Ismerkedj meg a szárazpróba és a ragasztás alapjaival!
A makettezés legalapvetőbb lépései a szárazpróba és a ragasztás, melyekről az alábbi cikkben írunk egy kis összefoglalót. Fontos viszont már az elején leszögezni, hogy a ragasztást mindenképpen jól szellőző helyiségben szabad végezni, és kerüld a vele való érintkezést!
Alaplépések az összeállítás során
A folyamat megkezdése előtt érdemes ellátogatnod a Modellfutár makettkiegészítők oldalára, hiszen innen beszerezhetsz ragasztókat, szerszámokat és számos kiegészítőt.
A szárazpróba egy hosszadalmas eljárás, melynek célja, hogy az alkotóelemek jobban illeszkedjenek, vagyis ragasztás nélkül addig próbálgatod az összeillesztést, amíg a legszebb eredményt nem kapod. A részegységek közel tökéletes passzolása a cél. Amikor ez nem elégséges, annak oka lehet az is, hogy az öntőcsonk darabja nem megfelelően lett eltávolítva, esetleg ott maradt a sorja. A jó hírünk, hogy ilyen esetekben a csiszolás eredményre vezethet. Természetesen körültekintően szabad csak, különben tömítésre lesz szükség a hézagok és hiányosságok megszüntetésére.
Érdemes kicsit csiszolni a felületen, az apró változtatásokat pedig mindig kövesse tesztelés.
Milyen ragasztót használj?
Kizárólag makettezéshez fejlesztett ragasztókat alkalmazz, a hagyományos pillanatragasztó nem ideális erre a célra! A speciális ragasztók javarészt polisztirolalapú kötőanyagok, a jelentősége pedig, hogy a készítendő példányok alapanyaga sok esetben szintén polisztirol. Ennek eredményeként a két felület képes egymásba olvadni.
A száradási időt több tényező befolyásolja, például a felhordott mennyiség és a sűrűség. A vékonyabb ragasztók gyorsabban száradnak, míg a vastag, sűrű, géles szerkezetűeknek hosszabb időre van szükségük a száradáshoz. Nem elegendő kivárni, hogy létrejöjjön a stabil kötés, fontos, hogy a műanyag is megkeményedjen, a folyamatot nem lehet siettetni. Mindenképpen hagyd levegőzni, ne tedd légmentes dobozkába! A túl sok ragasztó szintén problémát okozhat azáltal, hogy feloldja a műanyagot.
Légy körültekintő, kisebb mennyiségekkel dolgozz, és ügyelj arra, hogy más felületre ne kerüljön!
A ragasztók típusai
A legismertebbek a közepesen viszkózus fajták, célszerű ezzel kezdeni az ismerkedést. Alkalmazhatod őket nagyobb elemek illesztéséhez, ugyanakkor kisebb szerkezeti egységek ragasztásához egyaránt. Ezek legfőbb jellegzetessége, hogy tartalmaznak valamilyen applikátort, ecsetet, tűszerű csövet, amelyek segítségével gyerekjáték a felvitelük.
A folyékony polisztirol típusúak már szinte vízszerű sűrűségűek, ugyanúgy tartalmaznak applikátort. Javasoltak, amennyiben precízen, mégis gyorsabban szeretnél haladni. Míg a korábban említettek lassabban száradnak, addig ezek a típusok gyorsan, így figyelni kell a pontosságra, hiszen nem lesz idő korrekcióra. Az ultrathin ragasztók nagyobb precizitást igényelnek, hiszen a víznél alacsonyabb a viszkozításuk, így folyósabbak.
Az igazán szép eredményekhez minél több gyakorlás és rutin szükséges!
hírek innen, onnan
Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány
Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...
Újra berobban a hó hazánkba, közölték a dátumot, egyetlen országrészben esik a nyakunkba a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Újabb változás jöhet az időjárásban hazánkban.
Így néz ki most Dudás Miklós sírja – Egy héttel a volt kajakos temetése után ez fogadja az emlékezőket
Piros és fehér virágokból készített gyönyörű koszorúk őrzik a tragikusan fiatalon elhunyt olimpikon, Dudás Miki örök álmát a...
Betámadták Szikora Róbertet a Fenyő Miklós emlékére rendezett gyertyagyújtás miatt
Zöldi Tamás újságíró a közösségi oldalán fejtette ki a véleményét Szikora Róbert döntésével kapcsolatban, miszerint az énekes nem...
Rendkívül fontos témákról beszél Orbán Viktor a Kossuth Rádióban – Kövesse élőben a Blikken!
Szélsebességgel közeleg a 2026-os országgyűlési választások napja - április 12-e -, így különösen fontos, hogy milyen, az ország...
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Az ENSZ emberi jogi szakértői szerint a hajók elleni műveletek megsérthetik a nemzetközi jogot, és jogellenes, bírósági eljárás...
Rendőrök lőtték le a férfit: láncfűrésszel tört be a házba
A rendőrök lelőtték a láncfűrésszel támadó férfit.
Köd és eső jön: így változik az időjárás a hétvégén
Bár a hét végén és hétfő reggelén fagyos hajnalokra ébredhetünk, igazi téli hideg nem költözik térségünkbe. A következő napokban...
Ezért lesz óriási bajban a téli olimpia
Hamarosan tényleg csak tíz ország tudja megrendezni ezt az eseményt? S tényleg a nyári játékokról kell átpakolni sportágakat a téli...
Bottal ütik az emberek nyomát: támad a mesterséges intelligencia
Ellepték az internetet az MI-botok, egy weboldal minden 31. látogatója nem ember.
Újra bombázott az Egyesült Államok hadserege a Csendes-óceánon
Az amerikai hadsereg közölte, hogy csütörtökön újabb támadást hajtott végre egy kábítószer-szállítással gyanúsított hajó ellen a...
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben
Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé
Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


