Ezt olvasta már?


Huszonnégymillió forinttal támogatta a gyermekkori leukémia gyógyítását egy alapítvány

Huszonnégymillió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak a gyermekkori leukémia gyógyítására - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Úgy fogalmaztak, hogy ez a civil forrás kiemelkedő nagyságúnak számít.

Azt írták, hogy ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy ezerötszáz-kétezer daganatos gyermek küzd az életéért.

Bár a daganatos gyermekbetegségek sokszor végzetesek, napjainkban már a daganatos gyermekek hetvenöt-nyolcvan százaléka sikeresen gyógyítható, míg az ötvenes években mindössze tíz százalékuk élte túl a betegséget.

Az alapítvány támogatásából az intézmények mintegy húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai eszközt tudnak megvásárolni.

Az adományt életmentő berendezések megvásárlására fordítják az ország nyolc intézményében. Három budapesti kórház mellett (Heim Pál Gyermekkórház, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint Tűzoltó utcai Gyermekkórház) egy-egy debreceni, szegedi, miskolci, pécsi és szombathelyi intézmény kap három-három millió forint támogatást.

A közleményben idézték Fodor Zsuzsát, az alapítvány kurátorát, aki szerint a hatásos kezelésnek elengedhetetlen feltétele egyrészt a modern orvostechnikai eszközök elérhetősége, másrészt az érintett családok anyagi és lelki támogatása. Az alapítvány mindkét területen segít, hiszen a kórházak anyagi támogatása mellett közvetlenül az érintetteknek is juttat havi húszezer forintot - emelte ki, hozzátéve: megalakulása óta a szervezet több mint hetvenhatmillió forintot adott a családoknak.

Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke azt hangsúlyozta, hogy munkájukhoz felbecsülhetetlen segítséget jelent az alapítvány munkája, amely eddig több mint 104 millió forinttal támogatta őket abban, hogy sikeresen küzdjenek a daganatos gyermekek életéért.

Az alapítvány most új kampányt indított, hogy a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagja, a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya beszerezhessen egy modern, a legfejlettebb technikát képviselő véralvadás-diagnosztikai készüléket. Ez a berendezés nélkülözhetetlen a leukémiás és rákos gyermekeknél az életveszélyes vérzéses állapotok elhárításához.

Az alapítvány az utóbbi években több mint 693 millió forinttal segítette a leukémiás és rákos gyermekek gyógyítását - írták a közleményben.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A Kínából érkező anyagokból gyártott napelemeket is elérte a kényszermunka vádja

Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a napelempanelekhez felhasznált anyagok előállításában kényszermunkát alkalmazhatott Kína....

Nemsokára megtalálhatjuk az ősrobbanás alkotta első fekete lyukakat, avagy a gravitációs hullám-detektorok jövője

A gravitációs hullámokat mindössze 5 évvel ezelőtt észlelték először a fizikusok, és ezzel egy új fizika is elkezdődött. A téridő...

Egy hasznos barát a kertben ? kipróbáltuk a Fiskars díjnyertes tömlőkocsiját

Mivel ébredező, tavaszi kertünkben már nagyon aktuálissá vált egy kiadó öntözés, megnéztük, éles helyzetben hogyan ?dolgozik? a...

Így locsold a kerted ? öntözési praktikák és aranyszabályok

Éltető víz nélkül egyetlen kert sem virulhat sokáig, ezért a helyes locsolási technika a növényápolás és kertészkedés alfája és...

5,9 százalékkal csökkent februárban a kiskereskedelmi forgalom

A nyers adatok szerint 5,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított statisztikák szerint pedig 5,9 százalékkal csökkent a hazai...

Kemenesi Gábor: A járvány igenis megállítható korlátozásokkal

A járvány igenis megállítható korlátozásokkal, amennyiben az megfelelő diagnosztikai és járványügyi háttérrel párosul (kiemelt...

?Kisfiam, azt mondtam, hogy gyere segíteni, punktum.? De mi van a punktumon túl?

Nincs az a nyiladozó öntudat, amit pusztán szülői kinyilatkoztatással kordában lehetne tartani. Vagy az én tudásom csekély, de úgy...

A nomádok földje tarolt az idei Bafta-díjátadón

Négy díjat kapott a brit filmakadémia gáláján, köztük a legjobb fimét.

Montenegróban visszatérnek az iskolába az érettségizők

Hétfőtől újra tantermi oktatást vezetnek be az érettségiző diákok számára Montenegróban - közölte a koronavírus-járvány...

Ezeknek a gyümölcsöknek a legmagasabb a C-vitamin tartalma - Íme a lista

Nem muszáj feltétlenül gyógyszerek után kapnunk néhány tüsszentés, vagy egy kis fejfájás miatt. A vitaminpótlás érdekében...

Prince-nek állított emléket Király Linda

Budapest ? A világsztár énekesnek, Prince-nek (?57) állított emléket Király Linda (38). Az énekesnő az Amerikában töltött időszaka...

Fordulatos meccsen nyert az Atalanta - eredmények, állás

Az AS Roma ismét nyerni tudott, az első félidő hajrájában szerzett góllal győzte le a vendég Bolognát.

Sport

Óriási meglepetés a La Ligában, otthon kapott ki a gigász

Nemzetközi kupaszereplést érő helyre léphetett volna fel a gárda, de nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan azt szerette volna.

Dárdai Pál vasszigorral tette helyre a magáról megfeledkező játékosát

A szombati bajnokin lecserélt Santiago Ascacibar a jövőben biztosan másként fog viselkedni.

