Ezt olvasta már?


Huszonötezernél is több fiatalnak biztosít adómentes jövedelmet a nyári diákmunka program

Még egy hónapig dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok a nyári diákmunka programban. Az idei felhívásban mostanáig több mint 25 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban több mint 2,7 milliárd forint állami hozzájárulással.

Ismertette a friss adatokat Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

 

A nyári diákmunka programra 16-25 éves, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok regisztrálhatnak. Foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást.

A legtöbb esetben az önkormányzatok keresnek hivatalsegédeket a nyári szabadságolások idejére, az állandó munkaerő pótlására. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért.

Emellett jelentős az igény a turizmus, vendéglátás területén is, itt elsősorban a szállodákban, éttermekben, fagylaltozókban várják a diákok segítségét az idegenforgalmi főszezonban. A szektorban eddig mintegy ötezer diák foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet, ami a teljes igény közel húsz százaléka. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át - részletezték a közleményben.

A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya és Szabolcs-Szatmár Bereg megyébe érkezett be. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak - derült ki a friss adatokból.

A kormány a program 2013-as indulása óta már közel 27 milliárd forint összértékben 264 ezer fiatalt támogatott. A kezdeményezés idén is rendkívül népszerű, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium másfélszeresére, közel 3 milliárd forintra emelte meg az eredeti keretet - olvasható a közleményben.

Az augusztus végéig tartó program részletei a munka.hu oldalon olvashatók.







0
0

hírek innen, onnan

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy...

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0