Ismét nyert a Mohács, ikszelt a Pécsvárad a PEAC-cal
A tavasz már az ajtón kopogtat, azonban az AutóCity Volkswagen Megyei I. osztályban még csak most hétvégén zárult le az őszi szezon. A 15. fordulóban két rangadót is rendeztek: a Mohács a Villányt is legyőzte, így féltávnál még mindig százszázalékos, a PEAC és Pécsvárad pedig 1-1-es döntetlent játszott egymással.
Mohács–Villány 1-0 (0-0)
Mohács. Vezette: Dávid Roland. Mohács: Farkas M. – Ignácz, Marton, Károly V., Kiss I. (Menyhei, 57.) – Dér, Vég, Izsák, Müllerlei – Nagy Zs. (Spannenberger J., 66.), Schmidt Zs. (Horváth G., 88.). Edző: Kvanduk János. Villány: Dósa – Eke (Balogh Á., 57.), Pauk, Buni, Farkas B. – Lehota, Kovács K., Kovács P., Stefán – Havasi, Gellén. Vezetőedző: Kósa Zoltán.
Gólszerző: Károly V. (49.).
Ahogy várható volt, egy nagyon szervezett Villánnyal találta szembe magát a mohácsi csapat, amelynek a kontrákra is oda kellett figyelnie, hiszen a mezőny egyik legjobb támadópárosa, Havasi Dániel és Gellén Dávid rohamozta Farkas Máté kapuját. Az első félidő kevés helyzetet hozott, óvatos játék zajlott a pályán. A fordulást követően azonban nagyon hamar megszerezte a vezetést Kvanduk János együttese: a 49. percben Schmidt Zsolt centerezését pofozta a kapuba közelről Károly Viktor. Mint később kiderült, ez a találat döntőnek bizonyult. A Villánynak ugyan meg volt a lehetősége, hogy egalizáljon, de a Duna-partiak kapuja a bajnoki szezon során tizenharmadszorra (!) is érintetlen maradt, ráadásul Izsákék százszázalékos mérleggel zárták (a sok halasztás miatt most záruló) őszi szezont.
Sport36-Komló–Szentlőrinc II. 2-2 (2-1)
Komló. Vezette: Horváth Patrik. Komló: Mónus – Balázs D. (Nidermayer, 73.), Erdős, Szabó M., Herbert R. – Kilinkó (Hohmann. a szünetben), Koronics, Tukerics (Alabert, 77.) – Miltner, Bíró, Varga T. (Kis-Varga, 87.). Edző: Tóth Máté. Szentlőrinc II.: Gyalus – Baki, Havas, Tóth O., Bálint G. – Anton, Cenaj, Mozsgai (Slavonics, a szünetben), Pataki (Tóth M., a szünetben) – Babinszky, Koleszár. Vezetőedző: Horváth Zoltán.
Gólszerzők: Miltner (31.), Bíró (37.), illetve Babinszky (8., 89.).
PVSK–Szederkény 2-1 (1-0)
Pécs, PVSK-sporttelep. Vezette: Takács Gábor. PVSK: Győri – Tornyos, Vida, Ndjodo, Draskóczi – Kiss K., Sziládi, Nagy R. (Rogács, 63.), Pál M. – Rácz E. (Kabashi. 88.), Lőrincz A. Edző: Kósa Sándor. Szederkény: Andorkó – Hideg L., Mándity, Werner (Hohmann, 52.) – Kopeczky, Hoffmann, Bálint Á., Rumszauer (Hidasi, 65.), Kása (Hideg M., a szünetben) – Gergye, Rázsics. Edző: Kása Péter.
Gólszerzők: Kiss K. (44.), Rácz E. (70.), illetve Koperczky (82.).
PTE-PEAC–Pécsvárad R-Bus 1-1 (1-1)
Pécs, PVSK-sporttelep. Vezette: Kreskai Tamás. PEAC: Házenauer – Hadobás, Fiáth, Pinczés, Jeránt – Wieland, Dargó (Fűrész, 71.), Hazenauer – Gelencsér G., Makai, Gelencsér B. Edző: Lőrinc Antal. Pécsvárad: János G. – Németh A., Krapecz (Somogyi, 57.), Racskó, Kungl – Temesvár, Kőnig – Takács Á., Reith (Tóth A., a szünetben), Wittrédi – Szentes. Edző: Varga László.
Gólszerzők: Makai (45.), illetve Szentes (1.).
Remek csatát hozott a vasárnapi játéknap csúcsrangadója is. A Pécsvárad már az első percben megszerezte a vezetést Szentes Krisztián révén, azonban ez nem törte össze a hazaiakat. Az első félidő úgy fejeződött be, ahogy elkezdődött: góllal. Makai Márk remek találatával a 45. percben egyenlített a PEAC, s mivel a folytatásban nem született gól, pontokból is egyet-egyet kapott a két együttes.
Sellye O és R–Boda-Andrics és Tsa 2-1 (1-0)
Sellye. Vezette: Jakab Attila. Sellye: Berki – Bizderi (Simara, 39.), Filó, Tóth J., Farkas (Orlovics G., 19.) – Patkó, Szabó K. (Orlovics Gy., 64.), Musztács, Németh N. (Kászonyi, 57.) – Jónás, Bóka (Balogh B., 74.). Edző: Kovács Imre. Boda: Szilágyi – Kolat (Halasi, 82.), Kulcsár, Vajk, Belina (Kisfalvi, 86.) – Kiss P. (Orsós K., 80.), Nagy N., Mészáros, Lotz, Németh T. – Jenei. Szakmai igazgató: Varga Balázs.
