Kőkorszaki kultuszhelyet fedeztek fel Baranyában?
A késő neolitikum időszakából származó, az úgynevezett lengyeli kultúrához köthető monumentális körárok-rendszert fedeztek fel a Baranya megyei Szemely község határában, amely egyfajta kőkorszaki "katedrális" is lehetett.
Bertók Gábor, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának régésze elmondta az MTI-nek, a lengyeli kultúra a Kr.e. 5000-4300 közötti periódusra tehető, e kultúrkör lelőhelyei Magyarországon, Ausztrián, és Szlovákián kívül még Dél-Németországban, valamint Lengyelország legdélibb részében is előfordulnak
E népesség földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, de mivel csapadékosabb periódusban élt, amely nem kedvezett a mezőgazdaságnak, a vadászatnak is komoly szerep jutott. A dunántúli népesség kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn az Alfölddel, így a Tokaj környékéről származó obszidián szerszámokat is használtak.
A késő neolitikum időszakából származó körárkok és körülárkolt területek eddig főleg Ausztria, Dél-Németország, Szlovákia területéről voltak ismertek.
"Körároknak inkább azokat a létesítményeket nevezzük, melyek alaprajza valóban a kör vagy legalábbis valamiféle szimmetria felé látszik törekedni, illetve emellett hangsúlyos, sokszor a fő égtájak felé tájolt bejáratokkal, valamint cölöpkerítésekkel rendelkeznek. Valamilyen rituális funkciót tölthettek be, esetleg csillagászati, naptári szerepük lehetett, ugyanakkor a közösség is tarthatta itt az összejöveteleit, az árkoktól és sáncokból következtetve valamiféle védelmi funkció sem kizárt. Elképzelhető, hogy egy ilyen objektum többféle funkciót is betöltött, ahogy az is, hogy az idők folyamán változott a rendeltetése" - magyarázta a régész.
Körülárkolt területnek azokat a létesítményeket nevezik, amelyeknél a szabályosság nem kritérium, a földművek elsődleges funkciója pedig vélhetőleg egy-egy terület megjelölése, lehatárolása, esetlegesen védelme volt.
Magyarországon korábban csupán néhány ilyen építményt fedeztek fel, az elmúlt években azonban az autópálya-építésekhez kapcsolódóan Somogy- és Zala-megyében kerültek elő neolitikus körárokok részletei. Baranyában a Culture 2000 uniós program keretében megvalósított projektnek köszönhetően, valamint 2008-2009-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 14 körárok-rendszert és körülárkolt területet találtak a légi felderítések illetve az interneten is hozzáférhető műholdfelvételek elemzése során.
"Valószínűleg Magyarország területén is sokkal több ilyen építmény van, mint eddig feltételeztük, most rengeteg került elő. Szemely község határában még 2005 folyamán azonosítottunk egy nagy kiterjedésű körárokrendszert, illetve tőle délebbre egy kisebb méretűt. Az ásatások során megbizonyosodtunk arról, amit a felszíni leletek alapján korábban is sejtettünk: a lelőhely a késő neolitikus lengyeli kultúra időszakára keltezhető. A nagyobb körárokrendszer külső, enyhén hatszöges formájú, 4-5 árokból álló árokcsoportjának mérete 550×400 méter, a legbelső, szabályos körárok átmérője 100 méter. A középső, 200 méteres átmérőjű árkot úgy tűnik, hogy a lelőhely élete során valamikor feltöltötték. Érdekesek a kapuk körüli, félköríves, bástya-szerű alaprajzzal rendelkező árokszerkezetek" - emelte ki Bertók Gábor.
A belső árokból vett minta Kr. e. 4950- 4790 közötti időszakból származik, míg a külsőből vett 4720-4530 közötti periódusra tehető.
"Ahogy megyünk kifelé, változik az építmény jellege, s valószínűleg a szerepe is. A feltehetőleg később épült külső kör kapui körül létrehozott árokszerkezetek már az esetleges védelmi szerepre is utalhatnak" - hangsúlyozta a régész.
Hozzátette: akármi is volt a rendeltetése, a Szemely-Hegyes körárok-rendszer a korszak technikai színvonalát tekintve monumentális létesítmény, kialakítása mintegy 15000 köbméternyi föld megmozgatásával járt.
"Egy fontos terület volt, amelyet megjelöltek a 2-4,5 méter mély árkokkal, cölöpkerítésekkel. Ha az objektum valóban kultuszhelynek bizonyul, monumentalitásának oka hasonló lehet, mint mondjuk a kölni dómé: egy közösség a többi ember és valamely égi hatalom felé akarta jelezni elhivatottságát. Mindez persze csupán egy feltevés a sok közül, a hat-hét ezer évvel ezelőtti emberek gondolatvilágának megfejtése írott források nélkül, csupán a régészetileg megfogható nyomok alapján komoly kihívás, hiszen a neolitikus körárkok több évtizedre visszanyúló kutatása is csupán lehetőségekre tudott rávilágítani. Mindezek ellenére is úgy gondoljuk, a további kutatás nem értelmetlen vagy reménytelen, hiszen az emberiség közös kultúrtörténetének egy izgalmas, de egyelőre homályba burkolózó részét van esélyünk feltárni" - hangoztatta Bertók Gábor.
Részletesen a kutatásokról a Sírásók naplója (http://sirasok.blog.hu) régészeti portálon olvasható.
MTI
hírek innen, onnan
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz
Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.
Bejelentések, vizsgálatok, költségek: ezt tudni jelenleg az azbesztügyről az ÉKFM szerint
Hamarosan elkészül a tárcaközi munkacsoport jelentése az azbesztkrízisről. Csak a laboratóriumi vizsgálat több mint tízmillió forintba...
Röhögve reagáltak az edzőt váltó Real 150 milliós kamuajánlatára, örökre megváltozik a foci a vb-n - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Zavargások kezdődtek Belfastban, miután egy szudáni férfi az utcán próbált meg lefejezni egy embert
A szudáni férfi menekültként, legálisan tartózkodott Észak-Írországban.
Barátságos gyógyvizes strandot rejt ez az 1131 lakosú nyugat-dunántúli község
Múlt héten megkezdődött a nyári szezon a Petőházi Strand és Termálfürdőben, ahol a strandolás mellett gyógyvizes kikapcsolódásra is...
A világ legidősebb orvosa elárulta: ez a 3 dolog a hosszú élet titka
Howard Tucker, akit a Guinness-rekordok könyve korábban a világ legidősebb praktizáló orvosaként tartott számon, 103 éves koráig élt. A...
Egy újszerű elemmel bővül az unió legújabb szankciós csomagja
Az Oroszország ellen bevezetni tervezett immár 21. szankciós csomagban az Európai Unió az orosz gazdaságot, az ország energiaszektorát,...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


