Kivel lesz így pécsi futball?
Az biztos, hogy nagy a baj a PMFC-nél, egyre inkább elkezdett mozgolódni – a nyár ellenére – a pécsi futballszeretők tábora. Bő két hét múlva bajnoki rajt, ugyanakkor szinte egyetlen épkézláb játékos sincs a keretben, aki tudott, eligazolt.
Aggódnak és nem véletlenül a PMFC drukkerei, szimpatizánsai. Lassan egy hónapja nem hogy biztató, semmilyen hírt nem kapnak a hogyan továbbról, más csapatok híreiből hallják csak, hogy a tavaly ezüstéremig jutó piros-feketéktől ki hol bukkan fel próbajátékon vagy már konkrét igazolással. A játékosok mellett már a „vezetők” is más utat választanak, az a Magyar Márk, aki eddig a klub sajtókapcsolataiért felelt, és félig-meddig technikai igazgató is volt, már Kozármislenyben vezeti a szintén NB III-as klubot.
A Magyar Labdarúgó Szövetség ugyan ad majd minden NB III-as csapatnak 30 millió forintot, de ezt csak a bajnokság végén utalja, addig saját forrásból kell a számlákat fizetni. Saját forrás pedig nincs, hiába tervez szűkített, 60-70 milliós éves költségvetéssel a csapatot működtető PSN Zrt. Ráadásul egy esetleges befektető is hamar visszariadna, ugyanis három évvel ezelőtt a város mintegy félmilliárd forintért mentette meg a PMFC-brandet, nyilván most nem akarja egy-két millióért elkótyavetyélni. Pedig ha egy külső tulajdonos érkezne, azzal is számolnia kell, hogy az infrastruktúra fenntartása újabb tízmilliókba kerülne (eddig a PSN gazdálkodta ki házon belül), ráadásul a TAO-pénzek sem hozzá, hanem az utánpótlással foglalkozó akadémiához folynának be. Így viszont nem 60-70 milliós költségvetéssel, hanem könnyen lehet, hogy a duplájával kellene számolni, így viszont már korántsem vonzó a PMFC, még úgy sem, hogy az NB III. legmagasabb nézőszámával dicsekedhet.
Nem csoda, hogy a szurkolók és a PMFC-ben futballozó gyerekek szülei elégedetlenek, és július 25-én szerdán 18.00-ra szimpátiamegmozdulást szerveznek a Széchenyi térre. (Mellesleg pont akkor lesz a Pécsi Tudományegyetem ponthúzó partija is ugyanott.) Az egykori játékosok részéről Mészáros Ferenc állt ki nyíltan mellettük, ahogy ezt egy facebook-bejegyzésben közzétette.
„Tisztelt volt csapattársaim, szurkolók és szimpatizánsok! Szeretném megkongatni a vészharangot azért mert legutóbbi történések és hírek szerint már alig maradt játékos aki az NBIII-ban játszani tudna!!! Most nem azzal foglalkoznék hogy miért történt mindez és bizonyos emberek miért ragaszkodnak ahhoz hogy még mélyebbre sodorják ezt a patinás klubbot hanem azt szeretném hogy mindenki egyénileg vagy akár csoportosan határolódjon el ettől a vezetéstől akik miatt ide jutottunk! Továbbá egyénileg és együttesen tegyen lépéseket arra, hogy ez rövid és hosszú távon megváltozzon, állítsák vissza a TRADÍCIÓT a TISZTELETET,a SZAKMAISÁGOT a szurkolók,volt játékosok,edzők és a szülők felé! A MEGSZŰNÉS szélén vagyunk, ébredj fel sporttárs!”
Nem tudni tehát, hogy mi lesz a csapattal, mert az biztos nem megoldás, hogy a két-három megmaradó felnőttjátékos mellett az U19-cel álljanak ki az NB III-ban, hiszen sok sikerélményük biztosan nem lesz, ráadásul ez az eddig derekas utánpótlás-eredményekre is visszahat.
Érdekes egyébként, hogy Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője például egy PVSK-val vagy PEAC-cal történő együttműködést, esetleges fúziót tartana megoldásnak, de ez egyrészt egy hetvenéves klub tradícióinak végét jelentené, másrészt kérdés, hogy ezzel hogyan tudnának azonosulni a szurkolók. Női kosárlabdában egyszer már végigjárta a város ezt az utat.
M. Z.
hírek innen, onnan
Pénteken kezdik el kézbesíteni a névre szóló értesítőket a parlamenti választásra
Legkésőbb február 20-ig mindenkinek kézbesítik a küldeményeket.
27 évesen meghalt Soltész Gréta
Gyászol a magyar sportvilág. 27 éves korában meghalt Soltész Gréta, korábbi utánpótlás-válogatott atléta.
Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt
Vlagyimir Alekszejev akkor kerül kulcsszerepbe az orosz hadsreeg élén, amikor Prigozsin és a Wagner Putyin ellen fordult. A katonai vezetőt...
Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestről Valenciába tartó járata
Egy utas rosszulléte miatt.
Országos imaalkalmat hirdetett Trump Washington központjába
Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójára emlékezve Washington központjába hirdetett országos imaalkalmat Donald Trump...
Végre egy jó hír a MÁV-tól, ráadásul 30 éve nem volt ilyen
Plusz 50 ezer vasúti ülőhellyel, mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonattal és csaknem 90 új InterCity-kocsival bővül a MÁV...
Idén áprilisban sem lesz hiány a kamupártokból
Már most 26 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.
Balogh Eleni dögös fehér csipkében forrósította fel Dubajt
Egy szexi mini fehér ruhában hódította meg a város utcáit.
Megszólalt a MÁV vezére: 30 éve nem látott léptékben újul meg a magyar vasúti flotta
Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent...
Különleges évforduló a hazai környezetvédelemben: három kategóriában osztanak díjakat
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 25 éve ismeri el a hazai környezetvédelem és környezetipar kiemelkedő szakmai...
A német belügyminiszter szerint is el kellett ítélni Maja T.-t Magyarországon
Elmarasztaló ítélethez kellett vezetnie a Maja T. német állampolgár elleni magyarországi eljárásnak, mert a perben súlyos bántalmazások...
A 2003-as Való Világ macsója volt, most körözi a rendőrség: emiatt adtak ki elfogatóparancsot ellene
VV Frenki 2003-ban tűnt fel a ValóVilág harmadik szériájában, most körözési listán van.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé
Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
Átírják a nyugdíjkifizetési naptárt februárban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


