Ezt olvasta már?

A lézeres szőrtelenítés és az utókezelés fontossága

Mindannyian selymes bőrre vágyunk, ami véglegesen mentes az állandó, időrabló szőrtelenítési módszerek terheitől. Az újra és újra előbukkanó szőrszálak eltáv...


Komlói roadshow: csont nélküli hárompontos a tehetségekért!

Nem mindennapi kísérletekkel, színpadi produkciókkal és interaktív standokkal várta a tanulókat, szülőket és tanárokat a komlói Tehetség Roadshow. Sőt, a roadshow résztvevői találkozhattak egy Európa-szerte ismert kosaras legendával, Iványi Dalmával is.

A 10-szeres bajnok, 134-szeres egykori magyar válogatott kosárlabdázó beszélt a Baranya megyében indult három évtizedes pályafutásáról, amelynek során, - mint mondta - nagy szerepet játszott a csapatmunka, a kitartás és a szorgalom, amelyek nélkül nem lehet sikereket elérni. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósuló programsorozat komlói eseményét az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ szervezte. A roadshow-n a fiatalok kipróbálhatták a vívást, LEGO robotok működésével és fizikai kísérletekkel ismerkedhettek, a Kreatív szigeten pedig a hagyományos népi mesterségek rejtelmeiből kaptak ízelítőt, de karaokezhattak is a tanulók. A helyi tehetségek is bemutatkoztak: többek között zenei, tánc és kabaré előadásokat vittek színpadra. A programsorozat Baranya megyei állomásán köszöntőt mondott Kisgyőri Roland, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) főosztályvezetője és Polics József, Komló polgármestere.

Kisgyőri Roland, az EMMI Esélyteremtési Főosztályának vezetője elmondta: „A tehetség önmagában nem elég, a kibontakoztatásához a család, a pedagógusok, a szakemberek, tehát a különböző szektorok és a kormány segítségnyújtása éppannyira fontos, mint az, hogy a fiatal elkötelezett és szorgalmas legyen.” Kisgyőri Roland főosztályvezető köszöntőjében hangsúlyozta: „A kormány a Nemzeti Tehetség Program pályázatain keresztül is támogatja a fiatal tehetségeket, óvodai, általános és középiskolai, főiskolai és egyetemi programokat, civil kezdeményezéseket. 2015-től pedig, már egyéni tá­mogatási formák is elérhetők. Ilyen például a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat, amellyel a fiatalok többek között tanulmányaik, továbbképzésük finanszírozásához kaphatnak segítséget. Pályázni újra lehet, hiszen a 2017-es pályázati felhívások március 14-én megjelentek.” A főosztályvezető aláhúzta: „Minden állampolgárnak lehetősége van arra, hogy támogassa a magyar tehetségeket, amelyet a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával tehetnek meg. Ez kiemelten fontos, hiszen a Nemzeti Tehetség Program forrásának mintegy ötven százaléka a felajánlásokból ér­kezik, amelyet a kormány központi költségvetésből egészít ki, évente közel 1,4 milliárd forinttal.”

Az Új Nemzedék Központ 2017 első felében az ország öt különböző pontján valósít meg roadshow-t. A harmadik állomásnak a komlói Közösségek Háza adott otthont. Az eseményen a helyi iskolákon túl, a környező települések oktatási intézményei is részt vettek.

„Komló büszke arra, hogy kiváló művészek, tudósok és sportolók indultak innen és jutottak el közülük néhányan a világhírig. Az új tehetségek itt járnak a nyomukban, velük találkozunk nap mint nap a város utcáin, terein, iskoláiban. Legtöbbjüknek csak egy kis lökés kell, hogy elinduljanak a siker felé vezető úton. Ezért minden olyan programot és kezdeményezést teljes mértékben támogatok és támogat az önkormányzat is, amely segítséget nyújt és motivációt ad a tehetséges fiataloknak” – hangsúlyozta Polics József, Komló polgármestere.

