Ezt olvasta már?


Íme a hat leggyakoribb betegség a fesztiválokon

Ezeket a tanácsokat tartsd be, ha felhőtlenül akarsz szórakozni

Egy fesztivál sajnos akkor is igazán emlékezetessé válhat, ha nemcsak önfeledt bulizásra, hanem egy jó kis betegségre is jegyet váltunk.

Dr. Szeles Géza, a Sziget Fesztivál egészségügyi ellátásának vezetője szerint ezeket már egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük, de ha már megvan a baj, akkor is van megoldás.

1. Másnaposság

A fesztiválokon kétségkívül ez a leggyakoribb és szinte mindenkit érintő betegség, hiszen az alkohol nagy mennyiségű vizet von el a szervezettől. Ezért célszerű a szeszes italokon túl vízzel is hidratálni a szervezetünket, hiszen így másnap nem érezzük úgy magunkat, mintha fejbe vertek volna. Ennek kezelésére a fájdalomcsillapítók mellett igyunk fruktóz tartalmú gyümölcsleveket, és ha már elég edzett a gyomrunk, fogyasszunk sok gyümölcsöt, mert a benne rejlő gyümölcscukor gyorsítja az alkohol lebontását.

 

2. Sérülések

A másnaposságból adódó illuminált állapot, a tömeges tánc és a különböző sportjátékok sajnos gyakran sérülésekhez vezetnek. Az ebből következő könnyedebb felszíni sérülések, kisebb zúzódások és csípések kezelésére alkalmazhatunk természetesebb, szelídebb gyógymódokat. Dr. Szeles Géza ilyenkor az Arnica montana és a Bellis perennis homeopátiás szerek alkalmazását javasolja, az alábbiak szerint: 9 CH vagy 15 CH potenciában 5 golyót szopogassunk el óránként egészen addig, amíg a panasz enyhül. Javulás esetén az adagolást napi 2-3 alkalomra csökkentsük, amíg a tünetek megszűnnek. Fontos tisztában lenni, hogy súlyosabb sérülések esetén, mindenképpen látogassunk el az orvoshoz!

3. Leégés

Ezt természetesen megelőzhetjük naptejjel, de ha mégsem használtuk volna és rárajzolódott a napszemüveg sziluettje arcunkra, számos a tüneteket enyhítendő megoldást alkalmazhatunk. A hideg zuhany után, a legközelebbi patikában könnyedén beszerezhetünk jó minőségű, hűsítő gélkrémeket, de az alternatív megoldások kedvelőinek egy cserép Aloe beszerzése is jó választás. Az Aloe vera mélyen a bőrben szívódik fel, kitűnő gyulladáscsökkentő és sejtserkentő hatása van.

Alkalmazása: Vágjuk fel a növény egyik levelét vízszintes irányban, és kenjük be az érzékeny bőrfelületeket.

 

4. Gyomorbélrendszeri hurutok

A nagy meleg miatt az ételfertőzés veszélye is nagy a fesztiválokon, ezért ügyeljünk arra, hogy a sátorban hagyott finomságot több óra elteltével már ne együk meg, ha csak nem így szeretnénk magunkat rábírni a gyakori és intenzív kocogásra. Ehelyett inkább vegyünk magunkhoz orvosi szenet, B6-vitamint, valamint probiotikumot is, hiszen ez utóbbi erősíti az immunrendszert, és helyreállítja a bélflórát.

5. Húgyúti fertőzés

Ez a betegség elősorban a fesztivál hölgy látogatóinál jelentkezik, és főleg akkor, ha nem figyelnek arra, hogy éjszaka már nem olyan meleg a talaj, mint nappal. Szeles Géza 30 éves fesztiválon szerzett tapasztalata, hogy a fiatalok előszeretettel fetrengenek a harmatos fűben, ám ennek mindig megvan a böjtje, hiszen reggel általában nála kötnek ki. Ilyenkor fontos a folyadék bevitel, leginkább víz és gyógytea formájában, továbbá lehetőség szerint egy kád, forró fürdő is csillapítja a kellemetlen érzést. A gyulladás csökkentésére szárított formában fogyasszunk tőzeg- és vörösáfonyát vagy áfonyalevet.

 

6. Torokgyulladás, torokfájás

A leggyakrabban előforduló panaszok egyike a fesztiválokon, az önfeledt énekléstől, a kiabálástól és a hideg italok fogyasztása miatt kialakult torokgyulladás. Ezt erősíti a levegőben szálló por komoly koncentrációja. A hangszálaink megóvására és a légúti fertőzések okozta gyulladások kezelésére gargarizáljunk sóval hígított langyos vízzel naponta többször, de egy fórró csésze tea is azonnali nyugtató hatást eredményez.







0
0

hírek innen, onnan

Megszűnhet a pécsi egyetem doktori iskolája: egy oktató szerint érdemtelenül adtak PhD-t fideszes és KDNP-s politikusoknak

Egy egyetemi docens nyílt levélben vádolta meg a pécsi doktori iskolát, hogy politikusoknak is osztogatott érdemtelenül fokozatokat. Az...

444: Orbánék nagyon megtolták az utolsó hónapokban a Századvéget

Futószalagon készültek közpénzből az egyenként több száz millióba kerülő kutatások.

Az AI az álláskeresők új fegyvere, de könnyen ellenük fordulhat

Egyre nehezebbé válik az álláskeresés. A munkakeresés átlagos időtartama 12,5 hónapra emelkedett – derült ki a Központi Statisztikai...

Elképesztő, mennyi net fogy a Szigeten

Egyre többen akarják azonnal megosztani a közösségi médiában a fesztiválélményeiket, amihez az idei Sziget Fesztiválon 40 százalékkal...

Állami kézbe kerül Krausz Ferenc kutatóközpontja

A magyar állam átveszi a Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítvány feladatait, jelentős vagyonát, valamint a hozzá...

Két irányból kaphat pofont a forint, feszülten figyelik a piacok a tengerentúli fejleményeket

Szerdán az amerikai inflációs adat lehet a devizapiacok legfontosabb mozgatórugója, miközben a közel-keleti feszültségek és az ismét...

Színt vallott a gigantikus európai alap: Elon Musk birodalmába is betársultak

A világ legnagyobb szuverén vagyonalapja, a 2300 milliárd dollárt kezelő norvég állami alap kedden először hozta nyilvánosságra, hogy...

Szomorú felvétel a 71 éves Bruce Willisről: két segítő támogatta, amikor autóba szállt

Bruce Willis jó ideje már csak segítséggel tud közlekedni.

Fontos hír a nyugdíjasoknak a 13. és 14. havi nyugdíjról, és ősszel újabb pluszpénz jöhet

Többféle nyugdíjas juttatásról is szó van mostanában, ezért könnyű elveszni abban, melyik pénz mikor érkezik, és mi az, ami már...

A betegek 70 százaléka az otthonában hal meg: elképesztő sebességgel terjed az új járvány

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány alig három hónap alatt több mint kétezer halálos áldozatot követelt,...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0