Gólszerzők: Jónás G. (6.), Filó (84.), illetve Jenei (64.).
Gyógyfürdő Harkány–Siklós 3-2 (2-0)
Harkány. Vezette: Nagy Zsolt. Harkány: Szentgróti – Fischer, Körmendi, Szentesi Sz., Keresztes M. – József G. (Kása K., 75.), Obeländer, Teszárik, Hegedűs (Torma, 87.) – Sztojka A. (Gottlieb, 80.), Kolompár M. Edző: Markotics Zsolt. Siklós: Tasselmájer – Tóth L. (Árvai, 49.), Horváth I. (Dudás, 87.), Rudolf Á., Obermajer (Nagy B., 62.) – Keresztes Zs., Néma (Varga Á., 34.), Schmidt P., Schmidt G. – Czibere, Wiesner. Edző: Weinert Zsolt.
Gólszerzők: Sztojka A. (13.), József G. (22.), Teszárik (53. – büntetőből), illetve Árvai (89. – büntetőből), Nagy B. (94.).
Szomszédvári rangadón szerezte meg első bajnoki győzelmét a Harkány. A vendég siklósiak a hajrára ébredtek fel, de háromgólos hátrányukat már nem tudták ledolgozni.
Bóly–Kétújfalu 3-4 (0-2)
Bóly. Vezette: Brozovics László. Bóly: Fürdős – Pókos Cs., Liszácz, Staub, Dankó (Vass Á., a szünetben) – Hardi (Zsebe D., a szünetben), Zsebe G., Horváth D. – Erdélyi, Vénosz, Dienes Á. (Cikora Zs., 73.). Edző: Keibl Ede. Kétújfalu: Antal S. – Pfeiffer, Varga I. Z. (Berkics, 60.), Nagy K. (Klózer, 29.), Tóth T. – Szalai Sz., Czakó, Zsebe A., Gerner – Varga II. Z., Kelemen A. Edző: Varga I. Zoltán.
Gólszerzők: Dienes Á. (48.), Vénosz (73., 88. – a másodikat büntetőből), illetve Varga II. Z. (4., 7.), Zsebe A. (85. – büntetőből), Berkics (95.).
A forduló talán legnagyobb meglepetését okozta a Kétújfalu, amely a jóval esélyesebb Bóly otthonából hozta el a három pontot. Ugyan kétszer is egyenlítettek a hazaiak, de a csereként beálló Berkics 95. percben szerzett góljára már nem lehetett válaszolni.
Megyei I. osztály
1. Mohács 14 14 0 0 42–1 42
2. Pécsvárad 14 9 2 3 56–10 29
3. Szentlőrinc II. 14 8 4 2 40–16 28
4. Villány 14 8 2 4 39–22 26
5. PVSK 14 8 1 5 39–29 25
6. PTE-PEAC 14 7 3 4 39–20 24
7. Sellye 14 6 1 7 29–30 19
8. Bóly 14 6 0 8 28–32 18
9. Lovászhetény 14 5 3 6 31–25 18
10. Komló 14 4 6 4 25–28 18
11. Boda 14 5 2 7 21–34 17
12. Siklós 14 5 1 8 21–26 16
13. Szederkény 14 3 2 9 22–40 11
14. Kétújfalu 14 2 0 12 12–75 6
15. Harkány 14 1 1 12 7-63 4
A góllövőlista jelenlegi állása
19 gólos: Havasi Dániel (Villány)
12 gólos: Vénosz Soma (Bóly)
10 gólos: Krapecz Balázs (Pécsvárad), Rácz Ervin (PVSK), Jónás Gergő (Sellye)
9 gólos: Czibere Patrik (Siklós), Gelén Dávid (Szentlőrinc II./Villány), Gergye Dániel (Szederkény), Péter József (Mohács), Schmidt Zsolt (Mohács), Szentes Krisztián (Pécsvárad), Tóth Máté Zsolt (Szentlőrinc II.)
8 gólos: Makai Márk (PEAC), Tóth Adrián (Pécsvárad), Wittrédi Dávid (Pécsvárad)
7 gólos: Gelencsér Gergő (PEAC), Keczeli Krisztán (Lovászhetény), Kiss Krisztián (PVSK)
6 gólos: Hergenrőder Tamás (PEAC), Kelemen Ferenc (Lovászhetény), Kőnig Bálint (Pécsvárad), Miltner Szabolcs (Komló)
5 gólos: Alabert Krisztián (Komló), Edélyi Richárd (Bóly), Izsák Máté (Mohács), Mülerlei Szabolcs (Mohács)
Ez következik
Az első tavaszi, 16. fordulóban a PVSK-t fogadja a listavezető Mohács.
Március 6., szombat: PTE-PEAC–Siklós (11.00), Mohács–PVSK, Boda–Villány (mindkettő 14.30).
Március 7., vasárnap: Lovászhetény–Szentlőrinc II. (14.00), Gyógyfürdő Harkány–Kétújfalu, Sellye O és R–Sport36-Komló, Szederkény–Pécsvárad R-Bus (mind 14.30).
bama.hu
hírek innen, onnan
Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda
Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...
Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?
Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


