Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Gulyás: a babaváró- és a diákhitelek törlesztését is felfüggesztik

A hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró- és a diákhitelekre is vonatkozik - mondta a Miniszterelnökség vezetője.


hirdetés

Gulyás Gergely miniszter ismertette: a babavárókölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg.

A moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik, bár ez egyébként is keveseket érint - jegyezte meg.

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, a jelenlegi helyzetben megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy ezeknél a teljes hiteldíjmutató (thm) legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.

A munkaviszonyokról, a munkaügyi szabályoktól való eltérés engedélyezéséről Gulyás Gergely azt közölte: a munkaadó és a munkavállaló szabad megállapodásának tárgya, miként módosítják a munkaviszonyt. Azt várják, hogy lesznek kreatív megoldások, amelyek adott esetben együtt járhatnak ugyan jövedelemcsökkenéssel is ebben a rendkívüli helyzetben, de a legfontosabb a munkahelymegtartás - emelte ki.

Megerősítette továbbá: az azonnali segítségre szoruló turizmusban, vendéglátó-, szórakoztató- és filmiparban, továbbá a szerencsejáték-, előadóművészi, rendezvényszervezői és sportszolgáltatást nyújtó ágazatban speciális szabályokat hoztak. Esetükben a nem lakás céljára szolgáló bérleti helyiségek bérleti szerződését június 30-ig nem lehet felmondani. Ezekben az ágazatokban márciusra, áprilisra, májusra és júniusra vonatkozóan a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül pedig kizárólag az egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni 7710 forintos legmagasabb összegben.

A turizmusfejlesztési hozzájárulást sem kell március 1. és június 30. között fizetni. Emellett a taxisoknak sem kell június 30-ig gyakorlatilag semmilyen adót fizetniük. Ha kell, készek ennek meghosszabbítására - tette hozzá.

Gulyás Gergely azt is közölte, amíg a román állam garantálja, hogy fogadja az Ausztria felől érkező, a koronavírus-járvány miatt hazatérő román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót.

A román és a bolgár vendégmunkásoknak a hegyeshalmi határátkelőhelyen biztosítják 21 és reggel 5 óra között, hogy konvojban hazatérhessenek - mondta a tárcavezető, hozzátéve: nem kizárt, hogy rendkívüli helyzetben napközben is megnyitják a humanitárius korridort.

Az is egyértelmű - hangsúlyozta -, hogy mindenki érdeke Európában az akadálytalan tranzitforgalom az áruellátás érdekében. Ezt azonban veszélyeztette a határon kialakult hosszú kocsisor - hívta fel a figyelmet a politikus.

Közölte: "a helyzetet kezeltük, megnyitottunk új határátkelőhelyeket", Rábafüzest és Kópházát.

A Miniszterelnökség vezetője jelezte ugyanakkor, hogy Hegyeshalomnál a nehézségek várhatóan hosszabb távon is fenn fognak állni.

Óriási, akár tíz-tizenötszörös lehet a különbség a kimutatottan koronavírusus betegek és a megfertőzöttek között, hiszen az érintettek akár 80 százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte - mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: bár a kormány ezután is közli a pontos számokat, azok az egész világon, így Magyarországon is tájékoztató jelleggel bírnak, mert 10-15-szörös a látencia.

Hangsúlyozta: a következő napokban vélhetően ugrásszerűen nő a fertőzöttek száma.

Kijelentette: Magyarország más országokhoz képest a fertőződés egy korábbi szakaszában hozta meg a terjedés lassítását célzó intézkedéseket. Amit Ausztria 500-800 betegnél megtett, azt a magyar kormány harminc beteg után megtette - hangsúlyozta.

Hozzátette: a kormány a vírus terjedésének egyes szakaszaihoz igazítja kommunikációját, "igyekszünk mindenkit folyamatosan tájékoztatni a védekezés módjáról az összes lehetséges csatornán".

Gulyás Gergely kulcsfontosságúnak nevezte a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet Országgyűlés általi meghosszabbítását.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány csak tizenöt napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, ezt követően a parlamentnek kell azt meghosszabbítani. Ezért kérték szerdán a frakcióvezetőket, hogy a törvényhozás ezt tegye meg. A Ház ülésezése rendkívüli jogrend idején is biztosított - hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve: azonban jelen helyzetben nem tudható, meddig tud ülésezni az Országgyűlés, meddig marad fenn a határozatképesség. Hozzátette: remélik, hogy erre képes lesz a Ház; nem számolnak vészforgatókönyvvel, de azért azt is elkészítik.

