Ezt olvasta már?


Izgalmas pécsi kiállításokat hoz az év

A pécsi képzőművészet branddé válása, és nemzetközi értékkel bíró kortárs kiállítások pécsi bemutatása is szerepel a Zsolnay Örökségkezelő NKft. hosszabb távú kiállítási céljai között.

A pécsi-baranyai képzőművészeti élet pedig már januárban a fókuszba kerül: mintegy 124 helyi alkotó munkájából nyílik kiállítás az m21 Galériában, Állapotfelmérés címmel. A kisebb felújítások után január végén nyíló Pécsi Galéria idei első kiállítása pedig Sárkány József 2019-ben váratlanul elhunyt művészettörténész munkásságának állít emléket.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette januárban nyíló kiállításait, valamint beszámolt a ZsÖK Galéria Divízió megalakulásáról. Az új egység Fekete Vali vizuális művészeti vezetésével azon dolgozik, hogy új lehetőségeket teremtsen a helyi művészeknek csakúgy, mint Pécsnek, hiszen a város elválaszthatatlan a hozzá kötődő vizuális művészetek sokszínűségétől. A divízió egyik célja, hogy a kortárs pécsi képzőművészet branddé válva folyamatosan és markánsan jelenjen meg az ország több pontján csakúgy, mint külföldön.

Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere elmondta: hiánypótló az Állapotfelmérés című kiállítás, mert ritka, amikor közösen mutatkozhatnak be képzőművészek.

– Felhívja a figyelmemet ez a kiállítás arra, hogy milyen nagy felelősségünk van nekünk, városvezetőknek, hogy jobban kiaknázzuk azt a tőkét, amit a pécsi képzőművészek jelentenek, és megbecsüljük őket, mert ez a város ad nekik otthont – mondta Bognár Szilvia.

– A Pécsi Galéria több mint 40 éve létezik, önmagában is brand már régóta. Mi ezt szeretnénk feléleszteni, folytatni mind a két nagy kiállítótér esetében – számolt be Fekete Vali.

A Széchenyi téri Pécsi Galériában többnyire a pécsi, illetve Pécshez valamilyen formában kötődő művészek kiállításai jelennek meg az év során. A Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájába pedig országos vagy nemzetközi értékkel bíró, egyedülálló kortárs kiállítások kerülhetnek, amelyekért érdemes akár ide is utazni.

Fontos eleme a kiállítási programoknak a gyerekek és fiatalok vizuális kultúrájának fejlesztése, a múzeumpedagógiai programok mellett kifejezetten a fiatal közönségnek szóló kiállításokkal.

Rózsa Zoltán, a ZsÖK ügyvezetője hangsúlyozta: fontos, hogy a Pécsi Galéria és az m21 sem csak kiállítótér legyen, hanem a tárlatok mellett különböző célcsoportoknak szóló programokat is kínáljanak, amelyekkel minél több korosztályt megszólíthatnak. Többek között ezeknek a szervezése is a ZSÖK Galéria Divízió stábjának feladata.

Mindezek első lépcsőjeként 124 kiállító – köztük hét Munkácsy-díjas, négy Ferenczy Noémi-díjas, két Érdemes Művész és egy Kiváló Művész – mutatkozik be az Állapotfelmérés című tárlaton, amely a pécsi és baranyai képző- és iparművészek meghívásos csoportos kiállítása. A tárlat január 24-én nyílik az m21 Galériában. Pinczehelyi Sándor kurátor célja, hogy bemutassa Pécs és Baranya megye alkotóit, a közönség és a szakma számára megmutassa és dokumentálja mindazokat, akik itt képzőművészként tevékenykednek.

Majd Időkapu - In memoriam Sárkány József címmel nyílik január 30-án a Pécsi Galéria kiállítása. A 2019 januárjában tragikus hirtelenséggel elhunyt Sárkány József művészettörténész a pécsi Janus Pannonius Múzeum Bánffy Miklós-díjas osztályvezető főmuzeológusa volt, akinek munkássága összeforrott számos helyi, országos és nemzetközi relevanciájú rendezvénnyel. Halálának évfordulóján a kiállítás az általa szervezett szimpóziumokra készült munkákból és személyes hagyatékából mutat be válogatást, tisztelegve a pécsi művészeti élet egyik markáns egyénisége előtt.







0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0