Kenutúrák és tárlatvezetés a nemzeti parkban
2010. július 1. és szeptember 30. között minden pénteken kenutúra Béda-Karapancsán és tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. Itt van hazánk rétisasok és fekete gólyák által egyik „legsűrűbben lakott” területe. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a gémfélék, kis és nagy kócsagok, kanalas gémek. Ligeterdeiben kockás liliom, jerikói lonc és fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek, legelők növényei a réti iszalag és a mocsári aggófű.
09.00: találkozó a kölkedi Fehér Gólya Múzeumnál, majd kenuzás a Külső-Bédán
A program során szakvezető kíséretével, kenuval járjuk be Béda-Karapancsa Tájegységben a Duna hullámterén található mellékágat, és a zegzugos Külső-Bédát. Ha szerencsénk van, találkozhatunk a híres és színes ártéri madárvilág képviselőivel is: barna kányákkal, szürke gémekkel, jégmadarakkal.
11.00: Tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban
A Mohácstól délre fekvő Kölked lakossága évszázadok óta együtt él a gólyákkal. A dunai ártér határában fekvő községben mindig biztos fészkelő és táplálkozó helye volt a fehér gólyáknak. 2002-ben létesült az országban egyedülálló Fehér Gólya Múzeum, mely egyetlen faj – a fehér gólya – köré szervezte tárlatát. A bemutatás során bepillantást nyerhetünk a fehér gólyák életébe: érdekes részleteket tudhatunk meg a fészkelési szokásaikról, táplálkozásukról, vonulásukról.
12.00: program vége
Utazás: egyénileg, saját gépjárművel. A helyszínen kerékpárbérlési lehetőség van. Szúnyogok és kullancsok elleni védekezés javasolt.
Részvételi díj: 2-14 éves korig 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. Maximum létszám: 40 fő, egyéni turisták részére. Csoportoknak más időpontokban előzetes bejelentkezés alapján. Információ: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Rittlinger Nikoletta, 30-846-6020
DDNP

- Márton-napi rendezvénysorozat kezdődik vasárnap Tápiószentmártonban
- Victor Bailey koncertje a Budapest Jazz Clubban
- Sokszínű Baranya
- Gesztenyeünnepre készülnek a Vas megyei Velemben
- Életmódfesztivál Szolnokon
- Ismét lesz kolbászfesztivál Békéscsabán
- Liszt-év/A zene világnapja - Fesztivál a Régi Zeneakadémián
- Kreatív gyerekváros nyílik október végén a Nyugati téren
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Balesetveszélyes extrém biciklisek a Mecseken
- Összefogás a dunakeszi családért


