Két hét múlva lesz az EP-választás
Két hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 14 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika.
A május 26-i szavazáson a választópolgárok 10 277 hazai szavazókörben, 132 külképviseleten személyesen szavazhatnak, a több mint 115 ezer regisztrált választópolgár pedig levélben adhatja le szavazatát.
Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. A listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár aláírással hitelesített ajánlása volt szükséges.
A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumokat az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint osztják ki. Mandátumot az a párt kaphat, amelyik a voksoláson több szavazatot kap, mint az összes listára leadott összes érvényes szavazat öt százaléka. A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.
Az EP magyar tagjainak választásán választójoga van mintegy 7,9 millió, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárnak, közülük most vasárnap reggelig 29 588-an jelezték, hogy a szavazás napján a lakóhelyüktől eltérő, más magyarországi településen kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket május 22-én 16 óráig lehet benyújtani, öt évvel ezelőtt 69 200-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön szavaznának.
A magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 93 ország 132 magyar külképviseletén adhatják le majd voksukat a magyarországi szavazás napján (A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szudánban és Líbiában nem biztosíthatóak a külképviseleti szavazás feltételei).
Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, május 25-én, szombaton lesz a voksolás.
Két héttel a szavazás előtt 14 073-an jelezték, hogy valamelyik külképviseleten voksolnának. Öt évvel ezelőtt a külképviseleti névjegyzékben 7572-en szerepeltek, közülük 6253-an el is mentek szavazni. A külképviseleti névjegyzékbe vételt május 17-én 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől vagy online a www.valasztas.hu-n.
Választójoga van az EP-választáson az EU más tagállamának magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárának (amennyiben magyar listára kíván szavazni). A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 113 ezer európai uniós állampolgárt tájékoztatott arról, hogy választójogukat Magyarországon is gyakorolhatják az EP-választáson, közülük már 3 396-an jelezték, hogy a magyar listákra voksolnának. Öt évvel ezelőtt 1622-en szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján.
Emellett - akik regisztráltak - szavazhatnak azok a nagykorú magyar állampolgárok is, akiknek sem Magyarországon, sem az EU más tagállamában nincs lakcímük. Regisztrálni május 2-án 16 óráig lehetett, a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint 115 810 levélben szavazó szerepel a névjegyzékben. A levélben szavazók hétfőtől és csak személyesen vehetik át a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt külképviseleteken. A levélcsomagot 30 ezren akarják átvenni személyesen, 85 ezren a postai kézbesítést választották.
A Brexit határidejének csúszása miatt a Nagy-Britanniában élő, magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben a magyar pártlistákra, ők a helyi szabályoknak megfelelő regisztrációt követően a brit listákra szavazhatnak.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyelőre alig valamivel több mint ezer pártdelegáltat jelentettek be a szavazókörökbe.
Az ANY Biztonsági Nyomdában (korábban Állami Nyomda) lassan befejeződik a több mint 8 millió szavazólap nyomtatása. A szavazólapokat többféle biztonsági jellel védik, például azokat Magyarország címerét mutató vízjeles papírra nyomtatják, található rajtuk mikronyomtatás és a lap Magyarország térképének körvonalát mutató úgynevezett riccelést, perforálást is tartalmaz.
hírek innen, onnan
Orbán Viktor megkérdezte, bárki felsóhajtott-e az elmúlt négy évben azt kívánva, hogy Márki-Zay vezesse az országot?
A miniszterelnök szerint a választás nem szépségverseny vagy valóságshow.
„Kissé megnövekedett a várakozási idő” – négy évet kellene várnia egy férfinak pszichiátriai ellátásra
Van, ahol már nem is fogadnak új pácienseket.
Lesújt Oroszországra Amerika büntető keze? – Talányos kijelentést tett Trump embere
Az Oroszország elleni új amerikai szankciók sorsa attól függ, hogyan haladnak az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások –...
Napokon belül eljöhet a nagy meccs Tóth Alex számára Angiában
Közeleg a várva várt nap?
Lenőtt a frufrud? Profi fodrászok szerint így érdemes formázni, hogy végig stílusos maradjon
A frufru vágása gyakran hirtelen döntés, de a lenövesztése már tudatos türelmet igényel. A megfelelő vágással és formázással a...
Ez a 34 vitamin a hosszú élet titka a tudomány szerint: évekkel tovább élhetsz, ha rendszeresen szeded őket
Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe,...
Radikálisan megugrott az ADHD-val diagnosztizáltak száma, megérkezett a szakemberek magyarázata
Korábban nem is hallottál erről a problémáról, most pedig mindenhol szembe jön veled, mennyi embert diagnosztizálnak ADHD-val? Nem...
Így néz ki most Dudás Miklós sírja – Egy héttel a volt kajakos temetése után ez fogadja az emlékezőket
Piros és fehér virágokból készített gyönyörű koszorúk őrzik a tragikusan fiatalon elhunyt olimpikon, Dudás Miki örök álmát a...
Ma kezdik el kézbesíteni a választási értesítőket
A 7,6 millió választópolgárnak legkésőbb február 20-ig kézbesítik az értesítőt a lakcímükre.
Mazda: a Wankel-motoros sportautó nem jön össze
A gyártónál most épp más a prioritás, ráadásul a pénzügyi résszel is gond lenne.
Stohl András után ők is válnak! Erre aztán senki sem számított
„Kitartok a káosz közepette”!
Célkeresztbe került a magyar alma
Bátran lehet fogyasztani a hazai gyümölcsöt, de a bio továbbra is kevesebb vegyszert tartalmaz.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Rögtön egy bakival indult a téli olimpia
Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben
Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten
A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


