Ezt olvasta már?


Ismét szép helyezéseket értek el a pécsi bringások

Vasárnap a Team Pistabike utánpótlás sora Komáromban versenyzett a III. Brigetto kupán, ami egyben a bajnoki sorozat állomása is volt. A táv 42km volt, azonban nem ez jelentette a nehézséget a versenyzőinknek.

Sajnos ismét együtt indították a 13, 15 és 17 éveseket az 50 feletti felnőttekkel, valamint a korcsoportos áttétel szabályok betartását sem ellenőrizték. Talán ennek is betudható, hogy az éles rajtot követően pillanatok alatt darabjaira hullott a mezőny. Versenyzőink az oldalszeles részen jól tartották magukat. Sajnos Maros András egy bukásba keveredett a 14. kilométer környékén, így számára majdnem el is szálltak a dobogós remények. Azonban Rostás Levente megállt hozzá és igyekezett minél hamarabb felvinni a riválisokat tartalmazó csoporthoz. Eközben Dorina még tartotta magát a mezőnyben, azonban a hátszeles részre érve elfogyott az áttétele, így leszakadt a főmezőnyről. Később utolérte a Maros Andrást is magába foglaló csoport. Innét összedolgozva hajtottak a célig, hogy a hátsó sorokban lévő riválisaik már ne érjenek fel rájuk. Ez szerencsére sikerült is, így mind a ketten második helyezést értek el a korcsoportjukban, ezzel pedig értékes pontokat szereztek az összetett versenyben. De nézzük, hogy miként élték meg a fiatalok a versenyt:

Kövesdi Dorina: ,, Azt hiszem, hogy ez volt az idei legjobb versenyem. A taktika az volt mára, hogy minél tovább maradjunk a mezőnyben, ami sikerült is a hátszeles részig. Ott azonban sajnos nagyon pörgős volt az áttételem és nem bírtam már ott maradni. Örülök a második helyemnek, mert így még a második hely is meglehet az összetettben.”

Rostás Levente: ,,Amikor megláttam Andrist a földön akkor tudtam, hogy segítenem kell neki felérni a mezőnyre, hogy legyen esélye egy dobogós helyre. Sajnos ma kicsit fáradtnak éreztem a lábaim, így nem lett volna értelme tovább mennem egy esetleges 4. helyért, mert így a csapat pontokat veszített volna. Bízok benne, hogy az utolsó két futamra jó formában érkezek és így lesz esélyem szépen zárni az első évemet.”

Maros András: ,,Nagyon szépen köszönöm Levinek a segítségét, nélküle ma nem lett volna dobogó és az összetett dobogós reményeimnek is vége lett volna. Jó érzés egy ilyen csapatban versenyezni! Igyekszem megnyerni az utolsó két fordulót, hogy felférjek az összetett dobogóra. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, de egyre jobban érzem magam a hosszú hegyeken, így azt hiszem reálisak az elvárásaim.”

A versenyen még részt vett Koroknai Balázs is, aki sajnos nem tudott megfelelően alkalmazkodni a hirtelen hideghez, így feladni kényszerült a versenyt.

Az összetett versenyben jelenleg Kövesdi Dorina (WU15) a harmadik, Maros András (U13) a negyedik és Rostás Levente (U13) az ötödik helyen áll. Itt fontos megemlíteni, hogy a versenyzők még csak idén kezdtek el edzeni és versenyezni, így ez nagyon szép eredmény tőlük! A sorozatból még két forduló van hátra, ahol győzelmi esélyekkel indulnak a fiatalok, ugyanis két hegyi egyenkénti időfutam vár rájuk, ahol már nem lesz jelentősége az áttételeknek. Az eredmények eléréséhez köszönjük szponzoraink támogatását: a Digistar Kft-nek, a Professor’s Gym-nek, a High5 Nutrition Hungary-nek, a Pista Bike kerékpárboltnak, média partnerünknek a Pécsi Napilapnak valamint a Lidia Steiner Illustration-nak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Pénteken kezdik el kézbesíteni a névre szóló értesítőket a parlamenti választásra

Legkésőbb február 20-ig mindenkinek kézbesítik a küldeményeket.

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gyászol a magyar sportvilág. 27 éves korában meghalt Soltész Gréta, korábbi utánpótlás-válogatott atléta.

Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt

Vlagyimir Alekszejev akkor kerül kulcsszerepbe az orosz hadsreeg élén, amikor Prigozsin és a Wagner Putyin ellen fordult. A katonai vezetőt...

Országos imaalkalmat hirdetett Trump Washington központjába

Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójára emlékezve Washington központjába hirdetett országos imaalkalmat Donald Trump...

Végre egy jó hír a MÁV-tól, ráadásul 30 éve nem volt ilyen

Plusz 50 ezer vasúti ülőhellyel, mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonattal és csaknem 90 új InterCity-kocsival bővül a MÁV...

Idén áprilisban sem lesz hiány a kamupártokból

Már most 26 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.

Balogh Eleni dögös fehér csipkében forrósította fel Dubajt

Egy szexi mini fehér ruhában hódította meg a város utcáit.

Megszólalt a MÁV vezére: 30 éve nem látott léptékben újul meg a magyar vasúti flotta

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent...

Különleges évforduló a hazai környezetvédelemben: három kategóriában osztanak díjakat

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 25 éve ismeri el a hazai környezetvédelem és környezetipar kiemelkedő szakmai...

A német belügyminiszter szerint is el kellett ítélni Maja T.-t Magyarországon

Elmarasztaló ítélethez kellett vezetnie a Maja T. német állampolgár elleni magyarországi eljárásnak, mert a perben súlyos bántalmazások...

A 2003-as Való Világ macsója volt, most körözi a rendőrség: emiatt adtak ki elfogatóparancsot ellene

VV Frenki 2003-ban tűnt fel a ValóVilág harmadik szériájában, most körözési listán van.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

0