Vannak szektorok, amelyek leálltak, ilyen például a turizmus, ami gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, ahogy Európa többi országában is - ismertette a miniszter.

A külföldi lapok is a legmerészebb akciótervként minősítik a kormányfő által szerdán bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseket - tette hozzá.

A meglévő tíz akciócsoporton túl egy újabbat, úgynevezett önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben - ismertette Gulyás Gergely. Elmondta: az akciócsoportot Révész Máriusz kormánybiztos, országgyűlési képviselő vezeti.

Hozzátette: számtalan formában jelenik meg az adakozási készség a társadalomban, amiért a kormány hálás, ennek koordinálását bízták Révész Máriuszra. Magánkórházak jelentkeznek, mások digitális eszközöket ajánlanak fel - tette hozzá a miniszter.

Megerősítette: a védekezéshez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Nemzeti Bankkal is egyeztetett a kormány, és a jegybankkal együttműködve fognak döntést hozni a magyar kis- és középvállalkozásokat célzottan és nagymértékben érintő lépésekről.

Hozzátette: miközben mindent meg kell tenni a fertőzés terjedésének lassítására, különösen a 60 feletti, még inkább a 65-70 év felettieknél, közben a gazdaság működőképességét fenn kell tartani. Minden olyan javaslat, ami nem ezt szolgálja, az a kormány szerint veszélyes, mert hosszú távon lehetetlenné teszi, hogy a gazdaság gyorsan újra induljon. Csak az eddig meghozott kereskedelmi egységek bezárása heti szinten 140-160 milliárd forintos kiesést jelent - ismertette. Ahol lehet, fenn kell tartani a munkaviszonyt, a munkarendet - rögzítette. Hozzátette: azt senkinek nem javasolja, hogy közös megegyezéssel felmondást írjon alá. Most abban a helyzetben vannak, hogy mentsék a menthetőt - mutatott rá. Közölte: százezres munkanélküliséggel számolnak, az a kérdés hány százezres lesz.

Gulyás Gergely a banki hiteleket érintő moratóriumról elmondta: bárki dönthet úgy, hogy törleszt tovább, erre van lehetőség. A végrehajtások "nagyon nagy részét" ugyanakkor fel fogják függeszteni, erről egyeztetnek, a vonatkozó rendelet a néhány napon belül megjelenik - közölte.

Arra a kérdésre, hogy a Bruxinfo szerint az Európai Bizottság a járvány elleni védekezésre Magyarország számára 5,6 milliárdos összeget biztosít, azt mondta, ezt nem tudja megerősíteni, de örülne, ha így lenne. Egyelőre azt látják, hogy ez nulla - fogalmazott. Az eddig bejelentett válságkezelési eszközök sok állam számára jelentenek segítséget, könnyebb pénzfelhasználást is lehetővé tesznek, ami kis mértékben talán Magyarországra is vonatkozhat. Ugyanakkor ez főként azoknak segítség, akik rosszul állnak a pályázatok lehívásában, az uniós pénzek lekötésében, de Magyarország nem ezen államok közé tartozik - mondta.

Arról, hogy több mint 800 millió eurót úgy biztosítana az unió, hogy nem kell befizetni, azt mondta: az összeg még nem biztos, de van egy fizetési könnyítés a befizetésnél. Ezt a forrást gazdaságélénkítésre kell költeni - rögzítette a miniszter. Hozzátette: 1990 óta a magyar költségvetés még soha nem rendelkezett olyan tartalékkal, mint az idén, 492 milliárd forinttal. Ez bőségesen elég a védekezésre, ezt követően a munkahelyek fenntartására, újak létesítésére, olyan cégek támogatására kell forrásokat fordítani, amelyek ígéretet tesznek arra, hogy nem építenek le.

