Ezt olvasta már?


Izlandot kell legyőznünk az EB-ért a Puskás Arénában

2-1-re legyőzte Romániát az izlandi labdarúgó-válogatott hazai pályán, ezzel eldőlt, hogy a november 12-én a Puskás Arénában Magyarország–Izland találkozó lesz, aminek győztese kijut a jövő évi Európa-bajnokságra.

 

Mint az Index közvetítette, Gylfi Sigurdsson a 16. percben szerzett vezetést Izlandnak. A 31 éves játékos a 27. percben ismét betalált, de a VAR közbeszólt, Damir Skomina játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Az Everton légiósa nem sokkal később már szabályos gólt szerzett, ezzel már 2–0 volt az eredmény. A második félidőben a románok tizenegyesből szépítettek, de többre már nem futotta Mirel Radoi csapatának, 2–1 lett a vége. Ezzel tehát eldőlt, hogy a Nemzetek Ligájában az A-liga rájátszásának döntőjében Magyarország–Izland meccs lesz az Európa-bajnoki részvételért. A mieink itthon, a Puskás Arénában harcolhatják ki a részvételt.

 

A B-ligában tizenegyesek után nyert Észak-Írország Bosznia-Hercegovina ellen, csakúgy mint Szlovákia Írország ellen, így Észak-Írország–Szlovákia találkozót rendeznek az Eb-részvételért.

 

A C-ligában Szerbia hosszabbítás után győzte le idegenben Norvégiát, a skótok pedig tizenegyesekkel verték Izraelt. Szerbia–Skócia meccs lesz az Eb-ért.

 

A D-ligában Észak-Macedónia legyőzte Koszovót, Grúzia pedig Fehéroroszországot, így Grúzia–Észak-Macedónia találkozó lesz.

 

A 24 csapatos Európa-bajnokságra már 20 csapat kijutott, az alábbi négy találkozó győztese csatlakozik a már kvalifikált válogatottakhoz.

 

 

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG

 

PÓTSELEJTEZŐ

 

DÖNTŐ

 

November 12.

 

Magyarország–Izland

 

Észak-Írország–Szlovákia

 

Szerbia–Skócia

 

Grúzia–Észak-Macedónia

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Gránátot dobtak egy szépségszalonra Grenoble-ben

Egy ötéves gyerek is megsérült.

Rákkeltő fémeket találtak a Magyarországon jogszerűtlenül forgalmazott ízesített vape-ekben

Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak,...

Egy 2 és egy 13 éves lány halt meg a kórházban – nem tudták megmenteni őket

Szívszorító tragédia rázta meg az ausztráliai Queensland államot: két fiatal testvér életét vesztette, miután kimenekítették őket...

A Szabad Európa Rádió román és bolgár nyelvű szerkesztőségét is bezárják

Tavaly novemberben a Szabad Európa magyar szerkesztősége esett áldozatul a költségvetés-csökkentésnek.

Surján Orsolya: a légúti tünetek miatt kórházba kerülteknél az influenza vírusa a leggyakoribb

Még mindig a felszálló szakaszában van az influenzajárvány – mondta az országos tisztifőorvos az InfoRádió Aréna című műsorában....

Így énekelt együtt Cruz Beckham és a Spice Girls egy nyugis este a vacsoraasztalnál - videóval

A meghitt videót, amin a 'Viva Forever'-t éneklik, a kisebbik fiú, Cruz tette közzé az Instagramon.

Brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában

Váratlanul hóomlás áldozatául esett két fiatal férfi. A lavinát végül egyikük sem élte túl.

Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek

Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos...

A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?

A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok,...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

0