Keresztes most az ügynökmúltat feszegeti
Az LMP morális kötelezettségnek tartja a szembenézést az állambiztonsági múlttal, ezért tablón állítaná ki azokat az országgyűlési képviselőket, akik leszavazzák az aktanyilvánosságot célzó, csütörtökön tizennyolcadik alkalommal benyújtott javaslatukat.
Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt társelnöke a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az ügynökakták nyilvánossá tételének elmaradásában mindenki cinkos, akinek kormánytöbbség birtokában lehetősége lett volna megoldani a feladatot.
Kijelentette: a Fidesz-KDNP az LMP erről szóló javaslatát már tizenhétszer leszavazta, amivel nyilvánvalóvá tette, hogy már minden értéket megtagadott, amely mentén politizálni kezdett.
A politikus kérdésre válaszolva, a migráció kérdésének az EP-választási kampány középpontba állításáról elmondta: a témát a kormánypártok eddig hatalomtechnikai eszközként használták, a cél azonban az lenne, hogy érdemi viták folyjanak az egyébként óriási krízisről. Hozzátette: egyelőre az európai politikai elit sem akart szembenézni a problémával.
Kifejtette: ökopolitikai alapról kezelnék a kérdést, fókuszba helyezve a klímaváltozás, a vízhiány, a mezőgazdasági termelés beszűkülésének vagy a geopolitikai érdekek által kreált háborúknak a kérdését.
Az EP-választás mögött kevésbé merül fel az együttműködés kérdése - mondta -, az önkormányzati választás azonban olyan lehetőséget teremt, amelyen valódi alternatívát nyújthatnak a 21. századi pártok a kormánypártokkal és a - megfogalmazása szerint - szintén a nemzeti együttműködés rendszerének részét képező MSZP-vel és DK-val szemben. A Jobbik és az LMP eddig is természetes szövetségesek voltak a vidéki önkormányzatokban - fogalmazott, és lehetőséget látott közös jelöltek állítására egy vidéki választáson. Sok átfedés van a két párt gondolkodásában - mondta.
Arra a kérdésre, hogy miután Szél Bernadett lemondott társelnököt az együttműködésért marasztalták el, neki van-e felhatalmazása arra, hogy most felvesse az együttműködést más pártokkal, Keresztes László Lóránt azt felelte: kérdések felvetésére és politikai döntések előkészítésére joga van. "Szándékot megfogalmazni egy lehetséges együttműködésre és együttműködni egy kongresszusi határozattal szemben nem ugyanaz" - tette hozzá.
A Sallai R. Benedek korábbi LMP-s képviselő és elnökségi titkár által a belső nyilvánosságnak írt, ám kiszivárgott, a pártot élesen bíráló levelét a társelnök nem kommentálta. Annyit mondott: Sallai R. Benedeket is minősíti, hogyan ír arról a közösségről, amely őt országgyűlési képviselővé emelte. Véleményszabadság van, belső fórumokon mindenki bírálhat - mondta, kijelentette ugyanakkor, hogy meg akarják teremteni belső kommunikációs felületeik biztonságát.
A tisztújításról annyit közölt: kongresszust hatvan napon belül kell összehívni, frakcióvezetőt pedig várhatóan szeptember 15-éig választanak.
hírek innen, onnan
Ez újra fájhat az európai gazdáknak: jön az EU–Ausztrália alku?
Ursula von der Leyen Ausztráliába utazik, hogy újraindítsa az EU–Ausztrália megállapodást. Az agrárium ismét a viták középpontjában.
Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad
Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.
Váratlan katonai művelet miatt lezártak két repülőteret Lengyelországban
NATO-gépek jelentek meg a térségben.
Tbc: egy beteg miatt 1633 vendégmunkást szűrtek a szegedi autógyár-építésen
A hódmezővásárhelyi tbc-esettel kapcsolatban Márki-Zay Péter 50 beteg kínai vendégmunkásról beszélt, akik a szegedi BYD-építkezésen...
Zseniális videón, ahogy Snoop Dog szenved a curlinggel.
De legalább megpróbálta.
Láttál már szövetüléses S-osztályt?
Vegánok figyelem, bőrkárpitozás nélkül is meg lehet vásárolni a Mercedes csúcslimuzinját!
Ha ezt az állatot észleled, azonnal jelezd a hatóság felé: lakossági segítséget kértek a szakemberek
A Nébih közleményben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy ha hazánk területén is látnák, azonnal jelezzék, veszélyes lehet az...
Kiara Lord ellopja Stohl Andrást a többi hercegnőtől? Kemény szavak a Nagy Ő rózsaceremóniáján
Danny Blue érkezése mindent felforgatott a Nagy Ő villájában – könnyek, árulások és egy fehér rózsa, ami szinte háborút robbantott ki!
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek,...
Sokk a temetőben: Frédéric von Anhalt zokogva mesélt Gábor Zsazsa sírjáról
Szívszaggató, ami kiderült.
Nem szívódik fel a vas, ha így szeded: 5 alapszabály, amit be kell tartani a vaspótlásnál
Bár a vas a vérképzés egyik fontos eleme, a szervezet csak bizonyos körülmények között képes felszívni és raktározni.
Túl a szíveken: Ellenállhatatlanul divatos outfit ötletek a Valentin-napi randihoz
Valentin-napon nem kötelező szíves ruhába bújni – 2026-ban a romantikát izgalmas karakterrel, színnel vagy vagánysággal keverheted. Ezek...
Sport
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit
Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora
A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.
Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság
A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Az elátkozott Pokrovszk, ahová láncra verve rángatják az orosz katonákat a frontra
Pokrovszkban a városi húsdaráló és az ellátási káosz miatt az orosz katonák közt úgy terjed a hír, mintha a város egyszerűen elátkozottan elnyelné az egységeket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