A Hamburgból várható egészségügyi szállítmányról közölte: "harcolnak érte", de még nem érkezett meg, ha megtörténik, nyilvánosságra hozzák. Az egészségügyi dolgozók számára prioritást élvez a maszkok biztosítása, és mindent megtesznek, hogy újabb sebészeti maszkot, és félálarcot szerezzenek be. Jó esélyük van, hogy néhány napon belül milliós nagyrendű készlet érkezzen Kínából - jelezte. Hozzáfűzte: jelen esetben a szabad kereskedelem a szabad rabláshoz áll közel. A többi európai államhoz hasonlóan Magyarország is jelen van Kínában, erős képviselettel, jó esély van, hogy elhozzák, és úgy tűnik, a szállítást is sikerül megoldani. Kitért arra is: az operatív törzsnek a kormány azt a feladatot adta, hogy tegyen rendet maszkügyben, amihez világos szabályokat kell elfogadni arról, kik az első, második és harmadik számú kedvezményezettek.

Arról, hogy a diákok le tudnak-e érettségizni májusban, azt mondta: mindent megtesznek ennek érdekében.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentéséről, miszerint péntektől a közterületeken katonák lesznek, illetve arról, hogy ez összefüggésben van-e egy várható lakhelyelhagyási tilalommal, közölte: ha ilyen határozat születne, akkor ebben a katonaságnak is segédkeznie kellene. Egyelőre ilyen döntés nem született - jelentette ki. A jelenlegi helyzetben azt látják indokoltnak, hogy a biztonságot és a biztonságérzetet a lehető legnagyobb mértékben növeljék meg.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

A turistáknak is fontos: eldőlt az olasz határnyitás időpontja

Bár volt bizonytalanság, olasz kormány végül úgy döntött, a koronavírus-járvány miatti intézkedések oldásának korábbi...

Az arany vásárlását javasolja egy liechtensteini tanulmány

A 350 oldalas jelentés hitelesen érvel az arany, mint befektetési eszköz mellett. A monetáris politika normalizációja világszerte lekerült...

Federer volt a legjobban kereső sportoló az elmúlt egy évben

Budapest - A 38 éves svájci teniszklasszis vagyona az elmúlt 12 hónapban 106,3 millió dollárral (33,3 milliárd forinttal) gyarapodott.

Ma ki eteti meg a házikígyót?

Egy történet az otthonról, a házról, a családról és arról, ami mindezt megtartja, egyben a házikígyóról.

Három dologra utal, ha túlzottan ragaszkodsz hozzá

Mindenkit jó érzéssel tölt el, ha rátalál arra a társra, aki ragaszkodik hozzá, és az érzéseit mindig őszintén ki is mutatja. De mi...

Így indul az USA-ban a Samsung Money

A szokottnál magasabb betétbiztosítás szól a Samsung új betéti kártyája mellett. A szolgáltatás nyáron indul az Egyesült Államokban....

Trump: Nem szabad megengedni, hogy a minneapolisi helyzet anarchiába süllyedjen

A Floyd halála miatti tüntetések több amerikai tagállamra kiterjedtek.

Igen ritka jelenséget láttak Magyarországon - képek

Egy sajátos fénytörési jelenség tette még látványosabbá a zivatarok elvonulásával megjelenő dupla szivárványokat.

Mi van, ha a nyelv nem megbízható többé?

A kapus félelme tizenegyesnél a Nobel-díjas Peter Handke egyik legismertebb műve.

Sport

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

Szoboszlai szenzációs gólt rúgott szabadrúgásból az Osztrák Kupa-döntőben

A magyar középpályásé az első gól az újranyitás után.

Az Inter a Premier League-ből venne csatárt, ha Lautaro Martínez a Barcához igazol

A LÉquipe információja szerint az Inter élénken keresi Lautaro Martínez utódját.

Engedély nélkül tartott edzést az osztrák listavezető, a bajnoki címükbe kerülhet

Remek szezonja van a LASK Linznek, ám kissé elkapkodták a felkészülést a vírus utáni visszatérésre. Mindent bukhatnak.

Deák téri késelés: Lovrencsics Gergő óriási segítsége

Méghozzá az elhunyt szurkolók családjának.

Két évvel hosszabbított a MOL-Pick Szeged kapusa

A horvát válogatott kapus 2018-ban igazolt a szegediekhez.

A Premier League után júniusban újraindul a Serie A is

Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter bejelentette, hogy júniusban folytatódik az Olasz Kupa és a Serie A.

