Ezt olvasta már?


Jelentős változásokra kell készülnie a dohányiparnak a pécsi gyár vezetője szerint

A hagyományos dohánytermékek forgalombővülése nem tartható fenn, a dohányiparnak ezért jelentős változásokra kell készülnie - mondta a BAT (British American Tobacco) Pécsi Dohánygyár Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Orosz Zoltán szerint a dohányiparnak annak ellenére kell átértékelnie a fenntarthatóságot, hogy a dohányzók száma a népességnövekedés miatt világszinten továbbra sem csökken. Az ágazat ugyanakkor évtizedek óta egyre nagyobb nyomás alatt áll, a kilencvenes évek óta jelentős fizetési kötelezettségeket vállal, hirdetési lehetőségei jelentősen szűkülnek, 2012 óta világszerte terjed az egységes csomagolás - tette hozzá. Várakozása szerint a dohányipar jövőjét a káros hatások csökkentése határozhatja meg, ezért a hagyományos dohányáruk helyét a hevítéses termékek, főképp az elektromos cigaretták vehetik át. A kész cigaretta és a vágott dohány forgalma Magyarországon is csökkent, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. májusi adatai szerint az utóbbi egy évben 3,6 százalékkal. A kész cigaretta eladása bővült ugyan, de vágott dohányból lényegesen kevesebb fogyott. Alacsony bázisról, de 47,7 százalékkal nőtt ugyanakkor az utántöltő folyadékok forgalma, ami az e-cigaretta terjedését jelzi Magyarországon is - közölte. A cégvezető becslése szerint 200 ezer e-cigarettázó lehet Magyarországon, miközben hagyományos dohányt körülbelül 2,4 millióan vásárolnak. Orosz Zoltán hangsúlyozta, hogy az előbbiek egészségre gyakorolt hatásait egyelőre nehéz felmérni. Óvatosan fogalmaznak az olyan tekintélyes intézmények is, mint az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO (World Health Organization) vagy az élelmiszer- és gyógyszervizsgálatokért felelős amerikai FDA (Food and Drug Administration) is, de az eddigi adatok alapján jóval kevésbé tartják veszélyesnek az e-cigarettákat, mint a hagyományost - tette hozzá.

A gyártó képviselőjeként úgy értékeli, hogy kockázatmentes dohányzás nincs, felelős gyártó azonban csak biztonságos akkumulátorral működő készülékeket és megbízható összetételű töltőfolyadékot készít. A pécsi dohánygyár anyavállalata 2,5 milliárd dollárt fordított idáig termékfejlesztésre 1500 kutató bevonásával. A kutatások fogyasztói viselkedésvizsgálattal indulnak, ezután kémiai és biológiai vizsgálat, klinikai kutatás, majd a népegészségügyi hatáselemzés következik. A tesztelések időtartama több ezer órára tehető - ismertette. Kérdésre válaszolva Orosz Zoltán megjegyezte, hogy becslések szerint az e-cigaretták belföldi piacát csaknem 90 százalékban uralja a feketepiac, évente csaknem 6,5 milliárd forint bevételkiesést okozva az államnak. Véleménye szerint az illegális kereskedelem többek között azért is jelentős, mert a töltőfolyadékok házilag is keverhetők. Fölhívta azonban a figyelmet, hogy az otthoni előállítás jövedéki szabálysértésnek minősül, és egészségre is veszélyes, az összetételt nem véletlenül szabályozzák szigorúan a hatóságok. Az igazgató szerint a szabályozó legsürgősebb feladata a kereskedelem kifehérítése, hosszú távon azonban a környezettudatosság sem hagyható figyelmen kívül. Hulladékkezelés terén egész Európa késésben van, a BAT ezért uniós szinten is együttműködik a döntéshozókkal, hogy pr-akciók helyett hatékony megoldásokat találjon a hagyományos és az elektromos cigaretták hulladékainak kezelésére - közölte. A vállalat adatai szerint a globális árbevételük 5 százaléka származott elektromos cigarettákból tavaly, belföldön ez az arány 1 százalék körüli. Céldátumot és ehhez kapcsolódó értékesítési arányokat nem tűztek ki, de arra számítanak, hogy a mentolos cigaretták betiltása 2020 májusában bővítheti az elektromos cigaretták használatát. Orosz Zoltán közölte azt is, hogy belföldi forrásból évek óta nem vásárolnak dohányt, mivel a belföldi termelés túl kicsi a nagyobb gyártóknak. A dohány termőterülete és a szaktudás jelentősen visszaesett a rendszerváltás óta, a belföldi piac ugyanakkor kiegyensúlyozott, a 4 nagy cég részesedése várhatóan a következő években sem módosul jelentősen. A 110 éves pécsi dohánygyárat 1992-ben vásárolta meg a British American Tobacco, és azóta 40 milliárd forintnyi beruházást hozott a baranyai üzembe. A vállalat 41 országban 44 cigarettagyárat működtet, 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 200 országban értékesít. Éves bevétele eléri a 24,5 milliárd dollárt. A magyarországi leányvállalat 800 munkavállalót foglalkoztat, árbevétele tavaly elérte a 138 milliárd forintot, adózott eredménye az 5,1 milliárd forintot.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás

Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0