Ezt olvasta már?


Idén hat nyári egyetemet szervez a Pécsi Tudományegyetem

A PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Programban kitűzött céloknak megfelelően a Külügyi Igazgatóság egyre növekvő számú nyári egyetemet szervez az egyetem karaival való együttműködésben.

A fő cél az ún. „Nyári Trimeszter” bevezetése, melynek során nemzetközi képzési programokat kínálunk saját hallgatóink, a külföldi partneregyetemek hallgatói, valamint egyéb külföldi hallgatók számára a nyári hónapokban. Mindezzel a meglévő egyetemközi szerződéseket még élőbbé, kölcsönösen hasznossá igyekszik tenni az egyetem.

2018 nyarán már hat nyári egyetem kerül megvalósításra a Külügyi Igazgatóság koordinálásában különböző tématerületeken. Az akadémiai programokat a Karok biztosítják, míg a nyári programok teljes körű szervezését a Külügyi Igazgatóság végzi.

Június során a mexikói Technologicó de Monterrey 22 fős hallgatócsoportja érkezik négy hétre Pécsre, akik interkulturalitás témájú előadásokon és workshopokon vesznek részt a BTK szervezésében.

Június végén kerül megrendezésre az Európai Unió témájú nyári egyetem, melyre a Külügyi Igazgatóság sikerrel pályázta meg a CEEPUS program által kiírt pályázati lehetőséget. Ennek segítségével 25 hallgató vesz részt a nyári kurzuson a BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék által koordinált CEEPUS hálózat lengyel, cseh, szlovén és szerb partnerintézményeiről.

Július közepétől kínai partneregyetemek hallgatóit fogadjuk. A Shanghai Institute of Technology 20 hallgatója az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkedik meg a KPVK által biztosított képzésen. A Hangzhou Normal University 35 hallgatója már második alkalommal vesz részt a BTK által tanított négyhetes angol nyelv és neveléstudomány témájú programon. A chengdui University of Electronic Science and Technology of China partnerintézményből első ízben érkezik 31 hallgató a PTE-re, akik szintén az európai és a magyar kulturális örökségről folytatnak tanulmányokat a KPVK oktatói révén.

Szeptemberben a japán Josai International University hallgatói immár második alkalommal vesznek részt a Művészeti Kar által biztosított magyar néptánc és népzene képzésen.

 

A nyári egyetemek hallgatói számára a Külügyi Igazgatóság számos kulturális és szabadidős programot szervez Pécsett, valamint kirándulásokat a megyében és Budapesten.

 

A PTE nyári egyetemek sorában idén ezen felül ismét megrendezésre kerül a KTK-n a Simonyi Summer Social Entrepreneurship Program, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem az ÁOK Nemzetközi Oktatási Központ szervezésében.







0
0

hírek innen, onnan

Megszűnhet a pécsi egyetem doktori iskolája: egy oktató szerint érdemtelenül adtak PhD-t fideszes és KDNP-s politikusoknak

Egy egyetemi docens nyílt levélben vádolta meg a pécsi doktori iskolát, hogy politikusoknak is osztogatott érdemtelenül fokozatokat. Az...

444: Orbánék nagyon megtolták az utolsó hónapokban a Századvéget

Futószalagon készültek közpénzből az egyenként több száz millióba kerülő kutatások.

Az AI az álláskeresők új fegyvere, de könnyen ellenük fordulhat

Egyre nehezebbé válik az álláskeresés. A munkakeresés átlagos időtartama 12,5 hónapra emelkedett – derült ki a Központi Statisztikai...

Elképesztő, mennyi net fogy a Szigeten

Egyre többen akarják azonnal megosztani a közösségi médiában a fesztiválélményeiket, amihez az idei Sziget Fesztiválon 40 százalékkal...

Állami kézbe kerül Krausz Ferenc kutatóközpontja

A magyar állam átveszi a Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítvány feladatait, jelentős vagyonát, valamint a hozzá...

Két irányból kaphat pofont a forint, feszülten figyelik a piacok a tengerentúli fejleményeket

Szerdán az amerikai inflációs adat lehet a devizapiacok legfontosabb mozgatórugója, miközben a közel-keleti feszültségek és az ismét...

Színt vallott a gigantikus európai alap: Elon Musk birodalmába is betársultak

A világ legnagyobb szuverén vagyonalapja, a 2300 milliárd dollárt kezelő norvég állami alap kedden először hozta nyilvánosságra, hogy...

Szomorú felvétel a 71 éves Bruce Willisről: két segítő támogatta, amikor autóba szállt

Bruce Willis jó ideje már csak segítséggel tud közlekedni.

Fontos hír a nyugdíjasoknak a 13. és 14. havi nyugdíjról, és ősszel újabb pluszpénz jöhet

Többféle nyugdíjas juttatásról is szó van mostanában, ezért könnyű elveszni abban, melyik pénz mikor érkezik, és mi az, ami már...

A betegek 70 százaléka az otthonában hal meg: elképesztő sebességgel terjed az új járvány

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány alig három hónap alatt több mint kétezer halálos áldozatot követelt,...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0