Cristiano Ronaldo még kerékpározás közben is divatot teremt - kép

A portugál világklasszis a családjával kapcsolódott ki.

Federer megelőzte Ronaldót és LeBron Jamest

A svájci teniszező volt a legjobban kereső sportoló az elmúlt egy évben.

Megvan Érd női kézicsapatának új vezetőedzője 

Horváth Roland lesz az Érd női kézilabdacsapatának vezetőedzője.

Nem tud megegyezni a Barca és az Inter az argentin csatár vételárában

A Barcelona jó ideje szeretné megszerezni a fiatal támadót.

0

Bulvár

Ijesztő jelenség, ami minden harmadik kislánynál előfordul: a kisajkak összenövése komoly problémát okozhat

Szerencsére műtétre nagyon ritkán van szükség a kisajkak összenövésénél.

Ilyen valójában egy fitneszblogger teste: retusálatlan fotókon mutatja meg a nő, hogy senki sem tökéletes

A fitneszblogger őszinte fotóival arra hívja fel a figyelmet, hogy még a legerősebb, legedzettebb testek sem teljesen hibátlanok, de ugyanúgy gyönyörűek.

Barátságtalan idővel köszönt be a június: nem sok jóra számíthatunk pünkösdkor

Nem lesz nyárias az időjárás pünkösdkor és az ünnepet megelőző napokban.

Sokan hitték, hogy Máté Kriszta ezzel az ismert tévéssel házasodik össze

Máté Kriszta lassan három évtizede nagyon jó barátja Kolosi Péternek. Sokan azt hitték, egybe is kelnek.

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

5 nő, akivel megtörtént a legrosszabb: ezt tették, mikor megjelent a vörös folt a nadrágjukon

Talán minden nő legrosszabb félelme, pedig életünk során legalább egyszer előfordul, hogy a menstruáció felkészületlenül talál bennünket. Ezekkel a nőkkel megtörtént a legrosszabb, amikor nyilvános helyen sikerült átvérezniük a ruhájukat, de a jó hír, hogy ma már nevetni tudnak az egészen szóval talán a te félelmedet is enyhíti, hogy bármennyire kellemetlen is, túl lehet élni a dolgot.

Szoboszlai szenzációs gólt rúgott szabadrúgásból az Osztrák Kupa-döntőben

A magyar középpályásé az első gól az újranyitás után.

blogmorzsák

Felső Kildin, léleg­zetelállító elhagyott szovjet bázis

A szovjet északi flottához tartozó, szép környezetben épült katonai bázis mára teljesen elhagyottá vált.

Visszatért a Hülye Járások Minisztériuma

A Monty Python jelenete sokakat megihletett már, most azonban olyan történt egy angliai faluban, ami korábban nem.

Óriási slamasztikában a Williams, eladhatják az F1-es gárdát

Szakított fő- és egy másik jelentős támogató­jával is a legendás csapat, ami akár idegen kezekbe is kerülhet.

"Hányszor kérjek még bocsánatot?"

"Majdnem" megbocsátás nincsen, ha valamit a másiknak megbocsátunk, akkor nem rángatjuk elő a semmiből hirtelen 2 hónap múlva.

Te tudod, miből van a tejes doboz?

És biztos, hogy jó helyre dobod? Most kiderül!

Az autósok két ellensége: a szembesütő nap és a vakító fényszórók

Ezzel az ügyes megoldással mindig jól láthatsz a volánnál.

BMW-gyár: Debre­cen feneketlen pénznyelője?

„Havonta drágul 100 milliós össze­gekkel a debreceni BMW-gyár építésének előkészítése.“

Amerika Gyatlov-rejtélye

Egy titokzatos eltűnés és még rejtélyesebb halálesetek minden idők egyik legfurcsább történetében!

Német kaják, amelyek nél­kül a világ szebb hely lenne

Bár a németeknek is vannak iga­zi ételkülönlegességeik, mégsem a gasztronómiájukról híresek.

Pizza napoletana

Egy alap pizza, ami után soha többé nem kívánjátok majd a mirelit verziókat!

Sikeres volt a digitális oktatás?

Sokan úgy látják, a digitális okta­tással kapott egy esélyt az eddigi helyzet, de ez nem teljesen igaz.

0