfiak 27,2 évesen álltak anyakönyvvezető elé, addig 2015-ben az előbbiek 29,6, az utóbbiak pedig 32,4 éves korukban szánták rá magukat a házasságra. Ugyanezen időszak alatt az először házasulók aránya az összes megkötött frigyhez viszonyítva 75-80 százalék között mozgott. Válásra 2015-ben 20 315 alkalommal került sor, vagyis ezer lakosra 2,1 válás jutott.
A KSH közleménye arra is kitér, hogy az élettársi kapcsolat megítélése, elfogadottsága sokat változott az elmúlt években. Az élettársi kapcsolatokról nincs rendszeres évenkénti statisztika, mivel jogi értelemben nem tekinthető hivatalos családi állapotnak, és részletes elemzésükre is csak a népszámlálások alapján nyílik lehetőség.
Az elmúlt évtizedekben a hagyományos családtípus veszített súlyából, ugyanakkor egyre elterjedtebbé váltak a házasságon kívüli együttélések, az élettársi kapcsolatok. A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a párkapcsolaton alapuló 2,2 millió családból 19 százaléknál élettársi kapcsolatban éltek a válaszadók, ez az érték két évtizeddel korábban még alig múlta felül az 5 százalékot.
Figyelemre méltó az élettársi kapcsolatban élők körének változása: évtizedekkel ezelőtt a válást vagy a megözvegyülést követően választották ezt az együttélési formát, míg ma inkább a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként döntenek emberek az együttélés mellett.
A házassági homogámia, azaz a hasonló társadalmi jellemzőkkel bírók házasodása régóta a figyelem középpontjában áll. A népszámlálási adatok alapján vizsgálható, hogy az azonos iskolai végzettséggel rendelkező nők és férfiak párválasztáskor előnyben részesítik-e egymást. A 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy a házaspárok 52,3 százalékának volt azonos iskolai végzettsége, az élettársi kapcsolatok esetén pedig 49,1 százalék volt ez az arány.
A 2011-es népszámlálás idején a 20-39 éves nőtlen, hajadon családi állapotú népesség 11,6 százalékának se élettársa, se gyermeke nem volt, teljesen egyedül élt.
A Házasság hetét február 12-19, között tizedik alkalommal rendezik meg Magyarországon. A kezdeményezés két évtizede Nagy-Britanniából indult, és a család értékeit és fontosságát állítja a figyelem középpontjába - emlékeztet a KSH közleménye.
hírek innen, onnan
Részletek derültek ki a meglőtt moszkvai tábornok állapotáról
Ismeretlen fegyveres nyitott tüzet Moszkvában az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetőjére.
Rossz hír az Apple-felhasználóknak: hamarosan csúnány megdrágulhatnak az iPhone-ok
A globális memóriachip-hiány egyre súlyosabban érinti az okostelefon-piacot. A Reuters cikke elemzése szerint a technológiai szektorban az...
Kiürítettek a McDonald’s egyik éttermét, több mint 30 ember lett rosszul
Ki kellett üríteni a McDonald’s éttermét az Innsbruck melletti Völsben péntek délután, miután több vendég és dolgozó hirtelen...
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá...
Biciklire ültették a buszsofőröket: a reakciójuk mindent elmond
Ezután valószínűleg jobban odafigyeltek a vezetési stílusukra.
Összeszorítja az öklét az EU, újabb csapást mér Oroszországra: "a szankciók működnek"
Mivel Oroszország csak akkor fog őszinte szándékkal tárgyalóasztalhoz ülni, ha nyomást gyakorolnak rá, az Európai Bizottság új, immár...
Orbán Viktor: Az eddigi választásokon is úgy szereztünk mindig kétharmadot, hogy a különbség az ellenzék és közöttünk nem volt kétharmad
Török Gábor úgy reagált a miniszterelnök szavaira, hogy jó lenne, ha sok más témában is ilyen világosan és tényszerűen lehetne...
„Száz százalék, hogy belekeverték” – Megszólaltak az egykori villatársak a körözés alatt álló VV Frenki ügyében
VV Frenkit, vagyis a Való Világ 3-ban megismert Jámbrik Ferencet jelenleg kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt körözi a rendőrség,...
Pánik: a tudtunk nélkül, távolról leblokkolhatóak ezek a járművek
A Yutong egy kínai székhelyű vállalat, elektromos városi buszokat, távolsági buszokat és reptéri transzferjárműveket gyárt. 2005 óta...
Meghalt Fenyő Miklós! Így búcsúztatta az ország ma este a Hősök terén - fotók
Rengetegen gyászolják a "Csók királyt"!
Több mint 700-zal nőtt 2025-ben a békéltető testületek által lezárt ügyek száma
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel...
Márciusban futótűzként fog terjedni Guy Ritchie legújabb sorozata, a Sherlock Holmes rajongók megőrültek
A Sherlock Holmes rajongók örülhetnek, bődületes krimi-sorozat közeleg, Guy Ritchie újra csúcsformában.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Kieshet a pikszisből a magyar csúcstartó: három éve még 11. volt a világrangsorban, tavaly már csak 193.
A szövetség bekeményített: a türelemnek is van határa.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


