Ezt olvasta már?


Jelentősen drágultak a garázsok is

A lakásárak emelkedésével párhuzamosan a garázsok is drágultak az elmúlt években, vannak, amelyek majdnem annyiba kerülnek, mint 2013-ban egy garzonlakás - derül ki az ingatlan.com MTI-nek kedden küldött elemzéséből.

Idén július elején Budapesten a teremgarázsban található parkolókat átlagosan 3 millió forintért kínálták, 20 százalékkal többért, mint egy éve. Az egyedi garázsok ára jelentősebben, 40 százalékkal 4,2 millió forintra emelkedett egy év alatt. A garázsbérleti díjak is több mint 10 százalékkal emelkedtek: az átlagos bérleti díj 20-25 ezer forint, attól függően, hogy egyedi garázs vagy teremgarázs-beálló. A garázspiac átalakulásához a lakáspiaci áremelkedés és a magyar autópiac jelentős bővülése mellett a parkolási díjak emelkedése, valamint a parkolóhelyek számának szűkössége is hozzájárult. Darabszámban a garázsok piaca kisebb a lakásokénál, a drágulás mértéke azonban jól mutatja a garázsok és a parkolási helyek iránti igényeket - írta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Egy-egy garázs befektetési szempontból is felveszi a versenyt a lakáskiadással - írták.

Az ingatlan.com elemzése szerint egy garázs 8 százalékos bruttó hozamot is termelhet a fővárosban, ami a befektetési célú vásárlásokat is felpörgeti. Balogh László közölte: a fővárosi garázsdrágulásban szerepet játszhat, hogy az eladásra kínált garázsok száma stagnált, a kiadóké pedig csökkent az elmúlt egy évben.

Ötéves időtávon még látványosabb a parkolók drágulása: a főváros VII. kerületében lévő garázsért 5,4 millió forintot kérnek átlagosan, míg 2013-ban alig több mint 1 millió forinttal nagyobb összegért 6,5 millióért egy garzonlakást is meg lehetett venni a kerületben. Miskolcon, Szegeden és Tatabányán is hasonló arányok alakultak ki.

Az ingatlanszektor digitalizációját megteremtő megoldások segíthetnek a kritikus parkolási helyzeten is, így például mobilalkalmazásokon keresztül lehet a garázsok és irodaházak üres parkolóhelyeit lefoglalni. A fejlesztők számára a parkolóhelyek és garázsok iránti kereslet lehetőséget is jelent, egy-egy újlakás- vagy irodafejlesztésnél a kötelezően előírt parkolókapacitásnál több helyet is érdemes kialakítani - írták.

 







0
0

hírek innen, onnan

Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe

Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0