Dárdai kiakadt tiszteletlen játékosára

Santiago Ascacibar lecserélése után látványosan kifejezte nemtetszését, Dárdai a meccs után elbeszélgetett vele.

Mozdulatlanul terült el a bokszoló a kegyetlen kiütés után - videó

Talán jobb is lesz, ha nem fog emlékezni erre az ütésre.

Óriási a gond Madridban, nehéz kihívás előtt a gárda

Joggal merül fel a kérdés a szurkolókban: ki fogja lőni a gólokat?

A mindent eldöntő öt perc: Bennmaradást érhet a megszerzett három pont

Hiába vezetett a hazai csapat, a Szarkák rákapcsoltak a második félidőben, öt perc alatt fordítottak, végül diadalmaskodtak.

Modric Piquének az el Clásico után: Most itt az idő panaszkodni, igaz?

Az el Cláscio után beszólt a Real Madrid aranylabdása az amúgy nem is játszó Gerard Piquének.

A bíró kiállított egy diósgyőri focistát, ezek után a saját pályájukon kaptak ki

80 percet kellett tíz emberrel játszania az utolsó helyezett Diósgyőrnek.

Úgy tűnik, nagyon benézett valamit az Ibrahimovicot kiállító játékvezető

Vagyis inkább rosszul hallotta, amit a reklamáló svéd mondott neki, és azonnali pirossal leküldte a pályáról. Nagyon nem mindegy, hogyan értelmezik az elhangzottakat, akár a Milan bajnoki helyezése is múlhat a dönté

Hiába Péni István világklasszis teljesítménye, Sidi Péter legyőzte őt az Eb-válogatón

Női sportpisztolyban az olimpiai kvótás Major Veronika lett a legjobb.

Koeman szerint a bíró miatt kapott ki a Barcelona a Real Madridtól

A holland edző két meg nem adott tizenegyest is számon kér a játékvezetőn.

Mutatjuk, ki jelentette a különbséget a legutóbbi El Clásicókon

Tizenegy szuperrangadón hat győzelem cseppet sem rossz mérleg.

0

Bulvár

38 évesen meghalt a Big Brother egyik sztárja

Anorexiával küzdött gyerekkora óta, több tévéshow-ban szerepelt.

Ennyiért kínálják a felújításra váró lakásokat

A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások, az idei első negyedévben

Kőkeményen bünteti a NAV a limit feletti készpénzes fizetést

Több mint egymilliárd forint bírságot szabtak ki tavaly.

Dr. Kunetz Zsombor: Aki kínai vakcinát kapott, a második után is védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva

A szakorvos szerint amíg a helyzet nem tisztázódik, a Sinopharmmal oltottakat nem lehet a beoltottak közé számítani. De továbbra is azt javasolja, hogy bármelyik itthon felkínált vakcinát el lehet fogadni.

Brutális államadóssággal és költségvetési hiánnyal kezdhet az Orbánékat váltó kormány

A Fideszmaffia vezére és csicskásai ugyanis 10 év alatt rekordmennyiségű államadósságot hoztak össze.

Covid-osztály dolgozója: "siralmas a helyzet"

Siralmasnak nevezte a helyzetet egy neve elhallgatását kérő orvos, aki egy hónapja dolgozik koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályon. A szakember az egyik kereskedelmi tévécsatornának arról beszélt, hatalma

A Gellérthegy legizgalmasabb háza, avagy egy magányos kapu rejtélye

Hónapok, sőt, azt hiszem, már évek óta keresem ennek a villának, vagyis mint kiderült, két villának a titkát, történetét. Mindig vonzott az a Gellért-hegyen álló gyönyörű, gondosan felújított kapu, ami mögöt

Hasi hízással, banyapúp kialakulásával jár a Cushing-szindróma: a hormonháztartás zavara áll a háttérben

A kellemetlen tünetekkel járó betegség súlyos szövődményekhez vezethet.

blogmorzsák

Náci gyíkemberek a szuperügynökök ellen

Sorozatajánló a trashkultúra egy alig ismert gyöngyszeméről.

Az első űrben nyílt virág

A különlegességről Scott Kelly, amerikai űrhajós számolt be a Twitteren.

Mit adnak nekünk a versek?

Kedvenc verseink a Költészet napja alkalmából.

Miért pörög úgy az ingatlanpiac?

Mire érdemes figyelni, ha most vásárolnánk lakát vagy házat?

Itt töltötte utolsó éveit Fülöp herceg

A 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg utolsó éveit vidéken, viszonylag szerény körülmények között töltötte.

Európa lett a Kína és USA közötti hatalmi játszma terepe

A konfliktus leginkább a techszektorban éleződik, a levét pedig az öreg kontinens issza.

Két problémás részt eltüntetnek a SpongyaBobból

Az indok szerint az ellentmondásos és vitatott történet miatt tették.

Egy hatalmas gyűjtemény képei a 60-as, 70-es évekből

Válogatás a hazai szocialista állami vállalatoknak készített promóciós reklámfotókból.

Petry-ügy: bagoly mondja verébnek?

Ebben a helyzetben vajon melyik ország tekinthető jogállamnak?

Európa sajtótlanítása

Miféle álhírt lehet terjeszteni kérdezés útján, uram? Meg sem írt, meg sem jelent írásban?

Spanyol sztereotípiák: igaz vagy hamis?

A spanyolok hangosak, lusták, előszeretettel késnek, és jó hosszan sziesztáznak. Vajon mindez előítélet vagy igaz?

Biciklisek vs. autósok

Az autós életveszélyesen előzi a biciklist, a biciklis nem tartja be a KRESZ-t

0