 

A Pécs 2010 majd a PINKK-Pécsi 424 legendás irányítója és csapatkapitánya Iványi Dalma elmondta: „Sportoló családban nőttem fel, így a kosárlabda már gyermekkoromtól elkísért. Sportolóként megtanultam, hogy fontos a tehetség, de egy-egy mérkőzéshez alázat, odafigyelés, felkészülés, szorgalom és kitartás szükséges. A maximumot nyújtani és azt hosszú távon teljesíteni nem könnyű feladat. A támogató közeg, felkészült edzők, tanárok, ösztöndíjak óriási könnyebbséget jelentenek ebben a nehéz és áldozatokkal teli munkában.”

Iványi Dalma után a Fekete Láng tánccsoport és a Chache Rom együttes lépett színpadra, de volt kabaréjelenet előadás, mesemondás és furulya bemutatót is hallhattak az érdeklődők. A hip-hop és modern táncbemutatót követően pedig az interaktív standokat vehették birtokba a fiatalok.

 

„A legjobban a standok tetszettek és azok közül is a Varázsóra, ahol olyan fizikai kísérleteket láttam, amilyeneket még soha. Az egyiknél kipróbáltam a mágneses golyókilövőt és elektromos áramot hoztam létre egy mágnes segítségével. Az egyik mágnes segítségével a végén olyan voltam, mint egy Jedi lovag” – mondta egy általános iskolás diák.

A Tehetség Roadshow következő állomása május 6-án Szolnokon lesz.







0
0

hírek innen, onnan

Tisza-kormány: döntött a kormány a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve...

Iskolakezdéskor hirtelen minden kell, ami az osztálytársaknak van – a szakértők szerint így érdemes a szülőknek reagálni

Az iskolakezdési irigység sok családban a tanév első heteinek hívatlan vendége: a gyerek új cipőt, márkás pulóvert vagy menőbb...

Europion: Esik a Tisza Párt támogatottsága, Vitézy Dávid már népszerűbb Magyar Péternél

Az Europion legfrissebb kutatása szerint a Tisza Párt a teljes népességben 49 százalékra esett vissza. Ezzel párhuzamosan a Mi Hazánk 10...

Újabb horror a sertéstelepen: 400 állat pusztult el, ezernek nyoma sincs

Újabb súlyos állatvédelmi botrány rázza Ausztriát: egy alsó-ausztriai sertéstelepen júliusban mintegy 400 elhullott, részben már...

Kiszárad a Velencei-tó, lejtőre kerülhetnek a környék ingatlanárai

Rövid távon csökkenhet a kereslet és erősödhet a vevők alkupozíciója, hosszabb távon azonban a tó rehabilitációja újra...

Paks alpolgármestere: szakmai döntés kell a Duna vízállása ügyében, nem politikai

Felterjesztéssel fordul a kormányhoz a paksi önkormányzat annak érdekében, hogy az atomerőmű biztonságos működése hosszú távon...

Videóra vették a pofátlan lopást: Így trükközött a röviditalokkal az Aldi "vásárlója"

Közleményt adott ki a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság, amiben elmondják, hogy május 8-án délután egy férfi egy debreceni...

A Blikknek köszönte meg élete egyik legjobb nyarát a komáromi nagymama, aki visszakaphatta unokáit

Komárom: Megoldódott a dráma, a komáromi nagymamánál tölthették a nyarat az unokák. Nem kellett a srácokat örökbe adni, nem kerültek...

Ha a nyugati országok nem változtatnak, az oroszok kalózkodásokat követnek el - figyelmeztetett Putyin

Oroszország tükörképszerűen fog reagálni a kereskedelmi hajóinak elfogására irányuló bármilyen nyugati kísérletre – jelentette ki...

Ozempic, extrém diéták és a soványság, mint szépségideál – egyre aggasztóbb, ami Hollywoodban történik, de vajon milyen hatással van ez ránk?

Volt néhány év, amikor úgy tűnt, végre tényleg elindult valami. A női test sokféleségéről beszéltünk, arról, hogy nem kell...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt

Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0