Ezt olvasta már?


Kódolatlan komolyzene az idősekért

A Pannon Filharmonikusok kezdeményezésére a Vidanet támogatja a zenebarátokat a krízis idején.

A Pannon Filharmonikusok többezer bérletese és jegyvásárlója a vírusjárvány ideje alatt nehezen éli meg, hogy nem találkozhat a művészekkel és a többi zenebaráttal. Az elszigeteltség érzésének csökkentésére a zenekar a honlapján és youtube csatornáján elérhetővé tesz koncertfelvételeket, együttműködik a pécsi kulturális intézményekkel, és új zenei élmények megosztására is készül.

Az online elérhető tartalmakon túl a közönség azon idős zenebarátaira gondolva, akik nehezen tájékozódnak az online térben, a Pannon Filharmonikusok kérésére a Vidanet Kábeltelevíziós Szolgáltató ZRT kódolatlanná tette előfizetői számára a Mezzo csatornát is. A Mezzo egy tematikus televíziócsatorna, amely komolyzenét, dzsesszt sugároz, de műsorkínálatában megtalálható az opera, a kamarazene, a blues és a balett műfaja is, valamint ezek koncertközvetítései.

A koronavírus-járvány miatt fontos, hogy lehetőség szerint mindenki maradjon otthon és minimalizálja a társas érintkezések számát. Ezt az otthon töltött időt színesíti a szolgáltató azzal, hogy

az egyébként csak a magasabb értékű csomagokban elérhető csatornákat minden ügyfelük számára kódolatlanul továbbítja. A lehetőséget addig biztosítja, amíg a koronavírus veszély miatt

a szimfonikus zene nem hallgatható koncertteremben és egyéb közösségi helyeken.

A Pannon Filharmonikusok muzsikusai és menedzsmentje folyamatosan tartja a kapcsolatot egymással és a közönségével is.

„A közel 210 éves zenekar múltjából erőt merítve arra biztatjuk a zenebarátokat, hogy maradjanak otthon és hallgassanak minél több komolyzenét ezekben a napokban. A zene segít felülemelkedni a jelen nehézségein, perspektívát tár elénk a négy fal között is, és hozzájárul a mentális egészségünk megőrzéséhez. A Mezzo televízió segít ebben azoknak is, akik nem használják magabiztosan

az internetet, így nagy segítség a vírus által legveszélyeztetettebb korosztálynak.” – fejezte ki köszönetét Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója.

Pannon Filharmonikusok youtube csatorna: https://www.youtube.com/user/pannonphilharmonic

Pannon Filharmonikusok facebook: https://www.facebook.com/Pannon.Filharmonikusok/

Pannon Filharmonikusok koncertvideók: https://www.pfz.hu/koncertfelvetelek

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ismét meglepi a világot Venezuela

Miután Venezuela megkezdet a politikai foglyok szabadon engedését, demokratikus amnesztiatörvényt akar elfogadni. A törvény „egy...

Orbán Viktor: átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre

Nem tudja Orbán Viktor sem, hogy eljön-e Magyarországra az amerikai elnök, erről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban.

Lángokban áll egy kamion, lezárták teljes szélességében a 8-as főutat

Aki teheti, messzire kerülje el a 8-as főutat Városlőd térségében, ahol kigyulladt egy kamion, emiatt teljes szélességében lezárták az...

Bezuhant az érdeklődés az ingyenhitel iránt

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a...

Orbán Viktor: Donald Trump fogja eldönteni, hogy jön-e Budapestre

A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége.

Olcsóbb a gyógyszer Donald Trump új honlapján keresztül

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak...

Ha ilyen hirdetést látsz a Facebookon, nehogy kattints, minden pénzedet ellopják

Tömegével jelennek meg a Facebookon a csaló hirdetések, erről ismerheted fel.

Új helyszínt talált a Kolorádó fesztivál

Korábban úgy tűnt, vége, aztán új helyszínt kerestek.

Ez a nadrágfazon lesz 2026 sztárja, csak imádni lehet

A bő szárú fazonok idén mindenhol is ott lesznek. 

Nem kért Stohl András csókjából a Nagy Ő szereplője: ezért utasította el kategorikusan

Bár Kiara Lord kapva kapott a lehetőségen, hogy megcsókolhatta a Nagy Ő-t, volt, aki nem kért ebből.

Orbán Viktor: Mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk

A kormányfő közölte, a filozófiájuk, hogy barátokat kell gyűjteni, és sikerrel jártak.

Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány

Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0