Ezt olvasta már?


K&H: a fiatalok többsége drágulásra számít

továbbra is spórolnak a fiatalok

Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest.

A fiatalok nagy többsége, 72 százaléka keres olcsóbb, akciós vagy saját márkás élelmiszereket - derül ki a második negyedéves K&H ifjúsági index felmérésből. A kutatás eredményei szerint a fiatalok többsége nem számít arra, hogy az év végére enyhülne az inflációs nyomás.

Bár az infláció a hivatalos adatok szerint lassulóban van, a fiatalok ezt nem igazán érzik - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A 19-29 éves korosztály tagjai szerint ugyanis 2022 májusa és ez év áprilisa között 25 százalékos volt az éves infláció, februárban ugyanilyen egy éves időszakra visszamenőleg 26 százalékos szintről beszéltek, míg a KSH-adatok szerint a szóban forgó hónapokban 21,5 és 25,4 százalékkal nőttek az árak éves összevetésben.

milyen drágulást érzékeltek a fiatalok?

A kutatás eredményei szerint a huszonéves fiatalok 40 százaléka érzékelt 20 százalék alatti áremelkedést, az általuk vásárolt termékeknél, egyebek mellett élelmiszereknél, ruháknál és különböző szolgáltatásoknál. Ez javulást jelent februárhoz képest: akkor csak 34 százalékuk beszélt 20 százalék alatti drágulásról. A hivatalos inflációs adathoz hasonló - 20-24 százalékos - inflációt tapasztalt a fiatalok 10 százaléka, szemben a februári kutatással, amikor ez 15 százalékukra volt igaz. Ezen túl májusban a válaszadók 22 százaléka, míg három hónappal korábban még 25 százalékuk mondott 40 százalék feletti árszínvonal-emelkedést.

 

Az infláció hatása az első és a második negyedéves felmérés szerint természetszerűleg elsősorban a mindennapos költésekben jelent meg. A konkrét eredmények szerint a második negyedévben a fiatalok 72 százalékára igaz teljesen vagy részben az, hogy gyakrabban választ olcsóbb vagy akciós, illetve saját márkás élelmiszereket, szemben a korábbi időszakban mért 78 százalékkal. 77 százalékról 70 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik jobban figyelnek arra, hogyan tudnak olcsóbban vásárolni. Ezzel párhuzamosan 70 százalék körüli szinten maradt azoké, akik ritkábban járnak étterembe, olcsóbb helyekre járnak vagy egyszerűen kevesebbet költenek. A fiatalok 57 százalékára a drágulás eredményeként továbbra is részben vagy teljesen igaz az, hogy kevesebb mennyiségű élelmiszert vesz.

inkább pesszimisták

Bár az előrejelzések - egyebek mellett a magyar jegybank prognózisa - szerint az év végére az egy számjegyű tartományba kerülhet az infláció, a fiatalok ezt másként látják. 56 százalékuk szerint az év végére további drágulással kell számolni, idén februárban még 63 százalékuk gondolta így. Tehát picit csökkent az arányuk, de még mindig többségben vannak azok, akik szerint emelkedőn maradnak az árak. A második negyedévben viszont a fiatalok 21 százaléka, míg az elsőben 16 százalékuk mondta azt, hogy lassulhat az infláció. Összességében az látszik tehát, hogy a fiatalok, ha nagyon minimálisan is, de kedvezőbben látják az infláció jövőbeni alakulását.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2023. május 2-4. között történt.

A K&H Csoportról

Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3400 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adatok:

K&H Bank

2023. március 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint

Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint

K&H Biztosító

2023. március 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint

Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konsz







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Így teljesítheted minden vágyad gyertyamágiával! A titkos módszer, amit eddig senki sem árult el

A gyertyák remekül alkalmasak hangulat teremtésére, kellemes illatot kölcsönöznek a szobának, és általában javítják a légkört. De...

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Visszatért a divatba a 90-es évek ikonikus frizurája: rövid hajból is könnyedén elkészíthető

Ez a klasszikus, időtlen frizura évtizedek óta jelen van a divat világában, és most ismét reflektorfénybe került – stílusosabban, mint...

Ezeket tartják a legbalszerencsésebb házszámoknak - a tiéd köztük van?

Van, aki szerint csak babona, más viszont már a hirdetésnél bezárja a böngészőt, ha meglát egy bizonyos számot a kapun. A házszámok...

Nem csak az alváshiány az oka: ezért ébredsz reggel táskás szemekkel

Ha reggelente fáradt tekintettel ébredsz, ne csak az alváshiányra gondolj: a szem alatti karikák mögött gyakran valami egészen más rejtőzik.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Az időjárás enyhülésével ráerősített az influenzajárvány, különösen az óvodások között terjed a vírus

Amit most látunk az a 20-25 évvel ezelőtti klasszikus nagy járványhoz hasonlítható. A tünetek nagyon erősek és főleg a kisgyerekeknél...

Átmeneti hiánycikk lehet az új Toyota RAV4

A Toyota szerint a kereskedőknek improvizálniuk kell.

Notórius autótolvaj a gyerekrabló K. Milán – 6 kocsit lopott el egy év alatt, a vezetéstől is eltiltották

Notórius autótolvaj az a húszéves férfi, aki szerda reggel a sülysápi bölcsőde elől a benne ülő ötéves kisfiúval együtt nyúlt le...

Kijelzőforradalom: így nézhetnek ki az autók belülről pár éven belül

A jövő autóiban lassan több lesz a kijelző, mint a gomb, és Kína ebben is óriási tempót diktál. Iparági források szerint Kínában...

Dagad az Epstein-botrány: korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítottak a volt norvég miniszterelnök ellen

A nyilvánosságra hozott iratokból kiderült, hogy Thorbjørn Jagland szoros kapcsolatban állt az elítélt szexuális bűnözővel, Jeffrey...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Epstein-akták: Tizenéves lánytól születhetett gyereke, akit perceken belül elvettek az anyjától

A rigai főügyészség és a lett rendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy történt-e emberkereskedelem, és lehetnek-e köztük kiskorúak.

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika

Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

0