Klórgázszivárgás volt a komlói sportközpontban FRISSÍTVE!
Öt gyereket kórházba vittek megfigyelésre, más forrás szerint hárman lettek rosszul, mert feltehetően klórgázt lélegeztek be csütörtökön, a komlói városi sportközpontban.
Mayerhoff Attila, a létesítményt üzemeltető Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére azt mondta: reggel egy munkatársuk az uszoda fertőtlenítésére használt sósav tartályát töltötte fel, amelybe eközben hipó kerülhetett.
A létesítményt kiürítették, a keletkező klórgázt azonban többen belélegezték. A mentők öt gyereket kórházba szállítottak megfigyelésre, közülük négyet egy időre benn is tartanak.
Megjegyezte, az eset körülményeinek tisztázására belső vizsgálat indult, a részletekről annak lezárása után nyilatkoznak.
Vass László, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint a klórgáz jelenléte miatt a sportközpontban két gyermek és egy felnőtt lett rosszul, őket a mentők a helyszínen ellátták.
Az ügyeletes kitért rá, hogy az eset miatt Pécsről és Tolna megyéből is érkeztek tűzoltók, katasztrófavédők a sportközponthoz, komolyabb beavatkozásra ugyanakkor nem volt szükség. Az épületben szellőztettek, a veszély elmúlt.
MTI
|
Elmúlt a veszély a komlói uszodában
Holnap már kézilabda diákolimpiai elődöntőt tartanak a sportlétesítményben
Ma dél körül már 0,2 ppm volt az uszoda levegőjének klórgáz-koncentrációja, amely bőven a 0,5-es határérték és a 2 ppm-es mérgezési érték alatt van. A szennyezés forrásánál is csak 0,8 ppm-et mért a tűzoltóság, de az érintett helyiségeket már kiszellőztették, a veszély teljesen elmúlt.
Az épületben a mai napra tervezett programokat elővigyázatossági szempontok miatt már délelőtt lemondták, de holnaptól minden a megszokott rendben zajlik a komlói uszodában. - Teljes mértékben szeretném megnyugtatni a lakosságot és az érintetteket, hogy a komlói uszodában bekövetkezett baleset miatt a veszély végérvényesen elmúlt, az épület akár már ma délután használható lenne - nyilatkozta Mayerhoff Attila, a létesítményt üzemeltető Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója. – Vizsgálatot folytatunk annak kapcsán, hogy a baleset tényleges okait felderítsük. Az eddig ismert tények, amelyeket meg tudok erősíteni, hogy kezelői hiba miatt a fertőtlenítés során sósav helyett hipo került az egyik tartályba. Az anyagok keveredése miatt azonnal elindult a klórgáz-képződés, ami elárasztotta az uszodát és az azzal kapcsolatos helyiségeket. Amint munkatársunk észlelte a tévesztést, jelentette azt a feletteseinek, valamint vízzel hígítani kezdte a keveréket. A tűzoltókat is egyből értesítettük, valamint megkezdtük az épület kiürítését. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, már kivétel nélkül minden munkatársunkat és kisdiákot az udvarra menekítettünk, akik előtte a szennyezett levegőjű helyiségekben tartózkodtak. A baleset során az épületben semmilyen műszaki kár nem keletkezett, de többen orvosi ellátásra szorultak a nap folyamán, akik belélegezték a gázt. A mentőszolgálat információi szerint 17 főt láttak el – közöttük mindössze 1 felnőttet –, aki 5 gyermekkel a helyszínen maradt. A többieket kórházba szállították. Feltételezhető, hogy több gyermeket csak azután vittek kórházba, hogy a helyszínről távoztak, mivel a pécsi gyermekgyógyászati klinika tájékoztatása szerint jelenleg 17 gyermeket látnak el a klinikán, akiknek kivétel nélkül rendkívül gyenge mérgezésük van, lényegében mind tünetmentesek. Őket minimum 24 órára megfigyelés alatt tartják. - Rendkívül sajnálatos, hogy többeknél egészségügyi problémákat okozott a klórgáz belégzése – tette hozzá a vezérigazgató. - Bízom benne, hogy valóban csak átmeneti panaszokról van szó, és a gyerekek minél előbb felépülnek. Mivel az épületet kiszellőztettük, a tűzoltóság a szükséges méréseket elvégezte, az a továbbiakban teljes biztonsággal használható a komlóiak számára. Komló Város Önkormányzata |
hírek innen, onnan
Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.
Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.
Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt
A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.
Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett
A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.
A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt
Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...
Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett
A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...
Előkerült Gyurcsány Ferenc, és mindenről kitálalt: mindenki csak döbbenten néz
Gyurcsány Ferenc nem akármit árult el.
Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes
Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...
A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története
Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...
Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról
Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


