Jövőre a városok is gondban lesznek
Az ország mintegy 3200 települése közül hozzávetőleg csak 100-120 települést érint közvetlenül hátrányosan a forint gyengülése - nyilatkozta a Népszava pénteki számában Zongor Gábor.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára elmondta: a svájci frank, illetve az euró erősödése elsősorban a megyei jogú, illetve a nagyvárosok pénzügyi pozícióját rontja.
A nagyobb önkormányzatok úgy adósodtak el, hogy frankalapú kötvényeket bocsátottak ki. Ezek a települések azonban általában négy-öt év türelmi időt kaptak a visszafizetésre. Emiatt a városok nagy részének csak jövőre, illetve 2012-ben kell majd elkezdenie a törlesztést. Vagyis a jövő évtől szembesülnek majd az erős svájci frank okozta pénzügyi gondokkal.
Zongor Gábor a Népszavában megjegyezte: azok a polgármesteri hivatalok kerülnek igazán bajba, amelyek a felvett kölcsönöket, illetve azok számottevő részét nem fejlesztésre, hanem a működésük finanszírozására fordították.
forrás:stop

- Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
- Kihűlés miatt meghalt egy férfi Tiszaföldváron
- Kamionbaleset miatt lezárják a 86-os főutat
- Beszakadt a Balaton jege két terepjáró alatt
- Három napon belül a második lakója is meghalt egy garabonci háznak
- Még három település megközelíthetetlen Borsodban
- Négy embert mentettek meg a kihűléstől a budapesti rendőrök
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Balesetveszélyes extrém biciklisek a Mecseken


